Balliberálisabb a balliberálisoknál

A lengyel Polgári Platform tartós válságának hátteréről elnökválasztás előtt.

Varsó liberális vezetője (jobbra) építi az ellenállást Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

2019 februárjában Grzegorz Schetyna, a Polgári Platform (PO) korábbi elnöke büszkén jelentette be, hogy sikerült tető alá hoznia az általa hőn áhított szivárványkoalíciót, amely az európai parlamenti választáson méretheti meg magát először a kormányzó Jog és Igazságossággal (PiS) szemben. Jarosław Kaczyńskiék ellen szinte minden párt összefogott, az akkor vitorlát bontó szélsőségesen liberális Tavasz (Wiosna) és a szélsőjobboldali Konföderáció (Konfederacja) kivételével. Párt héttel később Schetyna megnevezte az Európai Koalícióra keresztelt formáció területi listavezetőit is. A PO gáláns volt szövetségeseivel, biztos befutó helyet adva többek között a szocialisták (Demokratikus Baloldal Szövetsége, SLD) két korábbi miniszterelnökének, Włodzimierz Cimoszewicznek és Leszek Millernek is.

Hogyan jutott el az egykori jobbközép párt oda, hogy összefogjon a lengyel kommunista utódpárttal?

A PO politikusai nem tudták megemészteni a 2015-ös parlamenti választási vereséget, sőt nem is akarták megérteni annak miértjét. A PiS kormányzását egyfajta rendszerhibának tekintették, amely után szükségszerűen helyre kell állnia a világ rendjének, és legkésőbb 2019-től újra nekik kell kormányozniuk. Az önámítás meggátolta a pártot abban, hogy számot vessen a kudarc okaival és válaszoljon arra a kérdésre, miért vesztették el a lengyelek többségének bizalmát egy sok szempontból jó kormányzati teljesítmény után. Mi az, amit a PO nem adott meg a választóknak, de a PiS igen? Ha a PO elvégezte volna a számvetést, az egyik válasza ez lett volna: a PiS nem egyszerűen pénzt osztott a családoknak, hanem méltóságot is. Különösen a vidéki és kevésbé iskolázott emberek érezhették, hogy megszólítják és felemelik őket, hogy fontos részei lettek a lengyel nemzetnek. Ez szembetűnő különbség volt a PO divatos szűkített öltönyeikről is felismerhető menedzser-politikusainak stílusához és ahhoz képest, amit sugároztak: „Bízzátok ránk az országot, mi jobban tudjuk, mi kell nektek, mint ti saját magatok, ha pedig nem ránk szavaztok, civilizálatlanok vagytok, és nem értitek a modern világ lényegét.”

Önvizsgálat helyett a párt inkább azzal volt elfoglalva, hogy európai és liberális értékeknek hazudott, a nemzetek saját történelmére, alkotmányos berendezkedésére és kultúrájára fittyet hányó progresszív-globalista ideákból próbáljon közérthető üzeneteket formálni. Ez azonban kevéssé sikerült, így kommunikációja elsősorban a kormánypárt külföldi és hazai lejáratására szorítkozott. Saját, hiteles vízió híján pedig szép lassan egy szavazatmaximálásra berendezkedett projektté alakult át (saját politikusai valóban szoktak így belső körökben a PO-ra hivatkozni: „projekt”). A szocialisták 2015-ös kiesése a szejmből már előrevetítette, hogy a váratlanul keletkezett politikai vákuum szükségszerűen balliberális irányba fogja húzni a PO-t. A kérdés az volt, hol áll majd meg a párt a „balliberalizálódás” folyamatában.

