A brit politika a brexit megszavazása óta kétségkívül a skizofrénia határára jutott. Conor Gearty, a nagynevű London School of Ecomomics professzora néhány napja egyenesen a britek Vietnámjának nevezte a brexitet. Szerinte mindenki tudja, hogy rosszul megy a dolog, de tévesen értelmezett hazafiasságból ezt kevesen merik kimondani. S aki meg tudná állítani, az semmit sem tesz ellene. A Vietnám-szindróma emlegetése talán túlzásnak hat a magyar olvasó számára, de a párhuzamnak mégis van alapja. A gazdag és hatalma teljében levő Egyesült Államok úgy sodródott bele a vietnami háborúba, hogy valójában senki sem akarta. És bár egyre világosabb lett, hogy nagyon rossz döntés volt, a hatalmon levők hosszú éveken át nem merték ezt kimondani. A háború végzetesen megosztotta a nemzetet, iszonyú áldozatokba került, s a végén csak be kellett ismerni, hogy nem lett volna szabad belekezdeni.
A brexit remélhetőleg nem jár emberáldozatokkal, de a brit társadalmon belül máris sikerült régi sebeket feltépni és új sérelmeket okozni. Az a kezdettektől tudható volt, hogy Skócia nem akar kiválni az Európai Unióból, és ha valóban sor kerül a brexitre, akkor önálló államként az unió tagja szeretne maradni. Az északír helyzet kiéleződésére azonban kevesen számítottak. Mára kiderült, hogy ez a több évszázados tragédiákkal megterhelt, nagy nehezen lezárt konfliktus bármikor újra fellángolhat. Az Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó északi tartomány között ma gyakorlatilag nincs határ, hiszen mindkettő uniós tagállam. Ha azonban a britek kilépnek az egységes piacból és a vámunióból, akkor vagy az ír szigeten belül, vagy Észak-Írország és Nagy-Britannia között fel kell állítani az uniós határt. Az előbbi elfogadhatatlan az írek számára, s akár a véres polgárháború kiújulását is hozhatja. A hamu alatt sohasem aludt ki a felekezeti gyűlölet parazsa, és a belső határ lezárása szinte bizonyosan újraélesztheti a szenvedélyeket. A másik megoldás az lenne, ha Észak-Írország az egységes piac és a vámunió tagja maradna.