Az elmúlt néhány nap szinte követhetetlenül sűrűnek bizonyult: Magyar Péter ledobta atombombának vélt csúzligolyóját, Gyurcsány Ferenc közel húszéves adósságát törlesztette azzal, hogy visszavonult, majd Ukrajna kifejezetten aljas diplomáciai üzenetet küldött Magyarország és az Ukrajnában élő magyar kisebbségek felé. Ezek közül kiemelkedik, és talán
a legfontosabb esemény a keresztény világ számára, hogy csütörtök estefelé felszállt a fehér füst, és az erkélyről immár XIV. Leó pápa mosolygott le ránk. A Szent Péter téren eufóriában ünneplő tömeghez és a világhoz elsőként így szólt: Béke legyen veletek!
Egészen fennkölt pillanat volt, és magában hordozta annak reményét, hogy ez az üzenet mindenkihez eljut a döntéshozóktól az átlagpolgárokon át a frontokra és mindenhová a világon, ahol ma háború dúl. Az új pápa, és a megválasztásának minden, Jóistentől átjárt pillanata és mozzanata megállította az időt és kicsit lecsendesítette a lélegzetünket. Remélem, sőt hiszem, hogy ennek a mondatnak: „Béke legyen veletek!”, ereje volt és hatása, de, ami biztos: ma mindennél aktuálisabb és fontosabb jelentéstartalma.
Mert háború van. És ezt a harcot nem csak a harctéren vívják fegyverekkel, a csata, ami emberek életéről vagy haláláról dönt, a világ vezető hatalmai között zajlik. Az orosz–ukrán háború kapcsán sokszor került már elő a proxy háború fogalma, ami annyit tesz: fegyveres konlifktus, aminek részt vevő hatalmai nem közvetlenül egymás ellen harcolnak, hanem más szereplők területén vagy az ő erőforrásaikat felhasználva. Ami fontos, hogy ezek generált konfliktusok és színtisztán érdekvezéreltek.
Rengeteg biztonságpolitikai szakértő és elemző fogalmazta meg,
a harmadik világháború elkezdődött és zajlik ilyen módon. Számunkra viszont, itt Magyarországon (és egyébként mindenhol Európában) az egyik legfontosabb külpolitikai érdek, hogy a szomszédunkban dúló háború véget érjen. Gazdasági és biztonsági szempontból is az, természetesen, de, ha ezek nem is, az mindenek felett álló érdek kéne, hogy legyen a fejekben, hogy ne haljon meg több ártatlan ember a harctéren,
véget érjenek a brutális kényszersorozások és az a mérhetetlen pusztítás, ami már most kívülről látható, elkezdjen valahogy mérséklődni, helyreállni. Az efelé törekvés – létezzen az ember a társadalom bármely szintjén – alapvető, ösztönös reakció kell hogy legyen. Hiszen az emberi élet mindennél drágább és többet ér, legyen bárkié: üzletnél, hatalomvágynál, pénznél, politikai érdeknél mind-mind magasabb szinten kell hogy álljon. Evidens, nem?
