Luxuspokol a kincstár körül

Ha összefoglaljuk a nyelvünkbe épített fontos magyar tulajdonságokat, szembeötlik a kedély és az ötletesség, ami tanulékonnyá, derűssé és eszessé teszi a magyarokat.

Több javaslat is van a tanárok béremelésére Fotó: Havran Zoltán

Délután van. Megjöttek a suliból a gyerekek, most kapják be a menza utáni második ebédjüket. Sietni kell – nem a pályára focizni vagy a határba csavarogni, hanem a tévé elé: kezdődik a délutáni mészárlás. És ha éppen hirdetést vetítenek, akkor ugorhatnak száz más gyilkolós csatornára, aki esetleg nyújtózni akar, az átkapcsolhat a pornóra. Semmi sem tilos – végtére is szabad világban élünk –, ami már kezd unalmassá válni, mert világszerte az összes csatornán – kloákán – ugyanaz a szellem dőzsöl, bujálkodik meg öldököl, és holnap is ez vár ránk, majd holnapután meg azután, amíg el nem fogy a világ.

A körös-körül lángoló csicsás luxuspoklot természetesen amerikai ízlés szerint rendezték be. Olykor megnyílik alatta a föld – tényleg! –, és elsüllyed vagy levegőbe röpül. A díszletélet falai, bútorroncsai, szilánkjai meg a halottak megszámolhatatlan tömegben röpködnek a levegőben. De ki akarja megszámolni őket? És egyáltalán, tud-e még valaki számolni?

A sokat emlegetett régi görögök, sumerok, indiánok jól tudták, hogy a nevelésen múlik minden. Tehát ugyanazt kell hogy tanulják a gyerekek az iskolában, a tévében, mint amit a sors kínál nekik, s majd számonkér tőlük. Nem egészen ugyanaz a sors, mint amit a hajdani Jancsik és Juliskák éltek, akiknek mindenféle gonosz boszorkák, sárkányok és hasonló elvetemültek között le-lepottyant egy darabka élet.

A mai, iskolázott tömegek abban bíznak, hogy ők bírják a pornót, a gyilkolászást, a hazudozást. Persze meg is halhatnak, de legföljebb sohanapján, kiskedden, addig pedig bármit megtehetnek bárkivel. És ha eljön a soha napja meg a halál, akkor azt is megússzák majd valahogy. Nem létezik, hogy ne legyen megoldás!

Népmeséinket tanulmányozva látjuk, hogy a maihoz hasonló silány szellemi szinten élő lények a történelem során tán sosem fordultak elő a Földön, nemhogy hemzsegtek, sőt uralkodtak volna. Az ős-ősidőben bizony élt és hatott a „jótett helyébe jót várj!” törvénye. A sárkányok, ördögök, boszorkányok csikorgathatták a fogukat, átkozódhattak, fenyegetőzhettek, de a törvényt kénytelen-kelletlen betartották. Sötét alak létükre messze a manapság fönnforgó véleménygyárosok erkölcsi és szellemi szintje fölött éltek. Még arra is képesek voltak, hogy megtartsák adott szavukat.

A bolygó mai urai ettől a hibától ódzkodnak, sőt rettegnek. Ezért számtalan egymásra kínosan hasonló, de amúgy demokratikusan ellentétesnek nyilvánított úgynevezett filozófiát követnek, melyek közös alapállása, hogy a hazugság szent. Érte bármit és bárkit bármikor képesek eltaposni és kinyírni. Mi, magyarok ebben a világrendben törvényszerűen válunk állandó bűnbakká. Adhattunk a világnak számos nemzetnél több szentet, hőst, találmányt, csodát, ’56-ot, minddel ellenségeink irigységének tüzét szítjuk.

Rá se rántsunk!

Az ellenünk irányuló s föl-föllobbanó gyűlölet látszólag megmagyarázhatatlan, de érthető, mert a gyűlöletet az értelem sosem támogatja, annál inkább a rossz lelkiismeret, amelynek egyik forrása az irigység. Mit irigyelnek tőlünk a gyűlölködők? Sötét titok, hiszen csakis olyan szellemi javaink vannak, melyekben bárki részesülhet, ha akar. Hirtelenjében emeljünk ki közülük néhányat.

Először nyelvünk páratlan gazdagságát. A magyar nyelv mérete lehetett bármekkora, mégis mindenki számára nyitott és megtanulható, a benne élő fölmérhetetlen tudás megszerezhető, sőt bárki hozzáértő által gyarapítható. Titkai alapszerkezete, a gyökrendszer által mind előhívhatók. A kétezernél kicsit több szógyökből beláthatatlan mennyiségű, minden magyarul tudó számára azonnal érthető szó képezhető. „Magyar az a szó, ami magyar gyökre épül.” A gyökrendszer tehát megmutatja a szavak belső összefüggéseit.

Dalaink számát negyedmillió körülire teszik. Egész Európában nincs ennyi. Táncaink szintén rengetegen vannak, ráadásul a rögtönzés teszi őket különlegessé. A falumbeli Fülöp Feri bácsit és káprázatos táncművészetét hajdanában-danában gyakran filmezték. Egyszer azt mondta neki a rendező: Feri bácsi, ezt a táncot tegnap másként járta! Hogyne! – felelte az öreg. – Tegnap fehér bort ittam, ma meg pirosat! Ha összefoglaljuk a nyelvünkbe épített fontos magyar tulajdonságokat, szembeötlik a kedély és az ötletesség, ami tanulékonnyá, derűssé és eszessé teszi a magyarokat. A gulág tisztjei gyakran kerestek villanyszerelőt, festőt s egyéb szakembert lakásuk javításához. Ilyenkor minden magyar jelentkezett, s egy sem vallott szégyent a szovjet iparosok között.

Az Európában hozzánk képest ritka ikerszavak nálunk hatalmas serege már a pólyában bölcseletre, az ellentétek egyben látására tanít: esik-kel, süt-főz, él-hal, jön-megy stb.

Nyelvünk és zenénk óriás ikerár. Olyika nénikém bármelyik szavunkra tudott egy éneket. Medve Bandi orvos bácsi hosszú szibériai rabságáról mesélve gyakran mondogatta: „Értelmes legényekből pár hónap alatt olyan felcsereket, érettségizettekből olyan orvosokat neveltem, akik semmivel sem maradtak el a tanult orosz pályatársak mögött.” Már csak azért sem, mert műszerek és gyógyszerek a gulágon nemigen léteztek.

Megkérdeztem, hogy mi lehet ennek az oka. Így felelt: Nekünk, magyaroknak más csapáson jár az eszünk, mint a németeknek vagy az oroszoknak, akik abból indulnak ki, ami van, mi meg az összefüggésekből és abból, ami szükséges. Különösen akkor, amikor eszünk együtt lép szívünkkel és Jézusunkkal, mert nem a luxuspoklot, hanem a „jobbik részt választottuk”.

A szerző író