Magyarország ellen a liberális véleményvezérek annyi vádat soroltak fel az elmúlt években, hogy felidézni is nehéz. A nemzeti érzelmű emberek – vérmérséklettől függően – vagy mosolyogtak a hallottakon, vagy háborogtak rajta, de igazságérzetüket soha nem befolyásolták a kritikák. Nem egyszerűen azért, mert a támadások nem számítottak építő kritikának, hanem azért, mert logikailag hibás, bizonyíthatatlan, sőt gyűlöletből fakadó vádaskodással találta szemben magát bárki, aki odafigyelt.
Hosszú éveken át antiszemitizmussal vádolták a nemzeti érzelmű kormányt, s a fejcsóválás és megvetés akkor sem változott a „felsőbbrendű” liberális körökben, amikor a miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a zsidóellenességgel szemben. Talán az Izraelhez fűződő egyre jobb viszony, a zsinagógafelújítások vagy a Maccabi Játékok megrendezése miatt az utóbbi hónapokban azonban kikopott ez az érv a támadók szótárából. A fordulat oka az is lehet, hogy kiderült, a liberális elit az Izrael-ellenes baloldali tradíciókat követte, míg a miniszterelnök ezzel szemben látogatást tett a zsidó államban, ahová antiszemitákat ritkán hívnak meg. A nemzeti érzelmű kormány közelebb került a zsidó államhoz, mint a liberális nyugatiak.
Szintén divatérvük volt a kritikusoknak – magabiztos önképük okán –, hogy megkérdőjelezzék a Fidesz gazdasági kompetenciáját, az IMF-fel való szakítás, a különadók vagy az uniós források felhasználása miatt a közeli összeomlás rémképét fessék a falra. A nemzeti kormány kilencedik évében azonban a gazdaság minden korábbi jóslatnál jobban szárnyal. A magukat előszeretettel „szakértőknek” nevező liberális közgazdászok és 2010 előtti államirányítók pedig nem értik, ez hogyan történhetett. A megszorítások helyett a beruházást és munkahelyteremtést ösztönző magyar modell tartós sikere okán az átmenetileg alkalmazott „csak szerencséjük van” érvrendszer is összeomlott. Kiderült, hogy a nemzeti közgazdászok vagy nemzetgazdászok is lehetnek szakértők.
Hosszan sorolhatnánk még az unos-untalan ismételgetett liberális kritikákat. A volt osztrák kancellár orosz vasútvezetővé választása vagy az Északi Áramlat gázvezeték német segítséggel zajló építése után különösen hamis a putyinozás a magyar miniszterelnökkel szemben, s mintha ez is alábbhagyott volna. Ma már látható, hogy Orbán Viktor csak azt teszi, amit a nyugati hatalmak szoktak, az észszerű együttműködést keresi az oroszokkal, de ezt nem köti össze képmutató Oroszország-kritikával. A paksi atomerőmű-építés sem a keleti elköteleződés bizonyítéka, az orosz technológiájú atomerőmű orosz technológiájúra cserélése, sokkal inkább a külföldi befektetők diverzifikálásáról és a meglévő egyensúlyának megőrzéséről szól.