A fóbia szó elsősorban túlzott szorongást, félelmet jelent. Ennek ellenére a liberális újbeszél gyakran gyűlöletként fordítja. Nyilván tudatosan. De vajon miért torzítanak, miért fordítják tudatosan félre ezt a szót liberális barátaink? És persze az is naponta felmerülhet bennünk, mert sérti az igazságérzetünket, hogy miért homofóbozhat és xenofóbozhat le büntetlenül milliókat a liberális hazugsággyár? Ideje tehát felvenni a kesztyűt, és helyretenni a fogalmakat.

A fóbia elsősorban azt jelzi, hogy valaki erősen (egyes esetekben túlzottan) tart valamitől vagy valakitől. A bezártságtól, a magasságtól, a mély víztől, a pókoktól vagy éppenséggel az idegenektől. Ezeknek a félelmeknek egy része szinte mindenkiben benne van a világon. Azokban is, akik mindenféle fóbiával vádolnak bennünket. Mostantól a mindennapi kommunikációnkban, ha liberális szemléletű emberek keverednek társaságunkba, és elkezdik a homofób és xenofób vádakat ránk sütni, érdemes késedelem nélkül rájuk aggatni a heterofób vagy hungarofób jelzőket. Amennyiben mi homofóbok és xenofóbok vagyunk, ők értelemsze­rűen heterofóbok és hungarofóbok. Ettől kezdve nemigen fognak tudni megszólalni. Mindenki szorong valamitől. Mi leginkább például a liberálisoktól tartunk, mert kommunikációs taktikájuk a marxista hagyományokra épül, amely a legkevésbé sem demokrata.

A félelem egyébként ösztönös, velünk született érzelem, amelynek ősi forrása az életben maradásért vívott küzdelem. Az összes, félelmet kiváltó ok mögött a fenyegetettség érzete áll. Egyre több homogén ország, nemzet lakossága érzi fenyegetve magát az idegen kultúrájú tömegek betelepülése miatt. Ez jogos érzés, hiszen saját kultúrájuk fennmaradását tartják szem előtt. Ennek semmi köze a gyűlölethez. Hiszen a betelepülőket saját organikus környezetükben eszünkbe nem jutna gyűlölni. Sőt pénzt és energiát nem kímélő módon szeretünk időnként ellátogatni hozzájuk, hogy kultúrájukat megismerjük. Nem gyűlöljük őket, mindössze természetes közegükben szeretnénk tartani őket, és nem szeretnénk vegyülni velük saját hazánkban.

A modern fó­biák könyvében (Tim Lihoreau, London, 2006) felsorolnak egy-két modern kori szorongást, amelyek már-már az irracionalitás határát súrolják. A contumafóbia például azt jelzi, hogy van egy embertípus, amelynek tagjai attól tartanak, hogy véletlenül egyetértenek a jobboldali újságírókkal. Nos, ne féljetek kedves contumafóbiások: mi sem vagyunk ördögtől valók. Ehhez kapcsolódik a caerulofóbia, amely félelem a konzervatívoktól. Márpedig a fóbiás liberálisok egyik legfőbb jellemzője, hogy gyakran átesnek a ló másik oldalára. Ha tartanak a konzervatívoktól, azt a végsőkig fokozzák.

Még egy érdekes fóbiatípusra bukkantam ugyanebben a könyvben, a civerofóbia meghatározására. Ez pedig nem más, mint a félelem attól, hogy nem vagyunk politikailag eléggé korrektek. Ez tetten érhető fogalom, ugyanis sokan a társadalomban szabályosan rettegnek attól, hogy bátran kinyilvánítsák a fősodortól eltérő véleményüket, amely kiállásért szerintük elveszíthetik presztízsüket, munkájukat, megélhetésüket, sőt akár igaz­ságszolgáltatási eljárás alá is vonhatók. Ez a gyakorlat hazánkban még nem annyira jellemző, de Amerikában és Nyugat-Európában már jó ideje jelen van.

Az állatoktól való félelmet zoofóbiának nevezzük, a legismertebb a pókok, hüllők, kutyák, macskák vagy madarak okozta fóbia. A természeti jelenségek közül a leggyakoribb a sötétségtől és a villámlástól való félelem, de kialakulhat fóbia a naptól, a tűztől, az éjszakától is. Szinte nincs olyan dolog, esemény (házasság, egyedüllét, halál, férfiak, nők, zene, tánc, árnyék, gépek, döntések stb.), amivel kapcsolatban ne írtak volna le a történelem során fóbiás tüneteket, és a sor a végtelenségig folytatható. Ezeknek a szorongásoknak egy része kezelhető, illetve csökkenthető.

Szóval, kedves liberális barátaink, akik előszeretettel xenofóboznak és homofóboznak: mi nem félünk se a genderlobbitól, se a bevándorlóktól! És nem is gyűlöljük őket. Csak éppenséggel nem szeretnénk, ha akaratukat ránk erőltetnék. Nem szeretnénk, hogy az ő „ügyük” elsőbbséget élvezzen a mi mindennapi életünk békés keretein belül. Legyenek akár homoszexuálisok, akár legális bevándorlók, utóbbiak lehetőleg ugyanabból a kultúrkörből, amelyből mi származunk, csak éppenséggel tanulják meg a nyelvünket és fogadják el a szokásainkat. Ami pedig az LMBTQ-közösség tagjait illeti, tegyenek, amit akarnak, de nem kiskorúakkal az óvodákban és az iskolákban, hanem odahaza, a saját köreikben.

Továbbá nekünk, heteroszexuális, keresztény, patrióta magyaroknak mindig legyen arra lehetőségünk, hogy saját életünket éljük, és ne szoruljunk háttérbe saját országunkban. Mi nem kiabáljuk tele az Andrássy utat évente a küldetéstudatunkkal, habár október 23-án erre szorulunk majd, ezt fogjuk tenni. Mert elegünk van a kisebbségi jogokat ajnározók véleményterrorjából, az elmúlt évek balliberális gyűlöletpolitikájából. Abból, hogy vezető baloldali politikusok a Facebookon naponta fenyegetik meg közösségünket elszállítással, bebörtönzéssel, vagyonelkobzással, földönfutóvá tétellel, a jogállami keretek felszámolásával, az alaptörvény eltörlésével. A jobboldali újságírók átnevelésével.

A nagy diktatúrázás közepette észre sem veszik, hogy éppen ők azok, akik diktatúrát kívánnak bevezetni – és még csak nem is titkolják! A jogállam jövőbeni kiiktatása érdekében jogtudósok és baloldali megmondóemberek ülnek egy asztalhoz, és konferenciáznak. Ez hogyhogy nem háborítja fel a jogállamisági eljárással naponta fenyegetőző brüsszeli döntéshozókat és az Európai Parlamentet?

A békemeneten ezúttal az amerikai magyar patrióták is ott lesznek, és ki fogjuk mondani, amit ki akarunk mondani: hogy nekünk a család, a nemzet és a keresztény egyház igenis meghatározó pillérek az életünkben. És toleráns keresztényként elvárjuk, hogy illegális bevándorlók ne gyilkoljanak meg katolikus papokat és ne üldözzék eszmetársainkat Európa-szerte. Erről kellene Ursula von der Leyen asszonynak naponta nyilatkoznia. Nem hallottuk, hogy a keresztények üldözését mindeddig szégyenletesnek nevezte volna. De a pedofilok „jogaiért” aggódik. Nem fordítva ül a lovon ez a mostani európai totalitárius vezetés?

A paródia leglátványosabb formája azokban a posztkommunista országokban nyert teret, ahol a volt elvtársak szeretnék építeni a kapitalizmust. Ezért jött ide Tucker Carlson is, hogy jót mosolyogjon ezen az egészen, és tanuljunk egymástól.

Végül arról, hogy én mitől (kitől) félek, szorongok általában. Az érték nélküli emberektől. A hagyományokat és a kultúrát mellőző fajankóktól. A profitot mindenekfölött éltető, kapzsi üzletemberektől. Az agressziótól. Az erőszaktól. A sunyiságtól. A hazugságtól. És a politikai korrektség önkényétől, amely a korrektség ellentéte. Pedig nem kellene kórosan félnünk egymástól. Nekünk se tőlük, nekik se tőlünk. Sőt egyszer talán, amikor csörtéink már mögöttünk lesznek, próbáljuk majd meg filozofikusan kezelni a modern kori fóbiákat. A gerjesztett félelmek korának ideje véget vetni. A cápákkal, a kígyókkal és a hiénákkal pedig majd megküzdünk később.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép forrása: MTI/EPA/AFP pool/John Thys