időjárás -8°C Timót 2022. January 24.
logo

Fölöstömtől Csöbörcsökig

Domonkos László
2020.10.09. 17:34
Fölöstömtől Csöbörcsökig

Magyarországon minden fogalmat három-négy másikkal kell magyarázni – mondta még valamikor a kilencvenes évek elején Hornyik Miklós, a délvidéki magyarság anyaországba került nagykövete, a kortárs szellemi élet kimagasló egyénisége. Akkoriban tombolt (a rendszerváltozás után első ízben) „az idegen – szép”-őrület, és bizony nem volt könnyű megmagyarázni, hogy Az idegen – szép című kiállítás (volt ilyen!) helyett talán „A magyar – szép” címűt (is) kellene rendezni a magyarok Magyarország nevű országának fővárosában. Ehhez persze (sok egyéb mellett) meg kellett volna magyarázni a döntő és alapvető különbséget mondjuk a nacionalista és a soviniszta fogalmak jelentéstartalma között (máig nem történt meg), nem is beszélve olyan fogalmi tisztázásokról, mint kirekesztés vagy élettér, netán, urambocsá, antiszemitizmus. Meg a többi.

Apropó, élettér. Történelmi példa, egy, az elmúlt nyáron éppen százesztendős történet helyszíne kapcsán. A történelmi, ezeresztendős (tehát nem a mai) osztrák–magyar határtól alig négy kilométerre, már Stájerország területen található Fürstenfeld, amelyet Fölöstöm néven emlegettek a régi magyarok, lévén hogy az Árpád-korban egy időre az egész gráci medencével együtt Magyarországhoz tartozott – az első világháború befejeződése után Közép-Európa egyik legnagyobb fegyverraktárának adott otthont. Alig egy hónappal a békediktátum aláírása után – azt követően, hogy az akkor már több mint egy éve létező, előbb a bolsevikok, majd a román megszállók ellen harcoló Rongyos Gárda alapítója és vezetője, Héjjas Iván arról értesül, hogy az osztrák szociáldemokrata-szocialista – fatális módon szintúgy a Wehrmacht nevet viselő – fegyveres „munkásalakulat”, a vörös Bécs rohamosztaga nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és más katonai felszerelést halmozott fel Fölöstömben – július 30-én késő este nyolc pótkocsis teherautó hajt be a városka központjába. Percek alatt megszállják a postát-távírdát, a csendőrlaktanyát, a lakossággal a hazatért hadifoglyokat együtt ünneplő rendfenntartókat foglyul ejtik és arra kényszerítik, hogy az alig néhány tucatnyi fegyveresnek segítsenek felpakolni a raktárkészletet a kocsikra… összesen háromezer puskát, harminc géppuskát és százeres nagyságrendű lőszert. Irány a Rongyos Gárda fészke, a Duna–Tisza köze, ahol a hadianyagot Izsákon és a környékbeli tanyákon szétosztva biztonságba helyezik – és jó egy esztendő múlva nagyobbrészt ezekkel a (Francia Kiss Mihály vezényletével elszállított) fegyverekkel kezdik meg a nyugat-magyarországi honvédő szabadságharcot, melynek eredményeképp Sopron és környéke magyar maradhatott…

Első kérdés: a stájerországi Fölöstöm az úgynevezett „magyar élettér” része-e? (A fogalmat később definiáljuk.)

Ha keletnek indulunk, hosszú-hosszú utazás után elérkezünk a Dnyeszter – régi magyar nevén: a Neszter) partjára, a Moldovától elszakadt Dnyeszter menti Köztársaság legkeletibb szélére, egy közel tízezres lélekszámú településre. Melynek ugyanolyan ősi magyar neve van, mint Fölöstömnek: Csöbörcsök a legkeletibb csángó falu, annak idején Szent László királyunk telepített ide a folyópartra határvédő magyarokat, de a déli Szerémségből elűzött husziták is állítólag idáig menekültek, a bibiliafordító Tamással és Bálinttal együtt. Erről a Csöbörcsökről azt írta kiváló pályatársam, Sarusi Mihály, ki egy remek kis könyvben járt „csavargó úton a keleti magyaroknál”, hogy a helység kétszáz éve még félig magyar, négyszáz esztendeje tiszta magyar lakosságú volt – a mai, teljességgel elrománosodott helybéliekben pedig a tudatalatti barlangjainak járatain szinte észrevétlenül rezgő, halovány lángocskákkal pislákolnak sok évszázados beidegződések, szokások: az ősök génjeinek föld alá szorított, szívbe markoló üzenetecskéi…

Második kérdés: az egykori „Neszter-gyepű”, a távoli Moldova legszélén levő Csöbörcsök az úgynevezett „magyar élettér” része-e?

