A klímakommunizmus kísértete

Rejtély, hogy a haladók mit gondolnak valójában a haladásról. Elvileg minden változik, csak a klímának nem szabadna. Már csak az a kérdés, melyik ponton kell fixálni a klímát?

CLIMATE-CHANGE/YOUTH-FRANCE Fotó: Reuters

Nemrég az egyik vezető haladó médium teljesen elképedt azon, hogy gyerekek imádkoztak a Parlamentben – legnagyobb sajnálatunkra nem Gaia földanyához vagy az összes gender intelligens tervezőihez (tehát az unatkozó posztmodern nyugati akadémikoszokhoz), vagy Greta Thunberghez, hanem – nagy levegő! – Istenhez.

Ez utóbbival első blikkre máris baj van, hiszen az egy Isten nélkülözi a vágyott pluralitást: az „egyetlen Isten” kirekesztő koncepció, amely nem fejezi ki az istenségek pluralitását. A monoteizmus nyilvánvalóan a teológia illiberalizmusa. Pfuj.

Ennél azonban nagyobb a baj. Nem elég, hogy egyetlen Istenhez imádkoztak, de kifejezetten a keresztény Istenhez imádkoztak a nemzetért (!), annak vezetőiért (!) és a kereszténységért (!). Ez még a szimpla monoteizmusnál is borzalmasabb, és még tovább szűkíti és provinciálissá teszi ezt az amúgy csodálatosan sok színben pompázó világot, amit a Starbucks mindenütt fellelhető egységei és a világ nagyvárosaiban – merő véletlenségből kínosan hasonló dramaturgia alapján szerveződő – pénteki klímasztrájkok is (bocsánat: szrtájkok) demonstrálnak.

A gyerekek akkor is jobban jártak volna, ha Madonna bábáskodásával végeznek kabbalista gyakorlatokat vagy ha Sinéad O’Connorral hajlonganak a bársonyszőnyegen Mekka felé a maga mögött óriási néptömegeket felsorakoztató Queers for Palestine szervezettel karöltve (ennek inverze, a Palestinians for Queers tudomásunk szerint nem létezik).

Utóbbi esetekben ugyanis olyan spirituális mélységeket jártak volna meg a gyerekek, amiket csak kiégett hollywoodi celebek tudnak megérteni, szemben a kereszténység lelki-tartalmi ürességével – nem beszélve arról, hogy ezek révén még politikailag is helyes üzeneteket kaptak volna, amit az olyan illiberális keresztény gyakorlatokról nehéz elmondani, mint hogy a kereszténységért meg a nemzetért imádkozunk.

Nem sokkal azután, hogy túlélték a sokkot, végre megérkezett a felszabadító élmény. „Több ezer klímasztrájkoló diákot” regisztráltak ugyanis, amitől nyomban minden haladó szempár bepárásodott.

Ha valaki nem tudná, klímasztrájkra azért van szükség, mert klímaválság van, közeleg a klímakatasztrófa, mi több, ezek olyan súlyossá váltak, hogy az ezt különösen érzékelő szubjektumokban klímaszorongást és klímagyászt idéztek elő. Még nem érte el a kritikus tömeget a klímaborzongások és a „klímaszékrekedések” száma, de ilyen új betegségek megjelenésre is számítani kell a jövőben. Nem is beszélve a klímarohamokról.

Ezek természetesen mind tudományosan alátámasztott tények, szemben a teológia meséivel. Rejtély, hogy a haladók mit gondolnak valójában a haladásról. Elvileg minden változik, csak a klímának nem szabadna. Már csak az a kérdés, melyik ponton kell fixálni a klímát? Az ötven évvel ezelőtti állapoton, a száz évvel ezelőtti állapoton vagy a pleisztocén korának klímáját kell restaurálni?

Bizonyítva azt, hogy szektás kultuszról és nem szigorúan tudományos projektről van szó, a hívők közössége az eretnekeket klímatagadóknak nevezi. Bár olyannal még nem találkoztam, aki tagadná a klímát, a megjelölés valószínűleg azokra vonatkozik, akik nem hisznek abban, hogy öt év múlva belezuhanunk a Napba.

A klímakommunista mozgalom csak annyiban szól a tudományosságról, amennyire a marxizmus–leninizmus vagy a fajelmélet szólt róla. A mozgalom egy kultusz, amely a morális pánikra épít. Ha már a korábbi „tudományos” morális pánikok előrejelzései ellenére túléltük a savas esőket, a közelgő globális lehűlést és az ózonlyuk végzetes megnagyobbodását, itt van nekünk a klímakatasztrófa apokalipszise, amit biztosan nem élünk túl.

És miközben a haladók oly könnyen csücsülnek fel a morális Parnasszusra, amikor a politikai pedofíliát kell aktuális esetekben elítélni vagy a sötét múlt gyerekeket felhasználó hadjáratairól kell verdiktet mondani, annyira lelkesen ájulnak bele a klímajugend akcióiba.

