„A Pick Arénában lévő tűzijáték, még akkor is, ha Nobel-díjasok tartja, nem tehetséggondozás” – fogalmazott. Madaras Markó főigazgató kronológiai sorrendben ismertette az NTA-val folytatott egyeztetések menetét. Az Élvonal 2025 nyarán kezdte a tárgyalásokat, és az alapítvány koncepcionálisan a kezdetektől jelezte:
nem támogatja az egyetemi szintre fókuszáló tehetséggondozási modellt.
Az alapítvány számításai szerint ugyanis az NTA programjában egy középiskolai diákra körülbelül 70 ezer forint, egy egyetemi hallgatóra viszont 4,356 millió forint jut évente – ez 62-szeres aránytalanság.
Az Index kérdésére, hogy mit jelent a Telex cikkében hivatkozott „belpolitikai helyzet” – amellyel Hegyi Péter szerint Krausz a kihátrálást indokolta –, a professzor úgy reagált: Hegyi Péter egy bizalmas levelezés részletét hozta nyilvánosságra az ő előzetes beleegyezése nélkül. Arra is utalt, hogy a további munkához a következő kormány támogatására is szükség lesz, és várja a meghívást egyeztetésre a kormány illetékesétől.
Krausz szerint az ügy egyszerűen nem volt döntésre alkalmas állapotban, mert hiányoztak a transzparensen kért mérőszámok.
Felvetődött a kérdés: mit értett Krausz az egyik levelében szereplő „nagyberuházás” kifejezésen. A professzor leszögezte: szó sem volt arról, hogy a tehetséggondozási forrásokat a márciusban alapkőletételhez érkezett Frontiers Campus építésére csoportosítanák át, ahogy azt a Telex-cikkben sugallják.
„Ez egy az egyben fake news, alaptalan rágalom – jogi lépéseket teszünk ez ügyben”- árulta el a Nobel-díjas kutató. Hozzátette: a közfeladat-finanszírozási szerződés szigorú jogi konstrukció, a célfeladatok közötti átjárhatóság kizárt, a tehetséggondozási sorról egyetlen forint sem csoportosítható át.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!