Az elmúlt néhány nap szinte követhetetlenül sűrűnek bizonyult: Magyar Péter ledobta atombombának vélt csúzligolyóját, Gyurcsány Ferenc közel húszéves adósságát törlesztette azzal, hogy visszavonult, majd Ukrajna kifejezetten aljas diplomáciai üzenetet küldött Magyarország és az Ukrajnában élő magyar kisebbségek felé. Ezek közül kiemelkedik, és talán
a legfontosabb esemény a keresztény világ számára, hogy csütörtök estefelé felszállt a fehér füst, és az erkélyről immár XIV. Leó pápa mosolygott le ránk. A Szent Péter téren eufóriában ünneplő tömeghez és a világhoz elsőként így szólt: Béke legyen veletek!
Egészen fennkölt pillanat volt, és magában hordozta annak reményét, hogy ez az üzenet mindenkihez eljut a döntéshozóktól az átlagpolgárokon át a frontokra és mindenhová a világon, ahol ma háború dúl. Az új pápa, és a megválasztásának minden, Jóistentől átjárt pillanata és mozzanata megállította az időt és kicsit lecsendesítette a lélegzetünket. Remélem, sőt hiszem, hogy ennek a mondatnak: „Béke legyen veletek!”, ereje volt és hatása, de, ami biztos: ma mindennél aktuálisabb és fontosabb jelentéstartalma.
Mert háború van. És ezt a harcot nem csak a harctéren vívják fegyverekkel, a csata, ami emberek életéről vagy haláláról dönt, a világ vezető hatalmai között zajlik. Az orosz–ukrán háború kapcsán sokszor került már elő a proxy háború fogalma, ami annyit tesz: fegyveres konlifktus, aminek részt vevő hatalmai nem közvetlenül egymás ellen harcolnak, hanem más szereplők területén vagy az ő erőforrásaikat felhasználva. Ami fontos, hogy ezek generált konfliktusok és színtisztán érdekvezéreltek.
Rengeteg biztonságpolitikai szakértő és elemző fogalmazta meg,
a harmadik világháború elkezdődött és zajlik ilyen módon. Számunkra viszont, itt Magyarországon (és egyébként mindenhol Európában) az egyik legfontosabb külpolitikai érdek, hogy a szomszédunkban dúló háború véget érjen. Gazdasági és biztonsági szempontból is az, természetesen, de, ha ezek nem is, az mindenek felett álló érdek kéne, hogy legyen a fejekben, hogy ne haljon meg több ártatlan ember a harctéren,
véget érjenek a brutális kényszersorozások és az a mérhetetlen pusztítás, ami már most kívülről látható, elkezdjen valahogy mérséklődni, helyreállni. Az efelé törekvés – létezzen az ember a társadalom bármely szintjén – alapvető, ösztönös reakció kell hogy legyen. Hiszen az emberi élet mindennél drágább és többet ér, legyen bárkié: üzletnél, hatalomvágynál, pénznél, politikai érdeknél mind-mind magasabb szinten kell hogy álljon. Evidens, nem?
Nos, nem az. Itt van például az Európai Unió, amelynek Ukrajna jelen pillanatban nem tagja. Ebből logikusan következne, hogy az EP-ben és a Tanácsban ülő döntéshozók mindenekelőtt a saját állampolgáraik érdekében cselekednek és döntenek. Ez pedig egyértelműen az, hogy a háború a határainkon kívül véget érjen, hiszen Európa népei lassan belerokkannak abba a hajszába, amit a fejük felett döntők eddig Ukrajna érdekében tettek. Adja magát a kérdés: miért? De tulajdonképpen már a megfogalmazásom sem pontos, mert a brüsszeli vezetők nem Ukrajna érdekében, az ott harcolók és áldozatok mellett küzdenek, hanem saját anyagi és hatalmi motivációjuk mentén.
Az Európai Bizottság márciusi összesítése szerint a háború kitörése, azaz 2022 februárja óta Ukrajna az EU-tól és tagállamaitól nagyjából 140 milliárd (!) eurónyi pénzügyi, katonai, humanitárius és menekültügyi támogatást kapott, aminek hatvanöt százaléka vissza nem térítendő, harmincöt százaléka pedig rendkívül kedvezményes kölcsönök formájában érkezett. Tavaly februárban pedig ezek az emberek arról is megállapodtak, hogy 2027-ig ez az összeg 52 milliárd euróra emelkedhet, ám ebben már a háború utáni helyreállításra szánt támogatás is benne van.