Annyi különbség persze van, hogy korábban tényleg zömében csóró gyerekeket állítottak hadrendbe, most viszont olyanokat látunk, akik bojkottálják a műanyag zacskókat, de kéthetente fapadossal repülnek valami – kellemes klímájú – szigetre vagy európai nagyvárosba. Az Igaz Hit ellensége Marika néni és karbonlábnyoma, aki ugyan nem repked kéthetente, de képes műanyag zacskóba pakolni a vizeszsömlét a Tescóban.

És ahogy a korábbi, ifjakat felhasználó hadjáratok esetében, most sem ők vétkesek. Hiszen meglepő módon a pénteki klímasztrájkok ugyanolyan forgatókönyvek alapján, ugyanazokkal a transzparenseket felvonultatva zajlanak szerte a világon.

Idehaza sok esetben még arra se vették a fáradságot, hogy lefordítsák ezeket a szövegeket, bár ismerve a hazai ellenzék nyelvtani kreativitását, ez valahol érthető. A „hatalmas klímatüntető tömeg” rengeteg külföldivel válik tömeggé, reprodukálva a korábbi „Sámi Rólu Nemkülö” nagy sikerű demonstrációit. Mivel hazai forrásból nem lesz klímatömeg, a haladó megbízók kénytelenek importtömeggel operálni.

Talán a teátrálisan kivonuló és csendben maradó CEU hallgatósága is kapóra jön ilyenkor. A mozgalom persze bizonyosan alulról építkezik, és alulról építkezve írják föl ugyanazokat a szövegeket ugyanazon a nyelven a transzparensekre.

Mindenki szerte a világon hirtelen ugyanúgy pánikolt rá a klímaapokalipszisre. Véletlenül. Ám egy alulról építkező mozgalomnak is szüksége van valamiféle tőkeinjekcióra, nem véletlen, hogy Gyuri bácsi 2010 és 2017 között közel 25 millió dollárral támogatta a globális klímasztrájkot, amint azt a Breitbart nyilvánosságra hozta. Hiába, éhes gyomorral nem lehet klímát védeni. Persze valószínű, hogy nem a felső középosztály műanyag szatyrokat bojkottáló önkénteseinek a bendője dagad a klímadollártól, hanem inkább a megbízók és szervezők pocakja.

A globalista elit új kultusza a klímavallás, a korábbi buddhista, kabbalista és egyéb divatokat lecserélték. A kultusz prófétája Greta Thunberg, aki elmondja Eleanor Roosevelt ÖTYE-klubjának utódszervezete előtt mérgesre hangolt hegyi beszédét, amennyiben a felkészítőcsapat megírja neki a szöveget. A világ jól fizetett és kellőképpen gyáva bürokratái meg felállva és könnyezve tapsolnak neki – neki, vagyis egy jól felépített reklámnak.

Hogy ennek milyen hatásai lesznek a kislány pszichéjére, azzal persze már nincs dolga a haladó erkölcsnek, hiszen az egyes ember sosem lehet annyira értékes, mint az emberiség vagy ez esetben a globális klíma. Mégiscsak szent ügyet képvisel, áldozza szépen föl magát.

Aztán ki tudja? Talán az ENSZ beveti a híresen hatékony békefenntartó csapatokat, hogy ahol felüti a fejét, ott erővel állják útját a felmelegedésnek.

Egy pillanatra most tekintsünk el minden szkeptikus felvetéstől, és tegyük fel, hogy tényleg a szén-dioxid-kibocsátás miatt melegszünk, és hogy a melegedésért az emberi tevékenység felelős. Rendben.

Ez esetben azonban Gretának nem az ENSZ-ben kellene dörgedelmes prédikációkat tartani, és nem a nyugati országokat kéne globális bűnbánatra felszólítani, hanem Újdelhiben és Pekingben kellene folytatni a Morális pánik turnét.

Csakhogy ehhez a megbízóknak nyilvánvalóan nincs bátorságuk. Mindenesetre jó haladó szokás szerint a nyugati világba kell helyezni minden bajok forrását, hiszen csak így lehet rábírni a globális károsanyag-kibocsátás nevetségesen kis arányát produkáló Európát, hogy tegye tönkre a gazdaságát azonnal.

(A világszerte híres germán bölcsesség ezért is szerelte le az atomellenes lobbi hisztériájának hatására atomerőműveit, hogy aztán a sokkal környezetbarátabb szénégetésre álljon át.)

Amikor azokat a szívhez szóló szövegeket halljuk, hogy „azonnal cselekedni kell”, és hogy „fogjanak össze a kormányok”, és „kormányokon és országokon felülemelkedő összefogás kell”, az semmi másról nem szól, mint egy globális rezsim iránti vágyról, amely most épp a klímakommunizmus ideológiáját választotta igazolásul.

A szerző a Századvég Alapítvány vezető kutatója