Nehogy már csak az őszödi hazugságbeszéd demagóg, kardlapozó, szemkilövető elnöke „készüljön” – bármire is. Nekünk is készülnünk kell, idehaza és Amerikában is! Két hónap múlva, november 8-án 469 törvényhozási pozíció sorsáról fognak dönteni az amerikai szavazók, azaz 34 szenátusi hely és 435 képviselői hely kimeneteléről. A 34 szenátusi pozícióból 14 demokrata és húsz republikánus helyére kell új szenátort ültetni.
Annak ellenére, hogy ezúttal több szabad mandátum üresedik meg a republikánus oldalon, mint a demokratáknál, a közvélemény-kutatók összességében mégis a republikánusok győzelmét jósolják. Azaz a kongresszus mindkét háza, a szenátus és a képviselőház is republikánus többséget hozhat, amely a hivatalban lévő elnök végrehajtó hatalmát erősen korlátozhatja hátralevő ciklusának idejére.
Mielőtt kibontom, hogy a hazafias szavazók Amerikában miképp készülnek talpra állítani az Egyesült Államokat, szükséges ismét leszögezni, hogy a velejéig romlott liberális demokrata vezetés szélsőséges és háborús uszító politikája 2020 óta taszítja sírba az Egyesült Államokat, de azonkívül Európát és az egész világot is. A független nemzeteket leigázni akaró amerikai intervencionalista politika miatt de facto egy újabb világháború küszöbén állunk. Ahogy Ferenc pápa fogalmazott: az Egyesült Államok vezette NATO az oroszokra rúgta az ajtót, akiknek nem volt más választásuk, mint megvédeni geopolitikai és nemzeti érdekeiket.
Mindeközben a liberális lakájmédia álságos módon szanaszét kürtöli a világnak, hogy Amerika továbbra is a demokrácia és a jogállam hiteles megtestesítője. Amit persze „Nyomásgyakorló Dávid” (David Pressman) újdonsült nagykövet úr is meleg szívvel naponta százszor meg fog ismételni hazánkba érkezését követően. Merthogy ott szabad választások vannak (kivéve persze, amikor még a halottak is szavazhatnak; na, nyugi, nyilván csak Joe Bidenre), és magától értetődően az Egyesült Államok a szabad véleménynyilvánítás őshazája (noha ennek nyomát se érezzük manapság).
Erről az erkölcsi pulpitusról oktatják ki az egész világot, és tukmálják minden szuverén országra a „felsőbbrendű” liberális demokráciát. Az már csak apró mellékzönge, hogy hullahegyek és káosz a szükséges velejárói annak, hogy ez a szép új világ mindenhová elérkezzen.
Pogány Péter teoretikus közgazdász, aki Washingtonban atyai jó barátom és mentorom volt egyben, 2006-ban megjelent kitűnő könyvében – Rethinking the World (A világ új szemlélete) – arra figyelmeztet, hogy az emberiség fejlődése (vagy éppen visszafejlődése) termodinamikus ciklusok mentén alakul.
A fenntarthatóság záloga Pogány szerint az lehet, hogy ne legyenek szélsőséges kilengések és túlkapások. A jelenlegi monopolkapitalista vezérkar azonban úgy tekint a gazdaságra, mint egy versenyautóra, amelyet maximális sebességgel kell a szakadékba hajtani, mert vélhetően ott rejlik az ominózus kincsesláda. Hogy mindeközben szétmennek a gumik, leég a motor és szétesik a karosszéria, az a legkevésbé sem érdekli őket. Ami gondolatmenetüket hajtja, az a profitmaximalizálás és a nyerni akarás görcsös ösztöne. Legfőbb eszközük az agymosás és a globalizáció. Márpedig mindez a pokolba vezető egyenes út kisámfázása. Pogány ebben a művében egyedülálló filozófiai érzékkel vetíti előre az emberi kapzsiság hátulütőit.
A jelenlegi túlfeszített liberális politikának azonban – ahogy Pogány is megjósolta – termosztatikus ellenhatásai vannak. A Morning Consult közvélemény-kutató cég elmúlt öt év során végzett kimutatásai szerint, amelyek nyolc és fél millió szavazóra terjedtek ki, az látható, hogy az ideológiai terep intenzíven változik az Egyesült Államokban. Míg öt évvel ezelőtt az amerikai választók 34 százaléka minősítette magát liberálisnak, ez az arány ma már csak 27 százalék. A fehér szavazók esetében a korábbi arány 31 százalék volt, mára viszont ez 25 százalékra csökkent.
