Nem kérdés, hogy magyar szempontból kiválóak voltak az olasz választási eredmények, s az sem kérdés, hogy egy globalista, liberális, baloldali kormány után végre egy nemzeti, jobboldali, konzervatív kormánykoalíció jött létre Olaszországban. S mivel Olaszországnak még mindig nagy súlya van Európában és az unióban is, ezért okkal reménykedhettünk abban, hogy nagyon komoly és átfogó segítséget kapunk szuverenista törekvéseinkhez tőlük az unión belül és geopolitikai szempontból is.
Egyértelmű, hogy Giorgia Meloni, aki jó kapcsolatokat ápol a magyar kormányfővel, több fontos dologban egyetért a törekvéseinkkel, ezek közé tartozik például a családpolitikánk, amelyet a jelek szerint mintaként kezel a leendő miniszterelnök asszony, ilyen a nemzetek érdekképviselete, a nemzeti szuverenitás kérdése az unión belül és kívül, valamint a keresztény értékrend iránti elkötelezettségben is egyformán gondolkodik a magyar kormány és Meloni.
Vagyis összegezve, Meloni is az Isten, család, haza hármasában határozza meg a saját értékrendjét és ebből következő politikáját, és ezt feltétlenül biztató a jövőbeli magyar–olasz kapcsolatok lehetőségeit illetően.
Az utóbbi időszakban viszont kétségessé vált, hogy Meloni valóban kiváló szövetségesünk-e. Mindenesetre a Joe Bidennel való találkozója és az ottani szinte megalázkodása a demokrata háborús célok előtt kiábrándító volt. Ennek a pálfordulásnak a magyarázatát szeretném megadni, ugyanis van egy-két olyan mozzanat Meloni pályafutásában, amelyekre érdemes odafigyelni, s amelyek választ adhatnak a nem túl pozitív változására.
Már az is egy kicsit meglepő jelenség volt, hogy az Olasz Testvérek (Meloni pártja) győzelmét vegyes érzelmekkel fogadta a fősodratú média, nem volt akkora felháborodás a körükben, mint amire számítani lehetett volna. Emellett a fősodratú, globalista politikusok körében is eltérő hangok jelentek meg: Mark Rutte holland miniszterelnök, Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke vagy például Markus Söder bajor minisztelnök súlyos fenyegetésnek tekintette Európa jövőjére Meloni sikerét, viszont meglepő, de Manfred Weber, a néppárt vezetője azt mondta, hogy Meloni bizalmat kell hogy kapjon. Alexander von der Bellen, az újraválasztott, egyértelműen zöld és globalista osztrák elnök szerint pedig Meloni nem jelent veszélyt Európára.
Mi lehet ennek az oka?
Már sokadszor írom le, és még sokszor megteszem: a mai politikusok motivációinak megismeréséhez nem elegendőek azok az információk, amelyeket az első nyilvánosságban, a hivatalos médiából és sajtóból megtudhatunk.
Fontos és nélkülözhetetlen azt is tudnunk, hogy az adott politikusnak milyenek a kapcsolatai a globális elittel, a háttérhatalommal, illetve az azokhoz tartozó szervezetekkel és hálózatokkal. Ezek nélkül ma már nem érthetjük meg a politikusok és politikai pártok, szervezetek, kormányok stb. mozgását, annak mögöttes mozgatórugóit.
Meloni 2021-ben – egy évvel a választások előtt, milyen érdekes – tagja lett az Aspen Institute-nak, vagyis az Aspen Intézetnek, amely nem más, mint egy globalista washingtoni agytröszt. Finanszírozói között a következőket találjuk, s ezek egyben árulkodók is: Bill and Melinda Gates Foundation, Carnegie Foundation, Ford Alapítvány, Rockefeller Alapítvány, Goldman Sachs (az egyik legnagyobb Wall Street-i pénzintézet). Az Aspen Intézet elnöke az a Walter Isaacson, aki a Klaus Schwab által vezetett WEF (Világgazdasági Fórum) tagja, a WEF-ről pedig már számtalanszor leírtuk, hogy jelenleg ez a szervezet a globális elit zászlóshajója, amelyhez immáron mintegy ezer gigacég és pénzintézet tartozik. Egyben a WEF és személyesen Klaus Schwab az, aki 2020-ban meghirdette a technokrácia által irányított neokommunista világrendet, amelyben Lenin ihletése alapján a hagyományos értelemben vett állam elhal.
Az Aspen Intézetről érdemes még többet tudnunk, hiszen mégsem mindegy, hogy Giorgia Meloni milyen szervezethez adja a nevét 2021-től kezdve.