Arra bizonyára kevesen számítottak, hogy az 1980-as években még a Harcoló Szolidaritást erősítő Schetyna azzal a Włodzimierz Czarzastyval is összeáll, aki ugyanezekben az években a Lengyel Egyesült Munkáspárt szép reményű fiatal tagjaként alighanem pártfőtitkári álmokat dédelgetett. Schetyna azzal gondolta ellensúlyozni a szocialistákkal való együttműködést, hogy a szövetség ernyője alá hívta az elsősorban vidéken népszerű, sok vallásos és konzervatív szavazóval rendelkező Lengyel Néppártot (PSL, „parasztpárt”) is. Elképzelhető, hogy a modell működőképes lett volna, de a politikai panorámát alapjaiban változtatta meg a vadliberális Wiosna 2019 eleji feltűnése a jó szónoki képességekkel megáldott Robert Biedrońnyal az élen. Schetyna úgy kalkulálhatott, hogy nem tud olyat tenni, amivel kockáztathatná a PSL támogatását, hiszen annak elemi érdeke a szövetségben maradni. Az akkor évek óta lejtmenetben lévő „parasztpártot” önállóan indulva ugyanis a parlamentből való kiesés réme fenyegette. Úgy érezte, hogy az igazi veszélyt szavazótáborára a Wiosna jelenti balról, sőt talán attól is félt, hogy Biedrońék előbb-utóbb maguk mögé állíthatják a PO-t támogató nemzetközi liberális fősodor politikai és pénztőkéjét is. A párt ezért egyre erősebb liberális hívószavakkal kezdett licitálni.

A pártelnök elszámította magát: a PO ilyen mértékű balrafordulása sokaknak már megemészthetetlen volt. Két képviselőjük is átlépett a PSL-be, amelynek elnöke, Władysław Kosiniak-Kamysz az EP- és a parlamenti választások között egy bátor lépéssel elhagyta a szivárványszövetséget, vállalva a politikai süllyesztő kockázatát is (jutalma az októberi választásokon egy meglepően jó, nyolcszázalékos eredmény lett). Ezzel a PO egyedüli fajsúlyos partnerei hirtelen a szocialisták maradtak, amit már a pártvezetés is túlzásnak érezhetett, ezért felmondta az együttműködést az SLD-vel. Már ekkor látszott, hogy a sikertelen manőverek, a vesztes EP- és az akkor még csak veszni látszó parlamenti választás – legalább átmenetileg – Schetyna pártelnöki székébe fog kerülni, miután nem tudott felnőni Jarosław Kaczyński mellé stratégiaalkotásban. Januárban a fiatal és tehetséges, de elődjéhez hasonlóan kevés személyes varázzsal bíró Borys Budka állt a párt élére. A megfogható világkép hiánya és az elhibázott stratégia mellett a harmadik fontos tényező, ami gátolja a PO visszatérését a hatalomba: nincs karizmatikus vezetője.

Mindazonáltal a Polgári Platform (tavaly óta Polgári Koalíció) még mindig a legnagyobb ellenzéki párt, és az európai nemzetközi tér mellett a hazai vállalati szférában is erősebbek a pozíciói, mint bármelyik riválisáé, beleértve a kormánypártot is. Ők adják továbbá az egyik legfőbb közjogi méltóságot, a felsőház elnökét. Ennek súlyát mutatta, hogy májusban sikerült megakadályozniuk az esedékes köztársasági elnökválasztás levélszavazatokkal történő lebonyolítását.

Az első feladat mindenesetre adott: az új köztársasági elnökjelölt Rafał Trzaskowskinak, Varsó fiatal és népszerű főpolgármesterének – aki a demokratikus elveket fennen hangoztató párt szűk elitjének az elnökjelölti előválasztás eredményét semmibe vevő döntése nyomán lépett a sikertelen Małgorzata Kidawa-Blońska helyébe – a kampány hajrájában meg kell tudnia szólítani a vidéki szavazókat. Szereplésén akár a PO jövője is múlhat. Egy újabb kudarc előrevetítheti az ellenzéki pártok erősorrendjének felcserélődését. De amiként elképzelhető, hogy ­Trzaskowski be sem jut a második fordulóba, arra is van esély, hogy nemcsak bejut, de le is győzi Andrzej Dudát, és ő lesz Lengyelország következő köztársasági elnöke, egyúttal a PO következő erős embere. A tanulságot viszont mindenképpen levonhatja az elmúlt évekből: ne akarj a liberálisoknál is liberálisabb lenni, mert ezzel csak annyit érhetsz el, hogy elveszíted a saját identitásodat és hitelességedet!

A szerző a Közép-európai Nézőpont Intézet elemzője