Az újkommunista kultúrharc küszöbén

Tornádóként pusztít el mindent, ami nem illeszkedik a szélsőbaloldali liberálisok kirekesztő világképébe.

Ahogyan az is, hogy az ilyen receptek alapján elkészített alkotások jelentős részének a tanulsága szinte mindig az, hogy csak így együtt, egymást elfogadva, nyitottan, toleránsan lehetséges teljes és boldog életet élni. Vagy, hogy a rasszizmus, a homo- és transzfóbia a létező legnagyobb bűnök közé tartozik, és hogy boldogtalan, korlátolt, no meg beszűkült ember az, akinek a baráti köre nem elég sokszínű. Aki nem elég elfogadó a kisebbségekkel. Aki nem támogatja az abortuszt, az eutanáziát és a melegházasságot.

Mert az újkommunista, liberális kultúrforradalom alapvetése szerint a jobboldali hagyományos értékek nem is értékek. Így aki nem a liberális értékek szerint szeretné élni az életét, az nem más, mint buta, műveletlen bezárkózó náci, olyan, akit egész biztosan velejéig átjár a szottyos gyűlölet. Egy olyan lelki fogyatékos, akin már segíteni sem szabad, akit jogosan ki lehet rekeszteni a színház- és filmművészetből, akit egy haladó liberális csak megvethet. Akinek nem jár se munka, se kegyelem. Az ilyen fasisztákat az új világrend roppant toleráns képviselői legszívesebben börtönbe vetnék.

Ez jutott eszembe, mikor megnéztem a Színművészeti Egyetem előtt tartott kormányellenes tüntetést. Mert az volt, senkinek ne legyen kétsége. Ilyen tömény kormányszidást utoljára a Soros-egyetem melletti tüntetésen lehetett tapasztalni.

És vajon milyen cudar világ vár azokra a vakmerő diákokra, „egyetemi polgárokra”, akik nem voltak hajlandóak az egyetem oktatóival együtt a jobboldalt gyalázni? Akik esetleg nem tapsoltak elég lelkesen, nem ünnepelték rocksztároknak kijáró módon azokat a Fideszt szidalmazó osztályfőnökeiket, akik a tüntetésen arról fröcsögtek, hogy a kormány tagjainak fogalmuk sincs a kultúráról, hogy azt se tudják, ki az a Várkonyi, hogy életükben nem hallottak Balázs Béláról? Az általuk folyton hangoztatott tolerancia, szabadság vajon kiterjed-e azokra is, akik a jobboldalra szoktak szavazni?

Akik nem libsik, hanem konzik?

Azokra, akik helytelenül, kirekesztően, nem elég haladó módon gondolkodnak például a transzneműekről? Akik bedőlve a „gyűlöletpolitikának” az országuk védelmét és nem a migránsok befogadását, etetését, simogatását tartják előrébb valónak? Akik szerint csak férfi és nő létezik, akik nem ünneplik az abortuszt? Vagy akik úgy gondolják, hogy a családot két ellenkező nemű ember alkotja? Vagy ők inkább az ellenség? Nácik, fasiszták? Vagy még rosszabb: fideszesek? Akiket mindenáron le kell győzni? Akiket meg kell nevelni? Akiket el kell pusztítani? Akiknek szelíden, vagy ha szükséges, szigorúan bele szükségeltetik verni abba a selejtes agyukba a liberális alapértékek fontosságát? Akikkel meg kell értetni, hogy ha továbbra is így gondolkoznak, akkora puszta létezésükkel a disznófejű nagyurat, a mindjárt kipukkanó kisgömböcöt, a zsarnokot szolgálják? Vagy őket már eleve fel sem veszik a nagy tudású egyetemi tanárok? Vagy csak az évek alatt rostálják ki ezeket a fideszes, jobboldali fasisztákat?

Ezeken gondolkoztam, miközben például Hegedűs D. Géza nagyjelenetét néztem. És végtelenül szomorú lettem.