Nyolcvan éve, 1945. január 27-én megnyíltak a legnagyobb magyar temető, Auschwitz kapui, és a totális diktatúra szimbóluma megszűnt a nemzetiszocializmust szolgálni. A történelem fintora, hogy a felszabadulást egy másik diktatúra, a kommunista hozta el.
Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, tetemre hívni egy sötét kort, hogy ne jöhessen el többé. A XX. századot úgy kell értékelnünk, mint a genocídiumok, a népirtások, az erőszakos ki- és betelepítések évszázadát, az emberiség történetének legsötétebb korszakát, amikor semmibe vették az emberi méltóság legelemibb szabályait. E század az esztelen öldöklés, az intolerancia százada volt. Tanulnunk kell belőle.
De tanultunk-e? Én otthon sokat. Az édesapám három gyerek, feleség elvesztése, az édesanyám szülei elvesztése ellenére maga volt az emberszeretet. Hitüket megtartó, közösségi emberek voltak. Apám mondása volt: nem a hit, az ember a gyűlölködő. Nem ismerhettem a nagyszüleimet. Anyai nagyapám mint első világháborús hős kivételezett lett volna. Érdemeivel együtt gázosították el Auschwitzban.
Nyolcvanéves a lelkünkig hatoló fájdalom, a könny és a megmagyarázhatatlan kérdés. Hogyan történhetett? A XX. században, az emberi fejlődés korszakában hogyan történhettek meg ezek az ördögi borzalmak? Hogyan juthatott el egy társadalom odáig, hogy ilyen mértékű gyűlöletet érezzen, és hogyan manipulálható az ember ily torz eszmék által, hogy emberek millióinak halálát akarja? Nincs, és talán sosem lesz válasz.
A holokauszt „teljes tűzáldozat” az ókori áldozati szokások rendjében. Ezzel a szóval nevezte a történelem a nemzetiszocialista Németország, Hitler és cinkosai kísérletét az európai zsidóság teljes kiirtására. Nem voltak perek, nem volt ítélet, csak öldöklés és szándékos népirtás. A több mint hatmillió áldozatot követelő esztelen gyilkolás, a választott nép elleni szörnyű bűn az Istennel szembeni gyűlöletből eredt.
Lázadás Isten ellen, mert lelkiismeretet adott nekünk, hogy felelősek lehessünk cselekedeteinkért előtte mint bíró előtt. Csak megszállott és gyűlölettel megtelt, Istent megtagadó elme mondhatta, amit Adolf Hitler: „A lelkiismeret zsidó találmány. Nincs hely két kiválasztott nép számára.”
Mi, akik emlékezünk, vádolunk. Nem csak a zsidók nevében. A kereszténység nevében, a szeretet nevében, a zsidó Jézus nevében, mert nyolcvan év múltán is fülünkben halljuk az emberi fájdalom jajszavát. A holokauszt nemcsak a zsidók, az egész nemzet számára örökké fájó seb. A veszteség a nemzet vesztesége.
Voltak azonban Igazak, akik csak a lelkiismeretük szavára hallgattak. Próbáltak segíteni, menteni. Jó tudni, hogy a módszeres gyűlöletnek ezen áradatában voltak emberek, akik útját állták a pusztításnak. Kötelességünk, hogy értük és miattuk is emlékezzünk és emlékeztessünk. Tanuljunk a múlt hibáiból, és tanítsunk, neveljük a fiatalokat!
Tanultunk-e a múlt hibáiból? Nemzetünk igen, de a világ nem sokat. Zsidó vallású magyar emberként aggódva figyelem, hogy az európai uniós demokráciákban kezd megszűnni a húsvét és a karácsony, mert úgymond nem bántjuk a lassan többségbe kerülő muszlim emberek érzelmeit.
Zsidó emberként büszkén elfogadom, hogy a húsvét az húsvét, a karácsony az karácsony, és bátran kérem keresztény barátaimat, hogy éljék át ennek az ünnepnek a keresztény vallási tartalmát. Ahogy általuk elfogadva, békében és tettekben élhetem meg a hanukát, a purimot és a többi zsidó ünnepet. Mert a nemzet jóvoltából nálunk a tettek beszélnek, nem pedig a szavak.
Történelmünk és múltunk elválaszthatatlan közös kincsünk. Gyermekeink békés jövője csak rajtunk múlik. Zsidókban és keresztényekben közös a hit egyazon Örökkévalóban. A híres protestáns teológus, Barth Károly mondta: az nagy hiba lenne, ha az Ószövetség és az Újszövetség Istene egymással vitába keveredne, hiszen ha más utakon, módokon és más felfogásban is, de ugyanazt az Istent szolgáljuk. És azonos két legfőbb vallásos eszménk, az Isten- és emberszeretetünk.
A Bibliában a legtöbbször előforduló szó a szeretet és a béke. Tennünk kell érte. Ábrahám örököseiként él bennünk a prófétai örökség: hinni egyazon Istenben, aki mindenkié, aki a világ Ura, aki minden nép javát akarja.
Hittel valljuk közösen, hogy az igazság, a szeretet, a béke isteni adomány. Éljünk hát vele, fogjunk össze zsidók és keresztények, építsünk hidat egy jobb és élhetőbb világért! Európa a mi Európánk, szerezzünk benne többséget mi, hívők!
„Soha többé!” – e gondolatnak népekben, nemzetekben és az emberekben kell gyökeret vernie, a holokauszt elutasításában, a hétköznapok pedagógiájában, a vasárnapok igehirdetésében, a családokban, iskolákban, utódaink lelkében. Fűzzön össze bennünket a Biblia sugározta szeretet! Fogadjuk el a különbségeket, erősítsük az azonosságokat! Higgyünk egymásban és az Örökkévaló szeretetében!
A gyűlöletet sosem fékezhetjük meg gyűlölettel. A gyűlölet egyetlen orvossága a szeretet. Az elhunyt mártíroknak, mindazoknak, akiknek végső nyughelyül nem jutott, nem juthatott hazai föld, legyen helye az emberiség kollektív emlékezetében! A megmaradóknak legyen megnyugvás: sosem feledünk.
Tisztelet a holtaknak, figyelmeztetés az élőknek és fogadalmi tábla a holtak sírja felett, hogy soha többé!
A szerző a Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelyének vezetője
