A keresztény ember olyan, mint a csónakban az evezős: háttal ül a célnak, úgy halad előre a jövő felé. Amit lát, az az út- és időszakasz, amit már megtett. Ezzel a Kierkegaardtól vett képpel érzékeltette Balog Zoltán egy néhány évvel ezelőtti keresztény találkozón elmondott beszédében, hogy az ószövetségi időszemléletből kiinduló keresztény ember szeme előtt nem a jövő van, hanem a múlt – nem a jövőt kutatja, hanem a múltjából (és a jelenéből) próbálja megérteni, mi a feladata a jövőre nézve. De ha nem lát előre, honnan tudja, hogy merre kell evezni?
Ahogy a híres Cambridge–Oxford-evezősversenyeken sokszor láttuk már, a nyolc evezőssel szemben ül a csónak végén a kormányos, aki előre nézve látja a célt, vezényli a legénységet, és irányban tartja a járművet. Hasonlóképpen, a keresztény evezőssel szemben is ül valaki a csónakban – egy angyal, akinek az arcáról és szájáról le tudja olvasni az irányt; aki az evezős háta mögött levő cél felé vezeti. Ez a kép azt fejezi ki, hogy múlt és jövő együtt határozza meg az utunkat. A régi rómaiaknál ezt a kettősséget Janus isten jelképezte, akit a korabeli szobrokon úgy ábrázolták, hogy két szakállas férfifej a tarkójánál összenőtt – az egyik arc öreg, a másik ifjú. Ketten együtt mindent látnak: vissza, a múltba, és előre, a jövőbe tekintve.