Az elmúlt évtizedben a magyar kormányfő Európában már bebizonyította, hogy ami a nemzetközi politikát és kapcsolattartást illeti, megkerülhetetlen szereplővé nőtte ki magát. Azonban a héten, a tengerentúlon megrendezésre kerülő legfontosabb amerikai konzervatív rendezvényen való részvétele, s várható nyitóbeszéde már arra enged következtetni, hogy Orbán politikai ligát váltott, víziójára immáron nemzetközi figyelem irányul.Nem sokkal azt követően, hogy idén áprilisban az Orbán Viktor vezette kormánypártok megnyerték a sorsdöntő országgyűlési választásokat, számos ellenzéki politikus, valamint kommentátor és sajtómunkás a miniszterelnök további diplomáciai elszigetelődését vetítette előre, nemcsak az általuk antidemokratikusnak vélt választási eredmény miatt, hanem annak az Orbán által képviselt nemzetközi politikai vonalnak köszönhetően is, miszerint az orosz–ukrán konfliktus egyetlen megoldása a béke, amelynek előfeltétele a béketárgyalások mihamarabbi megkezdése. Természetesen ez utóbbi józan ész alapú, Európában mégis eleinte különutasnak számító vélemény miatt még a nemzetközi sajtó is azt pedzegette, hogy a magyar kormányfő valószínűleg most vágta el magát véglegesen a nemzetközi szövetségeseitől.
Ám a magyarok túlnyomó többségének irányába állandó ellenségességet ápoló körök talán nem is tévedhettek volna nagyobbat, ugyanis minél hosszabbra nyúlt – és nyúlik mind a mai napig – a háború, az orbáni álláspont érvényessége egyre csak növekszik. Ennek alátámasztásaként pedig nemcsak a miniszterelnök nemrégiben tett bécsi, katonai tiszteletadás mellett megszervezett kancellári találkozója szolgál, hanem Orbán Viktor e heti, egyesült államokbeli meghívása is, amelyen nemcsak részt vesz, hanem Donald Trump volt amerikai elnök mellett még nyitóbeszédet is mond.Mondani sem kell, az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján, a CPAC-en (Conservative Political Action Conference) az Egyesült Államok 45. elnöke mellett, az amerikai és a nemzetközi politikában, valamint médiában számtalan fajsúlyos vendég szerepel. A teljesség igénye nélkül: Sean Hannity, a legnagyobb konzervatív kábelcsatorna, a Fox egyik műsorvezetője; Steve Bannon, Trump egykori főstratégája, Nigel Farage, a brit brexit mozgalom megálmodója, valamint Ted Cruz texasi szenátor, aki a magyar gyermekvédelmi törvényben foglaltakhoz hasonló szellemiségű nyilatkozatai miatt lassacskán ikonikussá válik az amerikai jobboldalon.
Adódik a kérdés, hogy a bruttó hazai termék esetében Kansas állammal, lakosság tekintetében pedig Michigan állammal vetekedő Magyarország és annak miniszterelnöke egyáltalán hogyan kerülhetett az amerikai konzervatív politika legmagasabb színpadjára? Fontos leszögezni, hogy az Orbán fémjelezte nemzeti kormány, valamint az amerikai republikánusok közti szövetség nem egy ad hoc politikai közeledés gyümölcseként értelmezendő, hanem régóta érlelődő, következetes és kifejezetten egy irányba mutató elképzelések és politikai filozófiák összefonódásaként.Emlékezetes, a magyar kormányfő országvezetőként – nemcsak európai, hanem világszintű összevetésben is – elsőként biztosította az akkor még csak elnökjelölt Donald Trumpot a támogatásáról. Majd nem sokkal az elnökké válást követően meg is kezdődtek a magas szintű amerikai–magyar egyeztetések, így az olyan közös víziók tekintetében, mint az illegális bevándorlás és a demokráciaexport elutasítása, a keresztény értékek és az üldözött keresztények védelme, valamint a családok támogatása, egyfajta stratégiai és politikai szövetség köttetett meg a két ország között.
E történelmi jó viszony ismeretében egyáltalán nem hatott meglepetésnek, amikor hazánk példának okáért kiemelt figyelmet élvezett a tavalyi évben amerikai konzervatív körökben, miután olyan jobboldali vezéregyéniségek fordultak meg Budapesten, mint az Egyesült Államok korábbi alelnöke, Mike Pence, aki a családvédelem mellett az üldözött keresztények sorsát viseli a szívén, vagy Tucker Carlson, a Fox News ikonikus műsorvezetője, aki az amerikai jobboldal egyik legbefolyásosabb médiaszemélyiségeként kifejezetten hazánkról és Orbán Viktorról akart forgatni.
További Vélemény híreink
Valószínűsíthető, hogy a magyar kormány amerikai konzervatívokkal, valamint Trump elnökkel ápolt jó kapcsolata a fent említetteknek köszönhetően bírta ki az idő próbáját, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnökét jelenleg a baloldal adja. Legalábbis erre engedett következtetni nemcsak az a Trumptól származó, tavaly év végi keltezésű levél, amelyet Orbánnak küldött „Isten áldjon téged és továbbra is Magyarországot” felütéssel, hanem az a tény is, hogy az idén Budapesten megrendezett CPAC-konferencia volt a Republikánus Párt történetében az első olyan külföldi esemény, amelyet Európában rendeztek meg, ahol szintén vezérszónoki meghívást kapott Orbán Viktor.
Mindezek alapján két következtetés is helytállónak bizonyul. Egyfelől, ami a nemzetközi politikát illeti, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a magyar kormányfő háborús állapotokban képviselt stratégiai nyugalma és békepárti kommunikációja nemhogy rossz hatással nem lett a diplomáciai kapcsolataira, hanem éppen ellenkezőleg, újabb politikai dimenziók kinyílását eredményezte. Másfelől belátható, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország politikatörténetében soha sem voltak ilyen erősek a konzervatív amerikai–magyar kapcsolatok, amely arra világít rá, hogy Orbán Viktor az európai események mellett immár a tengerentúli jobboldali folyamatokra is kellő mértékben hatással bír.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (jobbra) és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Károlyi és Linder sem csókolgatta úgy ellenségeink talpát, ahogy Magyar Péterék
Ki az a ganajtúró lelkivilágú, aki magyar létére képes egy ellenségesen viselkedő latorállam hazánk elleni titkosszolgálati akcióját segíteni?

