Baloldali korrupció a fővárosban
A baloldalon soha semmilyen bűnügynek nincs semmilyen következménye.
E sorok írója maga is aláírta a CitizenGo-n a Bayer Zsolt által indított petíciót, amely Krekó Péter elhíresült megállapítása ellen tiltakozik. De be kell látnom, hogy leginkább azért tettem, mert csak egyféle értelmet tulajdonítottam neki, pedig Krekó és balliberális-elitista fiókintézménye, az úgynevezett Political Capital (magyarul nem lehetne?) szerint ő természetesen máshogy gondolta, amit mondott.
„A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a politikai következményeket.” Ezt mondta. Teljesen egyértelmű szöveg. Minek hazudozik róla utólag értelmezési meséket? Ez a tipikus védekezés, hogyha valamiből nem várt botrány lesz: ő nem így, hanem máshogy értette, mondta, gondolta, álmodta, csak hát direkt félreértették őt. Minden kínos esetben csupán félreértésről van szó. Sőt Krekó nagyképűen, fellengzősen még rá is tett egy lapáttal. Szerinte aki nem tud jól angolul, az meg se szólaljon.
Márpedig az az értelmezés, amely szerint ő arra buzdítaná az ellenzéket, hogy segítse elő minél több ember vírus általi halálát, az egyedüli helytálló.
Azon se csodálkoznék, ha az ellenzékből azt állítanák: a Fidesz fizette le Krekót, hogy ilyen uszító tartalmakat nyilatkozzon a Politico nevű liberális propagandagyárnak. Hiszen ezzel nem kevesebbet tett, mint felerősítette azok gyanúját, akik eddig is indokoltnak tartották Gulyás Gergely Kormányinfón elhangzott kijelentését: az ellenzék a vírusnak drukkol. Az ugyanis, hogy a kormánynak politikailag is abszolút érdekében áll a járvány minél sikeresebb kezelése, hogy minél kevesebb ember haljon bele, kétségtelen tény. És ha az ellenzéki narratívát elfogadjuk, hogy a kormány jobban is elláthatná feladatát, akkor sem lehet kétségbe vonni Krekó sunyi politikai célozgatását.
Azzal a képtelenséggel pedig, amit Lamperth Mónika állított, miszerint „nem zárható ki”, hogy a kormánynak gazdasági érdeke, hogy megszabaduljon az idős nyugdíjasoktól, az ellenzék sem azonosult, sőt azzal hárította el ennek gyanúját, hogy Lamperth Mónika már nem közszereplő. Az ellenzék esetében viszont egy állítólagos független (szabad mosolyogni?) helyzetelemzőnek inkább arra kellene rávilágítania, hogy az oltási kedv csökkenése (még ha nem is csökkentése) és a növekvő elhalálozásban való érdekeltség gondolatát felidézni oly mértékben árt az ellenzéknek, hogy ha az elemző ellenzékhez való közelállását mint közismert tényt elfogadjuk, Krekó akkor sem lőhetett volna méretesebb öngólt.
Egy olyan politikai erő ugyanis, amely már hosszú évtizedek óta bizonyítja, hogy finoman szólva nem áll tőle messze „a cél szentesíti az eszközt” politikai filozófiája,
mint ahogy ezt járványügyben is többször kimutatta rémhírterjesztéssel, Hadházy-féle hullarablással, halálkampánnyal, a kormány intézkedéseibe vetett bizalom aláásásával, a Korózs Lajos-féle kamuvideóval, számos szavazóját elveszítheti azáltal, ha csak megfordul is némelyikükben a gondolat: ez az ellenzék, az én politikai táborom politikai érdekből, a biztosabb hatalomátvétel kedvéért képes áldozatul odadobni emberéleteket, az én idős hozzátartozóim életét is!
Ha ezt a gyanút el akarná magáról terelni az ellenzék, minden lehetséges fórumon azt kellene kommunikálnia, hogy csak azért agitált az orosz és kínai vakcina ellen (hiszen ők agitáltak ellene, nem pedig a kormány mellette!), mert ezek életveszélyesek, mérgezők, kártékonyak, de legalábbis nem hatékonyak, tehát becsapósak. Vagyis: így akartak emberi életeket megmenteni, hogy erre felhívják a társadalom figyelmét. Ennek deklarálása viszont a tudományos közvéleménnyel való szembehelyezkedést jelentené, amely legfeljebb odáig jut el, hogy ezek a hagyományos működési elven nyugvó vakcinák esetleg nem olyan hatásosak, mint a nyugatiak (amelyek egyikét Karikó Katalin neve is fémjelzi), de a járvány megfékezése érdekében nem nélkülözhetők, mihelyt sikerül hozzájutnunk. Így viszont marad a pőre érdek, a felháborító embertelenség tényállása: a legkevésbé sem elvek és politikai érdekek mentén összeállt moslékkoalíció és szellemi holdudvara a hatalom érdekében bármire képes. Még erre is.
Nem gondolom, hogy Krekó Péter Pulitzer-díjat kapna, amiért ezt az összefüggést az oltási kedv csökkenése, a halálesetek számának növekedése és az Orbán-kormány jövő évi leválthatósága között a nyilvánosság elé tárta. Azt viszont igen, hogy nem mérte fel tettének következményeit.
A baloldalon soha semmilyen bűnügynek nincs semmilyen következménye.
Erkölcsi hazátlanok az erdélyi magyarok között is rombolnak.
Válaszút elé került Magyarország, nagyot léphetünk előre fejlettségben.
Magyarország a függetlenségéért küzdött, nem a globalista erők érdekeiért.
A hungarofób Manfred Weber a magyar miniszterelnök békemisszióját is támadta
Nagy Bandó András gusztustalan, fékevesztett kirohanásával végleg kiírta magát a közéletből
Erre az 5 csillagjegyre rámosolyog a szerencse és a szerelem októberben
Lejtőre került Magyar Péter
Gombos Edina boldogan pizzázik, miközben százezrek menekülnek az otthonaikból
Egész Európa Magyarországról beszél: váratlan helyről érkezett a mindent elsöprő védelem
Rossi a helyükre tette a hollandokat a pénteki meccs előtt
Sokba került az olaszoknak Pellegrini kiállítása: egy győzelembe
Az EP hivatalos Facebook-oldalát elárasztották az Orbán Viktort dicsérő kommentek
Szoboszlai felkerült a szégyenlistára, a szurkolók háborognak
Kínos magyarázkodásba kezdett Magyar Péter, szerinte számítógépen keresztül is lehet dolgozni
Magyar Péter nyilvános zsebhokival ütött magának egy méretes öngólt
A baloldalon soha semmilyen bűnügynek nincs semmilyen következménye.
Erkölcsi hazátlanok az erdélyi magyarok között is rombolnak.
Válaszút elé került Magyarország, nagyot léphetünk előre fejlettségben.
Magyarország a függetlenségéért küzdött, nem a globalista erők érdekeiért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.