Demeter Szilárd és Gina Carano közös sorsa

Sokan emlékeznek arra furcsa esetre, amikor Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egyik írásában párhuzamot vont a holokauszt borzalmai és a mai liberálisok politikája között. Eddig az volt az utolsó írása. Demeter Szilárdot ugyanis az eltörlés kultúráját követő baloldaliak meghurcolták, egy héten át ütötték-verték, virtuálisan meglincselték, addig-addig támadták, míg a nagy harcos, a barátunk, kénytelen volt visszavonulni.

A történet azért volt rémisztő, mert komoly írástudók vezényelték a lincselését, olyanok nácizták a PIM főigazgatóját, akik egészen biztosan tudták – írni-olvasni tudó emberekről beszélünk –, hogy a hazai és nemzetközi baloldal haragját kiváltó írás nem antiszemita.

De Demeter nagyvad, óriási küzdő, egy olyan író, publicista, aki az Origón hetente többször is az őrjöngő és képmutató liberálisok vérébe mártotta a tollát, minden egyes új írásával csatákat és vitákat nyert, kemény és logikailag helytálló dolgozatai rengeteg embert értek el, így a gentlemen’s agreement és a politikai háborúk írott és íratlan, nyomokban fair playt tartalmazó szabályai sem vonatkoztak rá, bármilyen aljas fegyvert be lehetett vetni ellene.

Akár biológiait is.

Be is vetették. És senki ne gondolja, hogy mondjuk Parti Nagy Lajos ne tudta volna értelmezni az ominózus publicisztikát; vagy hogy az ellenzéki, függetlenobjektív kollégák ne érezték volna, hogy Demeter írása nemhogy nem antiszemita, hanem épp ellenkező előjelű, mégis együtt csípték-harapták azokkal a külföldi újságírókkal, akik egyrészt egészen biztosan nem olvasták a szöveget, másrészt könnyen el lehetett hitetni velük a mesét, hogy itt, Kelet-Európa közepén, Orbán fasiszta diktatúrájában egy kormánypárti újságban antiszemita írás jelenhetett meg.

A tisztességesebbje ugyan kamerák kereszttüzében, mondjuk egy nyilvános vita során kénytelen volt elismerni, hogy durva csúsztatás történt, hogy hazug vádakkal karaktergyilkolják a főigazgatót, aki mindössze, úgymond, a holokausztot relativizálta – erre még később visszatérünk –, de ezek a nyilatkozatok elhaltak a harci zajban.

Demeter Szilárd elleni offenzívára a legtöbb liberális néha egészen biztos büszkén emlékezik vissza, majd elégedetten és boldogan kortyolnak egy finom borból, és bár tudják, hogy a főigazgatót csak csalafinta trükkök százaival támadták meg, azonban nem érdekli őket a hogyan, kéjes örömmel nyelik le az ízletes nedűt. Olyanok ők, mint azok a vadászok, akik Afrikában egy autó tetejéről szoktak ritka, nagy sörényű hímoroszlánokra lövöldözni, persze csak azután, hogy az állatokat harminc helyi önkéntes kiterelte eléjük, pontosan a megfelelő helyre, majd büszkén fényképezkednek az orvul megölt, tőrbecsalt és kiterített ragadozó tetemével.

Persze adódik a kérdés, hogy mindezt miért elevenítettük fel, miért téptük fel a fájó sebeket?

Nos azért, mert az eset szinte szóról szóra megismétlődött.

Történt, hogy a roppant dekoratív külsővel megáldott ketrecharcos, Gina Carano, aki újabban színésznőként is elkezdte bontogatni a szárnyait, a minap egy olyan Instagram-sztorit tett ki a közösségi oldalára, amelyben arról ír, hogy manapság a republikánusokat hasonló módon üldözik, mint annak idején a zsidókat. Helyesebben, a republikánus szavazók ellen folyó jelenlegi propaganda-hadjáratot hasonlította össze a zsidók ellenivel. Nem a holokausztot, csak a kampányt.

Egészen pontosan így fogalmazott: „A zsidókat a nyílt utcán verték, és nemcsak a nácik, hanem a saját szomszédjaik, még a gyerekek is. Mivel a történelmet állandóan átszerkesztik, az emberek nem értik, hogy amíg a nácik zsidókat kerítettek körbe, addig hosszú út vezetett. A kormány először a saját szomszédaival gyűlöltette meg a zsidókat, pusztán azért, mert zsidók voltak. Hogyan különbözik ez attól, amikor valakit gyűlölünk pusztán a politikai nézetei miatt?”

Pár óra sem telt el, hogy a megsemmisítő gépezetet, az eltörléshez legyártott fegyvereket üzembe helyezzék, a művésznővel szinte azonnal szerződést bontott a Disney – egy főszerep várt volna rá –, miután a baloldali sajtó elkezdte olyan hazugságok terjesztésével vádolva szétcincálni, mint hogy a harcosnő náci üzenetekkel traktálta követőit. De az a vád is előkerült, hogy Carano, úgymond, relativizálta a holokausztot.

Az embernek feláll a szőr a hátán, hogy mennyire megegyeznek a karaktergyilkosság paneljei a Demeter esetében használtakhoz. Carano a gyűlöletkeltés ellen emelte fel a szavát, mégis őt vádolták meg gyűlöletkeltéssel.

Döbbenetes. Vagy inkább rémisztő.

Hiszen az elmúlt harminc évben tapasztalhattuk, hogyan használja fel önös aktuálpolitikai céljaira a baloldal a holo­kausztot, hallottuk, hogyan legsötétebb vészkorszakoznak a vadliberálisok egy ártatlan magyar zászló miatt is, és most mégis, ugyanők, akik egy büszkén elénekelt himnuszba is a náci idők és eszmék újraéledését látták bele, akik Trumpot, Orbánt vagy Salvinit szünet nélkül nácizták és fasisztázták, most sértődötten kikérik maguknak, ha politikai ellenfeleik is hasonló párhuzamokat merészelnek vonni.

A szélsőséges libernyákok most azt hazudják, és közben nem sül le a képükről a bőr, hogy effélét kultúrember soha, semmilyen körülmények között sem csinál, még csak hasonlókat is szigorúan tilos mondani, írni vagy gondolni. Mert az nácizmus, mert az antiszemitizmus, mert az a holokauszt relativizálása lenne. Persze szó sincs erről.

A hazai és a nemzetközi baloldal egyszerűen nem akarja megengedni, hogy a nácizás fegyverét kicsavarják a kezéből. Az az ő tulajdonuk, előjoguk, privilégiumuk. És mindenre képesek érte. Még arra az aljasságra is, hogy azokat nácizzák és antiszemita vádakkal azoknak tegyék tönkre az életét, akik a náci bűnökkel és borzalmakkal érvelnek.

Az ilyen emberek nyilvánvalóan egészen biztosan nem antiszemiták, például azért, mert egy náci soha nem nevezné borzalmaknak a nácik által elkövetett bűnöket.