Aligha van olyan magyar, aki ne tudná, hogy augusztus 20. keresztény államalapító királyunk, Szent István napja. Idősebb honfitársaink még arra is emlékeznek, hogy 1990 előtt négy évtizeden át ezen a napon ünnepelte az államszocialista rezsim a „népköztársasági alkotmányt”.
A hazánkat megszálló szovjet birodalmat szolgáló magyarországi kommunisták ugyanis 1949-ben tudatosan tették Szent István napjára az „alkotmány ünnepét”, „új honfoglalásnak” minősítve a sztálinista diktatúrát.
A múltat végképp eltörölni igyekvő Rákosiék ezzel a csalással próbálták kitörölni a magyar nép emlékezetéből a Szent Istvánnal kezdődő évezredes magyar keresztény államiságot. Ami persze hiú ábránd volt részükről, hiszen mint Krúdy majd száz éve oly plasztikusan megírta:
„Szent István napja valamiképpen úgy helyezkedett el a magyarság köztudatában, mint akár a karácsony, a húsvét, a pünkösd… Egy nap, amelyet mindenki úgy ünnepelt, mintha a saját neve napját ülné.”
Szent István napja a legrégebbi egyházi, állami, nemzeti ünnepünk, a magyar azonosságtudat és összetartozás legfőbb jelképe. Hogy mennyire tisztelte és szerette őt a magyar nép, azt a katolikusok által századok óta énekelt Szent István-himnusz is bizonyítja:
„Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga! / Ki voltál valaha országunk istápja! / Hol vagy István király? Téged magyar kíván, / Gyászos öltözetben teelőtted sírván.”
A mohácsi vész idején Szent István első magyar nyelvű életrajzának szerzője, az ismeretlen karthauzi szerzetes találóan foglalta össze első királyunk karizmatikus méltóságait, illetve érdemeit:
„Első mondatik: Istentül adatott nemes királyság, másod: dicséretes apostolság, harmad: doktorság. Ó, bizonyával nagy isteni ajándék, kinek ilyen és ennyi malaszt engedtetik.”
Jó négyszáz évvel később Hóman Bálint történész így méltatta első királyunkat:
„Szent István lelke a magyar öntudat, a krisztusi hit, a nyugati szellem felbonthatatlan szintézise […] Személyében teljes harmóniában forrott össze a keleti pogány fejedelem és a nyugati keresztény király alakja; államszervező munkásságát keresztény értékeszmék irányították, de ugyanakkor ősi hagyományok szelleme hatotta át […] ő maga keresztény monarcha létére is Etele és Árpád méltó utóda volt.”