A hőségben leállt a közösségi közlekedés Budapesten

A déli országokban, azok közül is leginkább az olaszoknál van egy szokás, amire mindig is irigykedtem: a szieszta. Az egyébként szertelen olasz emberek és a társadalom minden szintje pedig ezt komolyan és szigorúan be is tartja. Ebéd után két órára megáll az élet, és mindenki pihen. Ha ebben a napszakban szeretne valaki egy kávézó teraszán meginni egy frissítőt, nem szolgálják ki. A boltok becsukják az ajtókat, az utcán lófrálók pedig visszahúzódnak elsötétített szobáikba, hogy szusszanjanak egyet a nap közepén. A hőséget és az egész napi lázas munkát nem is igen lehet másként kibírni: így lehet a szieszta a déli mentalitás egyik fontos alaptétele.

Itt Magyarországon, Budapesten viszont ez nem szokás – el sem tudom képzelni, hogy a magyar emberek el tudnák dobni a munkát a nap közepén. Nem túl lelkesek attól, ha valaki akadályozni próbálja őket abban, hogy végigvigyék eltervezett feladataikat, és ennek hangot is adnak.

Nem igazán értem, hogy Karácsony Gergelynek mi volt pontosan a célja a péntek déli BKV-leállítással, de egyvalamit biztosan elért vele, a fővárosiak elégedetlenségét és bosszankodását.

Ezt még azzal sem tudta feléjük kompenzálni, hogy nyíltan politizált a négyes-hatos hangosbemondóiban joviális hangján: ez a bosszantó kellemetlenség, kedves utasok, nem miattam van, Apu miatt, hanem a rossz és embertelen kormány hibája!

Nos, ha valaki az ország fővárosának vezetője, főpolgármestere, az nemcsak azt jelenti, hogy nála van a kasszakulcs, hanem a felelősség is az övé. Közel kétmillió ember komfortérzetének, jóllétének felelőssége, ennek a jelentését pedig – ahogy oly sokan mások az ellenzéki sorok között – Karácsony Gergely sem érti. Elsősorban és mindenekelőtt ez azt jelenti, hogy tisztában vagyok a döntéseim jelentésével és súlyával: például,

ha elfogad a Fővárosi Közgyűlés egy olyan költségvetést a város számára, amiről mindenki, aki megnyomja a gombot, tudja, hogy nem fog működni, akkor hiába kerül rá a plecsni, hogy elfogadták, nem fog működni. Ez ilyen egyszerű.

Ahogy az is, hogyha nincs pénzem telket vásárolni a Balatonnál, akkor hiába állapodom meg mosolyogva a tulajdonossal és kötök vele szerződést „valahogy majd úgyis lesz” felkiáltással, nem fogom tudni sem azt kifizetni, sem pedig magamat fenntartani, ha minden pénzemet arra költöm.

A harmadik fontos megállapítás pedig, hogy a saját hibás döntéseim felelősségét nem hárítom át azokra, akiket a választópolgárok a gondjaimra bíztak, és akiknek az adóforintjaiból nem mellesleg fent kéne tartanom és működtetnem a várost, ahol élnek. Ez kicsit olyan, mintha az élelmiszerboltban odaadnám a kasszás kezébe az egy kiló kenyér árát, majd bemondanák egy hangosbemondón, hogy hiába fizettem ki, nem kapok kenyeret, mert az áruházlánc főnöke nem adott elég pénzt árubeszerzésre. Mi közük van ehhez a vásárlóknak?

A fővárosiak (elenyésző) többsége azért választotta meg Karácsony Gergelyt főpolgármesternek, mert úgy gondolta, nála jó kezekben lesz Budapest kulcsa. Ha eddig netán nem döbbentek rá, pénteken, negyven fokban a megállókban ácsorogva rájöhettek, rosszul döntöttek.

Ez a tízperces akció egyébként ennyiben nem áll meg, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közérdekű üzem működésének megzavarása vétség miatt nyomozást rendelt el.

A történet hátterében egyébként a szolidaritási adó áll, amiről Budapest főpolgármestere egész egyszerűen nem volt hajlandó tudomást venni és nem fizetett be.

A Fővárosi Közgyűlésben a legnagyobb ellenzéki frakcióval rendelkező Tisza Párt ugyanis a leghangosabban támogatta Karácsonyt abban, hogy olyan költségvetést készítsen és fogadjon el, amelybe a törvényileg meghatározott szolidaritási hozzájárulásnál ötvenmilliárd forinttal kevesebb pénzt tervezzen be a büdzsébe.

Ez pedig komoly probléma, hiába nyomták rá az igent dacosan – előre tudni lehetett, hogy nem fog működni. Egy szóban összefoglalva mindez annyit jelent: csőd.

Ennek okán a Sára Botond főispán által vezetett kormányhivatal a Kúriához fordult, a vonatkozó pert Budapest elbukta, a hiányzó összeg első részletére pedig az államkincstár inkasszót nyújtott be. (Zárójeles megjegyzés, hogy Karácsony Gergely a bírósági ítéletet sem tudta helyesen értelmezni, ugyanakkor az inkasszó borította Budapest költségvetését, hiszen az ötvenmilliárdra semmilyen fedezet sincs.) Erre Karácsony Gergely válasza az volt, hogy tíz percre lebénította a főváros közlekedését. Ez lenne a logikus válaszlépés? Komolyan? Leállt minden busz, metró és villamos, a fürdőhelyeken és strandokon leállt a jegykiadás, az emberek közel negyven fokban, a tűző napon, az év eddigi legmelegebb napján tanácstalanul ácsorogtak. Volt, ahol pánik, volt, ahol lincshangulat alakult ki.

Orbán Viktor a történtekről a Kossuth rádióban nyilatkozott, szerinte Budapest felelős vezetőért kiált, mert jelenleg olyan nincs neki. Az a narratíva egyébként Karácsony Gergely részéről, hogy az ország vezetése szándékosan gáncsolja, nem igazán áll meg. Ugyanez a galád kormány ugyanis

2010–2013-ig az ötezer fő alatti települések adósságait maradéktalanul, az ötezer fő felettiekét pedig nem száz százalékig, de jelentős többségében átvállalta. Például Budapestét is, ami akkor majdnem 105 milliárd forint volt.

De ugyanilyen milliárdos tételben egyenlítette ki a sarcot Pécs, Miskolc, Debrecen, Hódmezővásárhely, Szeged és Kaposvár esetében is. Ezen városok adósságának összértéke (Budapestet nem beleszámolva) csaknem százhúszmilliárd forintra rúgott akkor. A lista egyébként messze nem teljes, ugyanakkor ők voltak a legnagyobb adósok.

Szeged polgármestere ebben az időszakban Botka László volt, akkor még a Magyar Szocialista Párt tagja, később miniszterelnök-jelöltje – ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a most megszólalók ezekre az időkre is úgy emlékeznek, mintha kizárólag a kormánypárti vezetésű önkormányzatok kaptak volna kompenzációt.

Egy szó mint száz, a hat évvel ezelőtt

Karácsonyék által átvett Budapest – akkor több mint kétszázmilliárd forintos plusszal a kasszában! – mostanra csődállapotba jutott. És, bár az átlagember számára tízmilliárd forint felfoghatatlanul nagy összeg, a mostani tragikus pénzügyi állapot nem ezen múlt, hanem az elmúlt hat év elhibázott városvezetésén. Vagyis annak hiányán.

Karácsony Gergely és a Tisza Párt nem a budapestiekért dolgozik, hanem saját magáért, az országos politikai haszonszerzésért, a hatalomért, a kasszakulcsért. Azok az emberek viszont, akik pénteken a megállókban álltak és siettek, mentek valahova, azt szeretnék, ha a város főpolgármestere értük dolgozna. Akkor is, ha nehéz idők vannak, válság, politikai csatatér, egyet nem értés, választási kampány, bármi! A metrónak ki kell gördülnie az alagútból, a busznak oda kell érnie időben, a villamosnak gurulnia kell a körúton és a strandnak nyitva kell lennie. A főpolgármesternek, a városvezetésnek az a feladata, hogy ezt biztosítsa. Hogy hogyan, az pedig kizárólag az ő felelőssége. Hiába mutogat másokra és panaszkodik a hangosbemondón.

Apu nem végezte el a munkát, és a felelősséget sem vállalja érte – és ezt, sajnos, most már mindannyian a saját bőrünkön érezzük! Remélem, már nem sokáig.