És ami még aggasztóbb lehet a liberálisok szemszögéből, hogy a fekete szavazók esetében még nagyobb a veszteség, hiszen öt éve még 49 százalékuk jelentett liberális elkötelezettséget, ma viszont ez már csak 34 százalék. A spanyol ajkú szavazóknál sincs másképp. Az ő esetükben mintegy ötven százalék volt a liberális kötődésűek aránya 2017-ben, mára azonban ez 34 százalékra sorvadt. Bidenék szélsőséges kormányzása tehát a konzervatív erők malmára hajtja a vizet. Hajrá, Joe és Kamala! Csak így tovább!
A fent említett trendek alapján lehet, sőt érdemes reménykedni. Hiszen sokáig kedveltük ezt a sokszínű országot, amely nemcsak otthont, befogadást, minőségi oktatást és karriert, de hitet is nyújtott számomra 1974 és 1998 között. Szerettem Connecticut állam fehér koloniális stílusú házainak zöld fűvel dúsított kertvárosi idilljét, valamint a hagyományos, szoros családi köteléket, ami az északkeleti államokra oly jellemző volt. De fiatal fejjel szerettem New York izgalmas forgatagát is, majd később Washington és környékének rendezett és áttekinthető, európaias jellegét, Virginia varázslatos hegyeit, völgyeit, folyóit és nemzeti parkjait. Mint ahogy ma kedvelem Sarasota környékét is Floridában.
Az ott töltött évtizedek során tucatnyi alkalommal beutaztam az egész országot, amelynek során megismerhettem az amerikai emberek jóindulatát, vendégszeretetét és a világ talán legváltozatosabb és legszebb tájait az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Így nem osztom maradéktalanul azok véleményét, akik az Egyesült Államokat patás ördögként vagy gonosz nagyhatalomként aposztrofálják. Rengeteget tanulhatott a világ Amerikától a múlt században a közösségi szellem, a jól szervezett gazdaság, a szabadságjogok, a bürokráciamentes és decentralizált szabályozás, valamint a hatékony rendszabályozás, a fékek és ellensúlyok rendszerének következetessége területén is.
Mindez azonban már a múlté a mai szélsőséges és dekadens liberális demokrata vezetés miatt. Megindult a tudatosan kevert társadalomépítés, valamint az Egyesült Államok európai jellegének és a nukleáris család erős kötelékének lebontása. Épp ezért most arra készülünk patrióta amerikai barátainkkal, hogy ezt a liberális eróziót és a vele járó háborús uszító ideológiát a latrinába pottyantsuk, ahová való.
A siker érdekében össze kell fognunk mindnyájunknak! Ideje megérteni, hogy csak széles társadalmi összefogással lehet garantálni a sikert az óceán mindkét oldalán. Másképp nem fog menni. És ez a magyar polgári oldalra is vonatkozik. Ne bízzuk el magunkat, mert négy év múlva benne van a pakliban egy esetleges vereség, amennyiben a fiatalabb nemzedék egyes karrierista hangadói öntelt és kirekesztő módon kezdenek viselkedni, mint ahogy ez mostanában körvonalazódik. Életveszélyes lehet a túlzott önbizalom a politikában.
November nyolcadika – emlékezzünk a dátumra! Október közepe táján jómagam is repülőre ülök, hogy személyesen leadhassam szavazatomat a republikánus jelöltekre, Manatee megyében, Florida államban.
Mi tehát valóban készülünk, az óceán mindkét oldalán, Amerikában élő patrióta testvéreinkkel teljes összhangban. Ellentétben Gyurcsányékkal, mi pozitív változást fogunk kiharcolni idén ősszel. Nem káoszteremtéssel és botránypolitizálással, hanem a szavazófülkében. Az Egyesült Államokban a kongresszusi összetétel várható megváltozása reményt adhat az orosz–ukrán háború minél előbbi befejezésére is. A legfrissebb közvélemény-kutatások erőteljesen igazolják az amerikai konzervatív patrióták és a világ optimizmusát. Hajrá, Amerika! Hajrá, amerikaiak!
A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök beszédet mond Wes Moore demokrata párti kormányzójelölt kampányrendezvényén a Maryland állambeli Rockville-ben 2022. augusztus 25-én (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)
