A NATO Magyarországon

2021 januárjától Szolnokon kezdi meg működését a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnoksága. Ez lesz az első közép-európai NATO-parancsnokság.

Forrás: Reuters

2021 januárjától Szolnokon kezdi meg működését a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnoksága. Ez lesz az első közép-európai NATO-parancsnokság. Történelmünk során, így a XX. században is bőven volt példa arra, amikor Magyarország csatlakozott valamely katonai szövetséghez. Amikor a központi hatalmak szövetségeseként részt vettünk az I. világháborúban, elcsatolták Magyarország területének kétharmadát. A második világégés idején sem jártunk jobban a hitleri Németország csatlósaként, hiszen a Szovjetunió elleni hadműveletben szinte a teljes magyar hadsereget elvesztettük. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a háborút követően, a szovjet megszállás idején egyenes út vezetett a Szovjetunió irányította Varsói Szerződés katonai tömbjébe. Ezzel megpecsételődött külpolitikai függetlenségünk, és ami rosszabb, a szocialista út lerombolta gazdasági fejlődésünk korábbi gyakorlatát, és persze kitermelte a szocialista embertípust is.

Az akkori politikai döntések legkevésbé sem szolgálták a magyar érdekeket. Ráadásul, ha katonapolitikai értelemben nézzük a fenti példákat, mindig a vesztesek oldalára kerültünk. Nehéz eldönteni, hogy ilyetén helyzetünk téves emberi – kormányzati – döntésekből adódott, vagy van valami sorsszerű mindezek hátterében. A magam részéről mindkét tétel együttes létezésére szavazok. A magyar történelem tele van kihívásokkal és győzelmeink mellett tragédiák sokaságával is. A mindenkori politikusok közül a döntéshozók jelentős része érthetetlen módon, meggondolatlanul kiszolgálta a nagyhatalmi érdekeket. Még a török megszállás idején is voltak olyanok, akik privilégiumokra tudtak szert tenni. Nem is beszélve a Habsburg császárok iránti hűségről, a náci Németország támogatásáról, a kommunista Moszkva elvtelen követéséről, vagy a napjainkban zajló, Brüsszel és a mögöttes háttérhatalom hazaárulást is kimerítő kiszolgálásáról.

De térjünk vissza a Szolnokra tervezett NATO-parancsnoksághoz. Sokan elemezték – hozzám a tragikusan elhunyt Lovas István publicista okfejtései állnak ez ügyben a legközelebb – a NATO szerepét a XXI. században. A részletek elemzése nélkül először is érdemes leszögezni a tényt, hogy a NATO stratégiai értelemben okafogyottá vált, amikor megszűnt a másik katonai tömb, a Varsói Szerződés. A szervezet létezése mára ezért főként az Egyesült Államok külpolitikai érdekeinek érvényesítését szolgálja. Vagyis Amerika már nem a saját nevében háborúzik, ahogy a hatvanas-hetvenes években még Vietnamban tette, hanem a NATO jelenik meg, például Irakban, Afganisztánban vagy bárhol a világban, ahol az amerikai érdek ezt megköveteli.

A minderre felmentést adó érv pedig, hogy a demokráciát exportálni kell, mert ettől jobb lesz a világ, az arab tavasz eseményeit látva egyértelműen megbukott. Nemcsak hibás történelmi kísérlet volt, hanem létrehozta előre nem látható módon a magukat nyíltan terrorista hadseregnek nevező erőtereket, mint például az al-Kaida vagy az Iszlám Állam. A NATO strukturális rendszere megérett az átalakításra, és fontos lenne leszámolni azzal a téveszmével, hogy egy-egy országot ellenségnek kikiáltva a tagállamokat belekényszerítsék a gyűlölködés nagyon is veszélyes, akár fegyveres konfliktusába. Mert tévedés, hogy Oroszország, Kína vagy akár Irán katonai fenyegetést jelent Európára, főleg Magyarország biztonságára. Hazánk számára éppen az a veszélyes, ha túlságosan szervilis módon viselkedünk. Emlékezzünk történelmünk keserű példáira!

Különösen óvatosnak kell lenni egy szövetségi rendszer támogatásakor, ha érzékelni lehet, hogy céljai eltérnek az együttműködésben részt vevők érdekeitől. Mára már egyértelmű, hogy a háttérben kik és milyen célok érdekében mozgatják a NATO parancsnoki vezetését. Oda vannak bekötve, ahonnan a brüsszeli adminisztráció is kapja az utasításokat. Ráadásul ez a háttér nem Washingtonban keresendő, és nem a Fehér Ház a központja. Sokkal inkább azok a pénzarisztokraták, akik saját érdekeik képviseletében NGO-kat hoznak létre, politikai rabszolgákat nevelnek és neveznek ki nemzetközi szervezetek élére vagy világcégek és bankházak felső menedzsmentjébe.

Magyarország eddig képes volt ellenállni a külső bekebelezési kísérleteknek. Volt ugyan próbálkozás bőséggel, és sokféle módszert bevetettek ellenünk is. Megjelent az ukrán típusú felkelés kísérlete, ahogy a cseh és szlovák miniszterelnökök megbuktatásának forgatókönyve. Talán csak a román legfőbb ügyészi őrület mintája nem ért el még hazánkba. Ami viszont biztos: az ellenségeink nem fognak leállni, meghátrálni. Nem fogják feladni a célt, Magyarország elfoglalását, bedarálását. Vannak erre ma már látható jelek, például az október 13-i önkormányzati választás.

Ha ezt a logikát folytatjuk, kénytelen-kelletlen odáig jutunk, hogy a NATO magyarországi strukturális jelenléte segítheti ezen külső erőterek céljait. Ráadásul van történelmi példánk is arra, hogy mit jelentett együtt élni a szovjet Vörös Hadsereggel fél évszázadon keresztül. Nyilvánvalóan korrektnek kell maradni egy szövetségi rendszeren belül, de rendkívül fontos lenne korunk bonyolult világában több oldalról megvizsgálni egy-egy stratégiai értékű lépést. Ahogy nagyon megfontolt álláspont volt az Orbán-kormánytól, amikor nem engedélyezte támadórakéták telepítését hazánk területén, miközben Lengyelország, Románia vagy a balti országok fejet hajtottak a kérés előtt.

Nem zárható ki, hogy a közép-európai harcálláspont felállítását éppen a kompenzáció okán támogatja a magyar kormány, hogy továbbra is elkerülhető legyen a NATO nehézfegyvereinek, illetve rakétáinak magyarországi telepítése. Ebben az esetben támogatható taktikapolitikai lépésről beszélhetünk. Azzal viszont nem indokolhatjuk a parancsnokság létrehozását, hogy ez segít a migrációnak nevezett invázió, pláne az ezzel együtt járó terrorizmus kivédésében, mert ez ellen nem katonai, hanem operatív módszerekkel lehet és kell védekezni.

A szerző titkosszolgálati szakértő