Az intézet a fegyveriparban is érdekelt: olyan fegyvergyártó óriásokkal áll kapcsolatban, mint a Boeing, illetve a Lockheed Martin. Jellemző, hogy támogatták az amerikaiak „demokráciavédő”, illetve „demokráciaterjesztő, humánus, kulturált” háborúit, kapcsolódik hozzájuk Javier Solana volt NATO-főtitkár, Condolezza Rice volt amerikai külügyminiszter vagy Jane Harman volt amerikai kongresszusi képviselő.
Talán innen érthető meg az, hogy Meloni hangsúlyozta: kiáll a nemzetközi szövetségi kötelezettségvállalások mellett, és az is tény, hogy többször felszólalt az Ukrajnának történő fegyverszállítások mellett. Már a választások másnapján hűséges támogatásáról biztosította Zelenszkij elnököt, így írt neki: „Kedves Zelenszkij elnök úr, számíthatsz a hűséges támogatásunkra az ukrán emberek szabadságának ügyében. Legyél erős és tarts ki a hitedben!” E tekintetben Meloni közel áll a lengyel állásponthoz, viszont távolabb van a magyar állásponttól.
Jóval távolabb, hiszen mi nem a harci tüzet szítjuk az orosz–ukrán háború kapcsán, hanem a béke, a béketárgyalások és a mielőbbi tűzszünet hívei vagyunk.
Még egy, nem túl kellemes vonulata is létezik az Aspen Intézetnek: támogatja az abortuszt, s nem meglepő módon ebbéli törekvésükben Soros György is szponzorálja őket, ennek szellemében 2003 és 2020 között hárommilliárd dollárral támogatta az Aspent abortuszpárti csoportok megsegítése céljából.
Az is tény, hogy Melonival szemben Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki kissé leszerepelt a választásokon, kifejezetten Oroszország-párti, sőt korábban együttműködési szerződést is kötött Putyin pártjával, az Egységes Oroszország Párttal, és sokan tudni vélik, hogy Salvini érdemi pénzügyi támogatást kapott orosz oldalról. A Liga 2019-ben még 34 százalékot ért el a választásokon, esélye volt arra, hogy ő adja Olaszország leendő miniszterelnökét. Lehet, hogy ez nem tetszett az amerikai demokratáknak, illetve a mögöttük álló globális pénzügyi elitnek, amely már készült az orosz–ukrán konfliktusra? Lehetséges, hogy Salvini oroszbarátsága okán minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy ő semmiképpen se ragadhassa meg a kormányrudat Olaszországban.
Nem kétséges, hogy Salvini nagy hibákat is elkövetett, különösen akkor, amikor 2019-ben felbontotta az Öt Csillag Mozgalommal kötött kormánykoalíciót, abban a reményben, hogy ezek után előre hozott választások következhetnek, és abból ő jöhet ki győztesen. Azonban nem számolt azzal – és ebben hibázott –, hogy ezt az ellenerők, a balliberális fősodor és a globális elit nem nézheti tétlenül, és nem is nézte. Az Il Giornale című olasz lap fedte fel később, hogy Angela Merkel nyomására az Öt Csillag Mozgalom összeállt a baloldali, globalista Demokrata Párttal, és új kormányt hoztak létre, Salvini pedig nemhogy miniszterelnök nem lett, de még bíróság elé is állították az illegális migránsok elleni – egyébként teljesen helyes – belügyminiszteri lépései miatt…
A jelenlegi helyzet tehát az, hogy nem az oroszbarát, Putyinnal jó kapcsolatokat ápoló Salvini pártja nyerte meg a választásokat, hanem az ukránbarát, immáron sajnos Bidennel is barátkozó, Aspen Intézettel, Bill Gatesékkel kapcsolatot ápoló Giorgia Meloni. Kettőjük viszonya legalábbis problematikus, és csak bízhatunk abban, hogy megtalálják a modus vivendiket a nemzeti és keresztény kormányzás érdekében, amire hatalmas szüksége van Európának és Magyarországnak.
Meg arra, hogy alakuljon, formálódjon a nemzeti szuverenista, keresztény értékrendű pártok szövetsége Európában, az unióban. Azért, hogy mélyreható változásokat lehessen elérni az unió működésében.
Ugyanakkor fontosnak tartottam leírni Meloniról azokat az információkat is, amiket valamiért sohasem hallunk politikusokról. Ez nem azt jelenti, hogy Meloni ne lenne a nemzeti-keresztény oldal reménysége. Nagyon remélem, hogy a kétségek eloszlanak, de nem árt felkészülni több variációra is, mint mindig a történelemben. Jelenleg sajnos inkább arra hajlok, hogy csalódni fogunk Meloniban. És ez valóban nagy kár és nagy hátrány lenne a szuverenista tábor számára.
Ne legyen igazam.
Borítókép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (Fotó: Andrzej Iwanczuk)