Béke legyen veletek!
NEM MINDEN ARANY – Ukrajna és a háború ügyében nem szabad hagyni, hogy Brüsszelben helyettünk döntsenek.

A kémüggyel lehelnének életet a besült atombombába
Az Európai Bizottság még reménykedik, hogy megfordítható hazánkban a hangulat, de már szárad a tinta a B és C terv lapjain is, amikkel keresztül kívánják erőltetni a gyorsított csatlakozást.

A többségnek fontos a szavazás Ukrajna EU-tagságáról
A balliberális diktatúra nyugati régióiban már nem szokás kikérni a választópolgárok véleményét az őket érintő súlyos kérdésekről.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Béke legyen veletek!

Úton a demográfiai katasztrófa felé

Mégis, kinek a győzelme?

Petőfi időszerűbb, mint valaha
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Karmahoroszkóp: ez az életfeladatod a csillagjegyed alapján

Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?

„Nem találok szavakat... Nyugodj békében!” – Gyászol Hosszú Katinka

Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

A Paks helyett egy kis focicsapat csodájáról beszél mindenki Tolnában

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Károlyi és Linder sem csókolgatta úgy ellenségeink talpát, ahogy Magyar Péterék
Ki az a ganajtúró lelkivilágú, aki magyar létére képes egy ellenségesen viselkedő latorállam hazánk elleni titkosszolgálati akcióját segíteni?

Béke legyen veletek!
NEM MINDEN ARANY – Ukrajna és a háború ügyében nem szabad hagyni, hogy Brüsszelben helyettünk döntsenek.

A kémüggyel lehelnének életet a besült atombombába
Az Európai Bizottság még reménykedik, hogy megfordítható hazánkban a hangulat, de már szárad a tinta a B és C terv lapjain is, amikkel keresztül kívánják erőltetni a gyorsított csatlakozást.

A többségnek fontos a szavazás Ukrajna EU-tagságáról
A balliberális diktatúra nyugati régióiban már nem szokás kikérni a választópolgárok véleményét az őket érintő súlyos kérdésekről.