A globalistáknak nincs semmiféle felhatalmazásuk

Az elmúlt negyedszázadban felborult az euroatlanti világot jellemző egyensúly a meghatározó szférák: az állam, a piac és a társadalom között.

A szervezet legutóbb tavaly ősszel adott ki hasonló nemzetközi tanulmányt Fotó: Reuters

Mondani sem kell, hogy e civilnek látszó szervezeteknek semmi közük sincs a nemzetállami keretek között szervesen működő, közösségi értékeket és hagyományokat védő, valóságos szerveződésekhez. Ezeknek az álcivil, jól megfizetett és irányított képződményeknek az a feladatuk, hogy a globális elitokrácia céljait érvényesítsék a társadalom szférájában is, vagyis elősegítsék, hogy a globális piac irányítása alá kerüljön a társadalom is.

Colin Crouch közismert angol szociológus A neoliberalizmus furcsa túlélése című művében meglehetősen pesszimista képet fest e törekvés következményeiről; szerinte a neoliberális projekt már-már elérte azt, hogy a társadalom szinte minden intézménye – kórházak, egyetemek, jóléti szervezetek, hivatalok stb. – a piac törvényei szerint, tehát profit- és nem közösségorientáltan működjenek.

A jelenlegi angol, illetve angolszász viszonyokat figyelembe véve még meg is értem a borúlátását, azonban itt hozzá kell tennem, hogy nagy különbség mutatkozik e tekintetben Nyugat-Európa és Közép-, valamint Kelet-Európa között. Jómagam úgy látom, hogy amíg Nyugat-Európa, főleg az angolszász világ sok tekintetben valóban megadta magát a globális piac uralmának, addig a közép- és kelet-európai demokráciák számára a kommunizmus után kivívott nemzeti, állami és társadalmi szuverenitás és szabadság olyan érték, amelyet nem szívesen adnának fel olyan új eszmék kedvéért, amelyeknek az ellenkezőjéhez vonzódnak, tehát olyan értékekhez, amelyekért a Nyugat is lelkesedett egészen a hetvenes évekig, s amelyekről önként és dalolva mondott le. Sajátos szerepcsere – de ez talán ezúttal valami jóval is kecsegtethet a hidegháború negatív logikái után.

A társadalom mellett az állam az a szféra, amelyet uralma alá kíván hajtani a globális elitokrácia. Ehhez egyfelől a már meglévő, nagy nemzetközi szervezeteket próbálja felhasználni úgy, hogy belülről birtokba veszi a saját embereivel, és a saját céljainak megfelelően átalakítja azokat. Ez vonatkozik többek között az ENSZ-re és annak mindenféle szakosított intézményére, de olyan szervezetekre is, mint az Európa Tanács, az EBESZ, különféle nemzetközi emberi jogi intézmények, illetve nemzetközi bíróságok.

Másfelől új, nemzetek feletti intézmények létrehozását is célul tűzik ki. Ennek a folyamatnak a részei lennének azok a választott bíróságok is, melyek a Kanada–EU és USA–EU kereskedelmi megállapodások következtében alakulnának meg, és nagy valószínűséggel a globális piaci szereplők markában lennének.

Ám mindenekelőtt és mindenekfelett a gazdaságilag, politikailag és társadalmilag is legyengült (és a migrációtól is sújtott) Európa, illetve az Európai Unió az a terep, ahol a piaci elitokrácia kiváló lehetőségeket lát uralma kiterjesztésére a nemzetállamok felett.

Ennek a koncepciónak az a célja, hogy a tagállamok immáron nemcsak gazdasági, hanem politikai szuverenitásukat is átadják a központosított, európai szinten globalizált hatalomnak.

A kép tehát összeáll, azonban egy lényeges problémával néznek szembe a globális uralom hívei: számtalan intézmény jött létre vagy alakult át ilyen irányba, ám még egyetlen olyan globális szervezetet sem sikerült létrehozni, amely választások, méghozzá az állampolgárok választása alapján jött volna létre, illetve amelyekkel az állampolgárok, az emberek azonosulni tudtak volna. Van WTO, IMF, Világbank, vannak különböző világszervezetek az élet minden területén.

Csak éppen nincsenek világpártok, nincs világparlament, nincs világkormányzás, vagyis a világpolitikában nincsenek demokratikus nemzetközi testületek – szerencsére.

A demokratikus nemzetállamot ugyanis lehetetlen helyettesíteni nem demokratikusan, manipulatív eszközökkel létrehozott globális intézményekkel.

De a globális elit elszánt a célkitűzéseiben.

A globalisták nagy öregje, Henry Kissinger mondta elégedetlenül még évekkel ezelőtt: „Szakadék van a világ gazdasági és politikai rendje között.” Evvel világosan utalt arra, hogy a politikában is létre kell hozni a globális hatókörű intézményeket. A Bilderberg-csoport szinte állandó résztvevője – ez évben is a meghívottak között volt – nem beszél a levegőbe. Amit mond, az viszont „luftos”. Nem szabad, hogy megvalósuljon.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója