Nagy-Britannia még mindig adós az önvizsgálattal, pedig a tábornokai – csakúgy, mint a franciák – a hollandok fölött álltak a parancsnoki láncban. Ha erre valaha is sor kerül, egy szó sem lesz benne arról, hogy brit bankok fialtatták a boszniai szerbek pénzét vagy hogy a londoni kormány gondoskodott róla, Mladics ellenfeleinek ne legyenek fegyvereik Boszniában. Valószínűleg örökre bizonyítatlan marad az a híresztelés is, hogy állítólag igen magas szinten kötöttek alkut a boszniai szerb és muszlim vezetők, miszerint Srebrenicát elcserélik a szerbekkel bizonyos Szarajevó környéki területekért. Florence Hartmann francia emberi jogi aktivista, korábban Carla Del Ponte, a délszláv háborúban elkövetett bűnöket vizsgáló hágai bíróság főügyészének szóvivője nyilvánosságra hozta a srebrenicai vérengzés hátterében meghúzódó nagyhatalmi alkukat, hogy ugyanis a boszniai szerb határ korrekciójára vonatkozó amerikai elképzelés megvalósításáért áldozták fel több ezer muszlim életét az ENSZ által védett övezetekben. Erre az ötletre Franciaország és Nagy-Britannia rábólintott, jóllehet tisztában voltak vele, hogy az legalábbis a muszlim lakosság erőszakos áttelepítésével fog járni. Az erről szóló dokumentumokat azonban a bíróság nem használta fel.
Elkenik a hollandok felelősségét Srebrenicáért
Vajon felelősségre vonja-e valaha is valaki a nagyhatalmakat, amiért a maguk érdekei szerint döntenek emberek tömegeinek, egész népeknek a sorsáról?

A délszláv háború első évében egyébként több „kisebb Srebrenica” is volt, mígnem sikerült egy összefüggő, csaknem kizárólag szerb lakosságú területet kialakítani, a mai boszniai Szerb Köztársaságét, amelyet mindössze a Drina folyó választ el jelképesen Szerbiától. Ezekért (Bratunac: 3600, Vlasenica: 2900, Zvornik: 4100 halott) senkit sem vontak felelősségre. Bezzeg Hartmannt letartóztatták. De vajon felelősségre vonja-e valaha is valaki a nagyhatalmakat, amiért a maguk érdekei szerint döntenek emberek tömegeinek, egész népeknek a sorsáról?
Szónoki kérdés. A választ úgyis tudja mindenki.
A szerző Balkán-szakértő
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!