Keleti nyitás, magyar modell

Máshol a keleti nyitás sikeres, és nem csak szóban. Pont azon országok körében, ahonnan mi állítólag éppen távolodunk. Vagyis nyugaton.

A gond az elképzelés magyar módra történő megvalósításában rejlik. A stratégiai cél meghatározása után semmilyen terv nem készült a megvalósítás módjához. Nem is készülhetett. Egy ilyen terv része ugyanis a realitásokkal való szembenézés, a valós kereslet (mire van igény itt és ott) és kínálat (mit tudunk mi/ők ajánlani) felmérése, majd annak vizsgálata, hogy vannak-e szereplők a hazai és a keleti gazdaságokban, akik effajta együttműködést kormányzati szándékoktól függetlenül is kialakítottak, vagy erre törekszenek.

A már meglévő kapcsolatok hatékonyabbá tételére kormányközi egyezményeket kell kötni, EU-konform módon. Ezek lehetnek: a tőkebefektetések kölcsönös védelméről, könnyítésről szóló megállapodások, hatóságok együttműködése (bűnüldözés, vám, konzuli szolgáltatások), a munkaerő, turisták, diákok mozgásának egyszerűsítése, a szállítmányozás, import/export adminisztrációjának kölcsönös egyszerűsítése, a fentieket támogató infrastrukturális befektetések (vámudvarok, konténer-pályaudvarok, vasútvonalak) megvalósításának ösztönzése. Erre kormányzati oldalról kisszámú, ám jól megfizetett, az adott országot kiválóan ismerő szakértőket kell alkalmazni, akik a folyamatok figyelemmel kísérése mellett elfogulatlan jelentéseket és ajánlásokat készítenek. Pénzügyi oldalról az Eximbanknak csak azzal kell foglalkoznia, ami alapító okiratában található. Ebben az esetben nem minősülne „foglyul ejtett” intézménynek, és adósságai nem képeznék a magyar államadósság integráns részét, ahogy ezt az unió a minap definiálta. Ha mindez megvan, hátra lehet dőlni, és várni az eredményeket.

Ehelyett a kormány részéről elképesztő kontárkodás kezdődött és folyik a mai napig, amelynek fő célja egyes kliensi (magán)érdekek – akár közpénzek feláldozása árán történő – kiszolgálása, semmire sem jó, dilettáns „rokonoknak” helyet adó kereskedőházak működtetése, továbbá egy csomó konkrét hiba elkövetése, ami sok esetben a keleti oldal számára sértő, de minimum mosolyra fakasztó eredménnyel jár.

A „keleti oldal” szándékainak meg nem értése (Kína regionális összefogásra vágyik térségünkben, így régiós szintű projektekben érdekelt) vezet a Budapest–Belgrád-vasútvonal építéséhez, amely a költséges presztízsberuházás tökéletes példája: sehol a világon nem cél, hogy tehervonatok 160 km/órás sebességgel száguldjanak; a nyomvonal szakmailag értelmezhetetlen; hitelből, külföldi munkaerő és technológia felhasználásával épül; megtérülése legalábbis bizonytalan. Ezzel lehet vitatkozni is – de a magyar kormány nem akar. A beruházást övező minden részletet titkosított, ami önmagában tökéletesen alátámasztja a fenti érveket.

A keleti nyitást övező kormányfői és egyéb szintű kölcsönös vizitek a múlt század közepének áporodott, dohos légkörét elevenítik fel, miközben Kína vadul száguld az információs szupersztrádán. Hasonló jelenségek figyelhetők meg a többi (orosz, török, vietnami) relációban is. A magyar kormányzati gondolkodás ezen a téren avítt, a partnerek számára értelmezhetetlen, hatékonysága a nullához konvergál. Igaz ez Paks II. esetében is, amelyet politikai oldalról megvédeni a világ legegyszerűbb dolga – lenne. A bővítésről a magyar törvényhozás 2009-ben hozott határozatot. Ekkor a Fidesz ellenzékben volt. Szakmai és környezetvédelmi oldalról is lehetne értelmesen érvelni – de nem, egyszerűbb a titkolózás és a beruházás körüli szerencsétlenkedés.

Véleményem szerint a „keleti nyitás” a kor kihívásaira adekvát (gazdaságpolitikai) választ adó irány, a globalizáció megjelenési formája. Lehetne trendinek is titulálni. De nem a magyar változatot. Ebben ugyanis pohos párttitkárokra és egyéb, a régmúltat megtestesítő csinovnyikokra hasonlító, furcsa figurák árnyai mozognak, sok esetben a levegőt is elszívva a legitim kezdeményezések elől, amelyek sikeréről az egésznek szólnia kellene. Mert máshol a keleti nyitás sikeres, és nem csak szóban. Pont azon országok körében, ahonnan mi állítólag éppen távolodunk. Vagyis Nyugaton.