Ilyen volt az Ascher-korszak vagy – ahogyan Csurka István írta 2011-ben az Új Színház-ügy után – az Ascher Café. „Ha pályázaton nem nyerjük el Dörner Györggyel és Pozsgai Zsolttal a magyar drámának, egy magyar szellemi műhelynek az Új Színházat, és nem támad a fővárosi döntés ellen eszement hajsza, ennyire világosan talán sohasem látom át, miben élünk.” Az író-politikus szerint a Fidesz első kétharmados győzelméig a politikai rendszerváltás egyszerűen lehetetlen volt, mert mindent beterített a liberalizmus. „Az Ascher Café Dörnert és engem nácinak nevez, mert kaptunk egy lehetőséget, hogy kilépjünk a liberális konszenzusból, és elkezdjük megszervezni a magyar nemzeti megújulás és összetartozás közösségét.” (Hogy mekkora lármát csaptak a baloldalon, jól mutatta az is, hogy Fischer Ádám liberális főzenész nyomban levelet írt az Európai Parlament néppárti delegációjának, amelyben Csurkát a magyar antiszemitizmus doyenjének nevezte.)
Egy mélyszántás sok mindent felszínre hoz.
Kis elfogultságot bocsásson meg nekem az olvasó. Ifjúkoromban – mint „kiszolgált öttusázó” – pár évig hajdani vívómesterem, Pintér Tamás mellett kaszkadőrködhettem. Azt hiszem, Oroszlán barátjának mondhattam magam. Kivételes ember volt. Miközben pazar dublőrjelenetekben kölcsönözte bátorságát a kor nagy színészeinek, szellemét sem hagyta parlagon. Egyvégtében tanult, képezte magát, harmincévesen már vívást, lovaglást, akrobatikát tanított a színművészetin. Emellett könyveket írt, előadásokat tartott, néha politikai vitákon is részt vett. Utóbbi lehetett a veszte… Eltávolítása előtt az emlékezetes, kettős állampolgárságról szóló népszavazás témájában beszélt egy Fidesz-nagygyűlésen. Az Ascher Caféban itt telhetett be a pohár.
Halálakor ki sem tették az egyetem bejárata fölé a fekete zászlót. Oda, ahol most mindenféle „forradalmi” lózungok sorjáznak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!