Csak összehasonlításképp: a GKI Kutatóintézet összesítése szerint, amióta Magyarország csatlakozott az Európai Unió közösségéhez (azaz 2004 óta), nettó 67,8 milliárd eurónyi támogatás érkezett hozzánk, azaz nem sokkal több, mint amennyit Ukrajna kap durván öt év alatt. Újra felmerül bennem a kérdés: miért? (Hangsúlyozom megint: Ukrajna nem tagja az Európai Uniónak.)
De! Hogyha már a tagállamoknál és a csatlakozásnál tartunk,
a brüsszeli vezetés újra és újra egyértelművé teszi, hogy támogatja Ukrajna gyorsított eljárásban való felvételét az európai közösségbe. Korábban Ursula von der Leyen arról is beszélt, már 2030 előtt az EU-tagországok között szeretné látni a jelenleg is háború sújtotta országot. Ennek a törekvésnek a hivatalos megnyilvánulások szintjén jelen pillanatban egyetlen tagország áll markánsan ellen, Magyarország.
És Orbán Viktor vétója tulajdonképpen nemcsak hazánknak kedvez, hanem a teljes európai közösségnek, végső soron Ukrajnának is.
Így érkezünk el ahhoz a rendkívül aljas diplomáciai lépéshez, amit a minap követett el az ukrán vezetés, jelesül: hatvan napra előzetes letartóztatásba helyeztek két magyar állampolgárt Ukrajnában, akiket azzal vádolnak, hogy a magyar katonai hírszerzés megbízásából kémkedtek Kárpátalján. A gyanúsítottak ellen hazaárulás miatt indult eljárás, és ha bizonyítják bűnösségüket, akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik őket.
Erre válaszul a magyar kormány kiutasított két ukrán állampolgárt az országból, Szijjártó Péter pedig az ügy kapcsán arról beszélt, Ukrajnában a háborúval párhuzamosan egyre erősödő magyarellenes propaganda is zajlik. A külügyminiszter szerint a történteknek az az oka, hogy Magyarország nem a háborút, hanem a békét támogatja, nem küld fegyvereket Ukrajnába és nem hagyja magát belerángatni a háborúba.
Ám a történetnek itt még nincs vége. Van ugyanis egy Ruszin-Szendi Romuluszunk, a honvédség volt vezérkari főnöke, aki túl azon, hogy Magyar Péter országjárásain fekvőtámaszokat nyom a színpadon, egy csütörtökön napvilágot látott honvédségi jelentés szerint ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain. Emellett felszólalásait a Dicsőség Ukrajnának! felkiáltással zárta.
Ő az, aki ma a Tisza Párt és Magyar Péter egyik legfontosabb embere, tanácsadója, illetve körbehaknizta az országot azzal, milyen csúnyán bánt el vele a Magyar Honvédség és a kormány. Pedig ő csak felhúzott magának egy luxusvillát szolgálati lakás gyanánt, zsírleszívást végeztetett állami pénzen és ukránbarát álláspontot képviselt a magyar helyett.
Úgyhogy a pozíciójából való eltávolítása abszolút indokolatlan volt, ezt még a vak is látja! Hol lelhetne hát máshol békére és egyetértésre, mint Magyar Péter oldalán, akit hasonló bődületes igazságtalanságok értek!
Az egész történeten pedig a hab, hogy a Tisza-vezér és Romulusz barátja napokon keresztül „hergelték” a legszenvedélyesebb pártrajongókat, hogy olyan dokumentumot fújt be hozzájuk az ablakon a szél, ami végérvényesen megbuktatja majd a kormányt és bizonyosságot ad minden magyar embernek arról, hogy Orbán Viktor hazudik. Ez lesz a Fidesz őszödi beszéde – fröcsögött Magyar Péter. Majd nyilvánosságra hoztak egy olyan hanganyagot – amit mellesleg jogellenesen rögzítettek –, amin
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszél arról, ütőképes haderőt kell fejlesztenie Magyarországnak. Erről egyébként nemcsak ő, hanem Orbán Viktor is számos alkalommal beszélt már, be is mutatják minden alkalommal az újonnan beszerzett harcászati járműveket, eszközöket, évek óta zajlik a honvédek toborzása, még sorozat is indult az egyik tévécsatornán, Kiképzés címen.
Szóval nem igazán világos, hogy Magyar Péternek és Ruszin-Szendinek ment-e el teljesen az esze, vagy a választópolgárokat nézik totálisan agyhalottnak. Utóbbi ugye nem is lenne olyan meglepő.
A lényeg, hogy béke kell. És erről úgy tűnik, az állampolgároknak kell valamilyen módon döntést hozniuk, ha már Európa vezetői teljesen alkalmatlanok erre. Ebben a kérdésben biztosan nem szabad hagyni, hogy helyettünk döntsenek. Óriási a tét!
