A nyaralás többek között arra is jó, hogy mindinkább aggódni kezdhessünk az emberiség jövőjéért. A héten ugyanis egyszerre lehetek egy roppant tanulságos kísérlet alanya és szemlélője: egy dél-törökországi szállodában, all inclusive, azaz minden fogyasztást magában foglaló ellátás mellett tanulmányozhatom, nagyobb tömegben összezárva miként reagálnak fajunk egyedei arra, ha a rendelkezésre álló források, eszközök száma valamivel csekélyebb a mesterségesen felturbózott igényeknél. A tét látszólag nem különösebben nagy; napágyakról és -ernyőkről, a liftekben és a bárpultoknál kínálkozó szabad helyekről, frissen facsart narancsléről és csokiszószról beszélek.
A küzdelem mégis ádáz és szakadatlan. Hordóhasú, dongalábú urak eszelős tempóban csörtetnek át kicsi gyermekeken és babakocsit toló anyukákon, és családjukat is erre ösztönzik. Ugyanők és – ez még riasztóbb – gyorsan tanuló csemetéik az étteremben valószínűtlenül megpúpozott tányérokkal és szakember számára is tarthatatlan mennyiségű, csurig töltött pohárral egyensúlyoznak, a csörömpölés és az átkozódás ezért nagyjából folyamatos. (Végül mindig döbbenetes mennyiségű étel marad az asztalokon, és magam sem tudom eldönteni, demagógia-e ilyenkor a nélkülözőkre gondolni.) Az egyik birtokfoglaló már hajnalban leteríti a törülközőit az első sor ágyaira, a később érkező aztán eltünteti azokat, a sajátjait helyezve oda, ám a számonkéréskor mindezt ábrándos tekintettel tagadja, és a tűző napon fojtott torokhangból üvöltözésbe átcsapó veszekedés gerjed.
Ha magát a napot hoznák le az égről és hűtenék fogyasztható állapotba, azt is behabzsolná a tisztelt vendégkör.
Hogy akkor mi lenne holnap? Kit érdekel, ma ma van. Különben is, előbb-utóbb mindenki indul haza. Csakhogy olykor, kissé talán apokaliptikusan, felrémlik, hogy hasonló „vetélkedés” helyszíne a Föld is – azt is nagyjából efféle emberek lakják, ám onnan nincs hova hazamenni. Azaz valamivel nagyobb a tét.
Annak idején, amikor egyesek még hittek a kommunizmus felépítésében és abban, hogy mindenki szükségletei szerint részesül majd a javakból – és be is éri ezzel –, egy elvtársnő egy konzultáción felvetette, ha tehetné, miért ne vinne el magával egy kabát helyett többet is? Erre Rudas László szemináriumvezető felszólította, hogy vetkőzzön le, és miután a hölgy riadtan tiltakozott, mondván, azt nagyon szégyellné, Rudas bölcsen felelte: na látja, ezért nem vinne el három kabátot sem.