Az élettérről, a marxista-kommunista történelemoktatás végtelennek tűnő évtizedeinek nagyobb dicsőségére, persze hogy a német (náci) „Lebensraum” jut mindenki eszébe – az az elmélet, melynek értelmében a területi hódításokat, a német imperialista törekvéseket igazolja és indokolja a túlnépesedés és a gazdasági szükségszerűségek által meghatározott térfoglalás – az az igény, hogy a németség kiterjessze életlehetőségeinek terrénumait. (Más kérdés, hogy a dolgot egyáltalán nem Hitler találta ki és tette közzé a Mein Kampfban: Politikai földrajz című művében már 1897-ben megfogalmazta – enyhén szólva persze egy kissé másképp – egy bizonyos Friedrich Ratzel, a nácik csak ellopták-felhasználták a teóriát, mint a kommunisták a szocdemek vörös színét meg a búroktól a koncentrációs táborok ötletét.) Csakhogy az élettér ökológiai és általános értelemben egyaránt – valójában és manapság egészen mást jelent. Megint csak a fogalmi tisztázás ördögi kísértete: a geopolitikai definíciókon túl történelmi, néprajzi és művelődéstörténeti vetülete legalább annyira nagyon is létezik az „élettér” kifejezésnek, mint amennyire a „náciasított” jelentéstartalom jókora adag korrekcióra szorul. Hiszen voltaképpen, mondjuk már ki végre, az élettér a geopolitikai meghatározottság történeti alapokon nyugvó, ugyanakkor és egyúttal nagyon is jelenidejű tényeire épül. Arra az evidenciára, hogy a geopolitika – lényegét tekintve – egy adott földrajzi térségnek az államra és a politikai életre gyakorolt hatásával foglalkozó elmélet, melynek alaptétele, hogy szoros összefüggés tételezhető fel a politikai viszonyok és folyamatok, valamint annak a geográfiai térnek a viszonyai és kiterjedése között, amelyben ezek megjelennek, illetve zajlanak. Még egyszerűbben: Fölöstömhöz éppúgy közünk van – életünk, históriánk, nemzettudatunk része –, mint Nándorfehérvárhoz vagy Csöbörcsökhöz, Sümeghez, vagy Segesvárhoz, Bártfához, vagy a Hajdúsághoz. Ha van magyar élettér – már pedig nagyon is van – így, ebben a kiterjedésben és ebben az összefüggésrendszerben értendő. És veendő tudomásul.

Mindezzel nem is volna baj, ha… Ha nem 2020-ban élnénk, azzal a közelmúltbéli ballaszttal a tudatunk hátára kötözvén, amilyen nekünk adatott. Komplexusokkal, melyek lehetnek kisebbrendűségiek és másfélék. Megmanipuláltságokkal, melyek lehetnek szimplán az el- vagy meghülyítettség alakváltozatai, de lehetnek gonoszul rafinált, ördögi ügyességgel kitervelt megtévesztő tudati machinációk alanyai és/vagy állítmányai is. Ha magyar voltunkra büszkék vagyunk, váltig „nacionalista” a reakció, mintha csak, mondjuk, 1977-ben lennénk, holott a latin „natio” – nem ártana tudni végre – nemzetet jelent, a belőle képzett „nacionalista” pedig semmi mást, csakis és kizárólag nemzetpártit. Nemzetpártiságot, vagyis patriotizmust, hazafiságot. Azt, hogy nekünk tényleg Magyarország az első, és a magyarság érdeke mindenekfölötti. Ahogyan a „nacionalistát” sok barom értelmezi, az semmi más, mint a „soviniszta” jelentéstartalma. Annak elorzása, ellopása és hamis, hazug alkalmazása. (A rémes, belvárosban mesterségesen kreált, egyetlen más nyelvben sem létező, undorító „magyarkodás” fogalmat már nem is említem: ha valaki hallott „oroszkodásról”, „spanyolkodásról” vagy „angolkodásról”, kérem, értesítsen, elérhetőség a szerkesztőségben.)

Az „élettér” fogalom jelentésével ugyanez a helyzet. És Fölöstömtől Csöbörcsökig még mindig nem jött el a szavak felkelésének ideje, midőn – ahogyan a két háború közötti kiváló publicista, Bálint György megírta – a szavak, a kifejezések, a fogalmak fellázadtak megmanipulált, ostoba, hazug és megtévesztő alkalmazásuk ellen és nem hajlandók többé szolgálni ezt a vérlázítóan hamis világot. Hogy ez az idő közeledik-e, nem tudni.

Egyelőre így élünk, agyonkínzott fogalmak között Magyarországon.