A tanterv támadása is a háború része

Az elmúlt hetekben, talán nehezen érthető okokból, elemi erővel robbant ki a vita a megújított Nemzeti alaptantervről (NAT) a magyar közbeszédben.

A huszártelepi iskolát nem sikerült tönkretenniük a jogvédőknek Fotó: MTI Fotó: Balázs Attila

Ez az egész bonyolult, alig látható gépezet mindent támad, mindenre lő, ami nemzeti, keresztény, konzervatív. Legyen az az erőszakos iszlamizációt, bevándorlást elutasító kormány, vagy az azt megtestesítő politikai vezető.

Meggyőződésem, hogy a Nemzeti alaptanterv elleni támadás is ebben a koordináta-rendszerben válik igazán érthetővé. Ugyanis aki a jövő generációinak oktatását, nevelését stabil értékek mentén határozza meg, az azzal kijelöli a nemzet jövőjét. Ezzel pedig a multikulturális világ terjedésének akadályává válik.

Ezért aztán mozgósítják ellene a velük szimpatizáló politikai erőket, befolyásuk alatt álló szakmai­nak tűnő szervezeteket, médiumokat. Mert mi is a támadás fő iránya? A magyar irodalom és a történelem tanítása.

Árulkodó, hogy a többi tantárgy, illetve tárgyak összevonása, óraszáma alig kap kritikát. Az egységes magyar irodalom tanításába beemelt írók, költők munkásságáról természetesen szakmai vitáknak van helye. De előtte illene legalább a nevüket pontosan ismerni, sőt néhány alapművüket kézbe is venni, netán el is olvasni. Akkor hihetőbb lenne, hogy nem politikai töltetű a szakmainak álcázott vita.

A történelemoktatás kapcsán még átlátszóbb a valós szándék. Itt egy nevében szakmainak látszó szervezetet – lényegét tekintve ez is egy NGO – állítottak csatasorba. Mik is voltak a „szakmai” bírálat fő pontjai? Miért csak győztes csatákat lehet tanítani az Árpád-korból?

Az oszmán–török harcok hőseiről túlzottan egyoldalúan szól. Csendben jegyzem meg, hogy a vesztes csaták sokszor alkalmasabbak a nemzettudat formálására, hiszen hány és hány vesztett helyzetből állt már fel ez az ország.

A török hódítás ellen harcoló magyarokat, szerbeket, horvátokat, románokat miként lehet nevezni, ha nem hősöknek? Talán megtévesztett áldozatoknak, akik a kereszténység és a magyar királyság védelméért áldozták életüket? Vagy nem voltak elég nyitottak, mert nem fogadták a középkori bevándorlókat virággal, és nem engedték akadálytalanul vonulni Nyugat-Európa felé őket? Azok a katonák, végvári vitézek, népfölkelő parasztok egyértelműen hősök voltak.

Az iskolai nevelésben a pozitív példákra elemi szükség van. Egy társadalom akkor képes egészséges működésre, ha vannak példaképei, hősei. Akiket nem relativizál, kérdőjelez meg egyik politikai oldal sem. Hiszen ezeknek a hősöknek a példáján is fölbuzdulva döntik el generációkon át a fiatalok, hogy hazájuk védelmét, szolgálatát választják élethivatásuknak. Mert megérinti őket az előttük élt generációk hősies­sége, áldozathozatala.

Ennek a folyamatnak a végeredménye, hogy katonák, rendőrök, tűzoltók akarnak lenni fiaink és lányaink. Mert hősök szeretnének lenni, és nem relativizált munkavállalók, zsoldosok.

Akik szét akarják rombolni ezt az évszázadok alatt felépült talapzatot, azok a saját biztonságukat is kockára teszik. Ki védi meg a lakásukat, autójukat a tolvajoktól, betörőktől? Vagy őket, családtagjaikat az erőszakos támadásoktól, rablásoktól? A rend őrei, akik a fizetésen túl hivatástudatból, elkötelezettségből is dolgoznak. Vagy ki fogja akár élete kockáztatásával is eloltani az égő házukat? A tűzoltó, aki igazi hétköznapi hős. Vagy ki védi meg az országot támadás esetén? A katona, aki esküvel vállalta, hogy élete feláldozásával is teljesíti a kötelességét.

Mert ha nem lennének ezek az emberek, az ország pillanatokon belül szabad prédává válna. Persze a hibrid háborúban ez az ellenfél célja. A lehető legolcsóbban, leggyorsabban megszerezni a zsákmányt. Ebben pedig akadályként jelenik meg a Nemzeti alaptanterv is. Hiszen a tananyagon keresztül nemcsak oktatni, hanem nevelni is kíván. A győztes és vesztes csatákon keresztül is az elődeink példáján át.

Ugyanis, ha ilyen szemmel nézik a világukat a jövő generációi, akkor jóval nehezebb őket megtéveszteni, befolyásolni, konzumfogyasztóvá tenni. Ehhez azt is tegyük hozzá, hogy aki tisztában van nemzete történelmével, hőseivel, az tökéletesen tisztában lesz az európaiság valódi értékeivel is.

Tudni fogja, hogy elődei Európát, a kereszténységet is védték. Földrészünk, kultúránk, értékeink támadás alatt állnak. A védelem egyik fontos eszköze a nemzeti oktatás, nevelés, ezért ki kell állnunk mellette.

Végül egy személyes megjegyzés. Kifogásolják azt is, hogy a NAT 1956-ot a nemzet forradalmának nevezi. Igaz, hogy a harcok központja a főváros volt, de számos vidéki városunk is aktívan bekapcsolódott a forradalomba. Sokan segítették élelmiszerrel is vidékről a harcoló, nélkülöző fővárost. Sőt sokan csatlakoztak vidékről is a budapesti fölkelőkhöz. A nagyapám is, az Alföldről. Az ő nevében is megerősítem, hogy 1956 a nemzet forradalma volt.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója