időjárás 1°C Vilma 2021. December 5.
logo
HETI AGYRÉMEK

A Facebook magukban beszélő emberei

Hegyi Zoltán
2021.10.17. 08:01 2021.10.17. 14:11
A Facebook magukban beszélő emberei

Sorra akadnak ki a „tisztességben” megőszült, idősödő maffió­zók, és már szabályosan rettegnek az utánuk következő korosztálytól. A félelem oka nem egy esetleges erőszakos generációváltás, inkább az, hogy szerintük a fiatalok konkrétan mobilfüggők, a tetejébe még idióták is, arra sem alkalmasak, hogy egy kecskét elvezessenek, nemhogy egy családot vagy egy komplett városrészt. Legalábbis a New York-i Columbo család egyik régi vágású, már visszavonult katonája erről panaszkodott a The Wall Street Journal újságírójának. Az obsitos szerint az a helyzet, hogy az ifjú maffiózók a jól szituáltak elővárosaiban cseperedtek, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen hangulatban zajlik egy kiadós utcai csetepaté. És ha ez nem lenne elég, akkor betegesen kötődnek a mobiltelefonjukhoz és azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyektől egy normális keresztapa zsigerileg iszonyodik. Végül pedig leszögezte, hogy még kretének is. Valami igazság lehet a dologban, hiszen az egyik fiatal gengszter például SMS-ben fenyegetett meg egy szakszervezeti vezetőt, és csodálkozott, amikor néhány percen belül az FBI-ügynökök már nyomták is lefelé azt az okos kis buksiját a hátsó ülésre.

De említhetjük Ralph DiMatteo esetét is. Columbóék sokat tapasztalt, sokáig sikeresen bujkáló consiglieréje úgy került rendőrkézre, hogy a fia a Twitteren posztolt róla egy képet, amint békésen ejtőzik egy floridai medencében. Tudjuk, hogy a korszakváltások sohasem zökkenőmentesek. Vito Corleone sem tudta visszatartani heves vérmérsékletű fiát, Santinót, és végül az új generáció csak nem maradt meg a jól bevált zsarolásoknál, védelmi pénzek beszedésénél és kisebb-nagyobb gyilkosságoknál, csak beszálltak a kábítószerüzletbe, amitől az egész üzletág elveszítette a maradék vadromantikáját is. A kor kihívásainak megfelelően aztán Michael is lépett, sőt ugrott egyet, nem riadva vissza a szomorú személycseréktől sem. Jó consigliere voltál, Tom, mondta a család eszének, és ismét új korszak kezdődött. De ezektől a mostaniaktól még a Tony Soprano által favorizált Christiano is agybajt kapott volna egy konténernyi hamis Armani öltöny éjszakai tologatása közben. Mert a jelek szerint csonthülyék. Bele sem merek gondolni, mi történhetett velük a Facebook minapi összeomlása közben.

És mi jöhet még? Ugyanis újabb bili borult a világ legnagyobb agymosodájának berkeiből. Mélyreható következményei ugyan ennek sem lesznek, de a cég korábbi termékmenedzserének, Frances Haugennek kiszivárogtatása nyomán legalább az is kiderült, hogy a Facebook tudatosan hülyíti a tinédzsereket. A lényeg persze, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát, ahogyan azt a tanzániai kormányszóvivő kérte a tanzániai lakosságtól a válságos pillanatokban.

Mindeközben persze a Facebook nem nyugszik, és további pompás újdonságokkal bombázza a rászorulókat, alighanem főként a fiatalokat, mert Pista bácsit nehezen tudnám vizualizálni a szőlőben a vadonatúj okosszemüvegében. Pedig a nyakunkon van már az is, hamarosan mindenki hozzájuthat. Az eszköz mindjárt húszféle stílusban szakad rá a piacra, és felettébb diszkrét. Ez utóbbi fejlesztésre gyaníthatóan azért volt szükség, mert az előző verzió boldog tulajdonosai közül néhányat csúnyán összevertek a naturista strandokon, ahol a pihenni vágyóknak egy idő után feltűnt, hogy megszaporodtak körülöttük a látássérültek. Az új típus viszont annyira okos, hogy közönséges szemüvegkeretnek álcázza magát. Ugyanakkor van benne két előre néző kamera, amelyekkel harminchat félperces videó vagy ötszáz fotó készíthető, mielőtt a memória megtelne.

A világ sorsának alakulása szempontjából fontos még, hogy nem feltétlenül szükséges gombokat nyomkorásznunk a szerkezeten, amitől használat közben úgy tűnhetne, hogy kissé idegesek vagyunk, elég csupán annyit mondanunk, hogy „hé, Facebook, készíts videót”, és a gépezet működésbe lép. Ezért meg már egy ideje senki nem hívja ránk a mentőket, az okostelefonok kiegészítőinek köszönhetően a magukban beszélő emberek a városi folklór szerves és egyben elidegeníthetetlen részévé váltak. A cucc háromszáz dollárba kerül, bocsánat, 299-be, ha van még valaki, aki ezt a vulgárpszicholó­giai maszlagot beveszi az átlagfogyasztót totális idiótának tekintő, nemzetközi vizeken megvalósított balekhalászatban.

Borítókép: Ralph DiMatteo Twitteren megosztott fotója, amelyet felhasználva nyomára bukkant az Egyesült Államok rendőrsége. Forrás: Twitter