A korszellem befolyása Budapestre

Tarlóstól még a jobb, szebb és fejlődő Budapest sem kell nekik – itt tartunk, sajnos, az ország világlátásbeli, életvitelbeli, értékrendi stb. megosztottságában. Vagyis ott, ahol a part szakad.

Karácsony Gergely Zuglóban már "bizonyított" Fotó: Mirkó István

Ez egy globalista, kozmopolita értékrend, amely a balliberális pártokban és politikusokban találja meg a politikai otthonát, s távoli tőle az a stílus és életfelfogás, amit akár Orbán Viktor és a kormány, akár Tarlós István képvisel.

Nekik Karácsony Gergely testesíti meg azt a liberális alkatot, amit el tudnak fogadni a romkocsmák fiataljai, a fővárosi multicégeknél dolgozó középosztály és a külterületek idős posztkommunista szavazói is, mert ha egy politikus családról, nemzetről, kereszténységről és rendről beszél, akkor azzal nem tudnak mit kezdeni, de ha az ő Karigerijük zöld Budapestről, európai Budapestről és XXI. századi Budapestről szónokol, akkor máris azt érzik, ez az ő emberük.

S ebből a szempontból nekik mindegy, hogy Tarlós István hány és hány útfelújításról, beruházásról, faültetésről beszél, mert ez nem számít nekik, talán épp azért, mert Tarlós mondja, és nem Karácsony. Tarlóstól még a jobb, szebb és fejlődő Budapest sem kell nekik – itt tartunk, sajnos, az ország világlátásbeli, életvitelbeli, értékrendi stb. megosztottságában. Vagyis ott, ahol a part szakad.

Budapest erősen kozmopolita, balliberális jellege azonban nem egyedi, hanem világjelenség, hasonló figyelhető meg a világ nagyvárosaiban, metropoliszaiban, így Párizsban, Berlinben, Londonban, Prágában, Isztambulban és természetesen New Yorkban is.

A nagyvárosok lakosságának többsége szekuralizált, individualista, kozmopolita, ahol a hagyományos családmodell kiveszőben van, s ezek lakosságának többsége balliberális, globalista pártokra és politikusokra szavaz. Úgy tűnik, ez a trend Budapesten is, ezért lehet, hogy onnan kell szemlélni a dolgokat, hogy az a meglepő és nagyszerű politikai teljesítmény, ha Budapestet és kerületeinek egy részét éppen nem balliberális polgármesterek vezetik.

Ez persze nem örvendetes dolog, sőt, de ettől még lehet, hogy tény. Ezentúl az a meglátásom, hogy a fővárosban vélhetően a korábbiaknál nagyobb számban mentek el szavazni a huszon- és harmincévesek, az Y generáció tagjai, főleg a Momentum részleges, európai parlamenti választásokon elért sikereinek köszönhetően.

További fontos tanulság, hogy az ellenzéki pártoknál 2014 óta most először működött az összefogás a fővárosban és néhány nagyvárosban, és bár jól tudjuk, hogy a pártjaik között ádáz hatalmi harc zajlik a pozíciókért és az elosztható pénzért (lásd Zuglót, Kispestet stb.), s ennek következtében a következő hónapokban ellentétek, szakadások várhatók soraikban – többek között éppen a fővárosban is –, mégis, én azt gondolom, hogy nem indulhatunk ki fenntartás nélkül ebből az auto­matizmusból, ami a szakadásukhoz vezet majd. Több okból sem.

Egyfelől azért, mert ha az ellenzéki pártok mögött álló szavazói bázisokat összeadjuk, akkor matematikai szempontból valóban megközelíthetik a kormányoldal szavazói bázisát. Persze jól tudjuk, hogy korántsem működik ilyen egyszerűen a matematika, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc már egy jó ideje beszél egy úgynevezett Demokrata Párt létrehozásának szükségességéről, amelyben az összes ellenzéki párt egyesülne vagy legalábbis tartós politikai szövetségre lépne egymással. Ennek megvalósulási esélye csekély, de nem árt szem előtt tartani.

Másfelől, bár valóban vannak érték- és programbeli ellentétek az ellenzéki pártok között – hogy csak a Jobbik és a DK közötti vitákra utaljak –, ám van egy kiemelke­dően fontos összetartó erő közöttük, ami sok mindent felülírhat, ez pedig az Orbán-kormány ádáz gyűlölete és a hatalom (s mögötte a pénz) megszerzésének olthatatlan vágya.

Ez bizony minden ideológiai vitát háttérbe szoríthat közöttük. Nem beszélve arról, hogy a politika bonyolult mechanizmusok és mozgatórugók eredője: a politikusok nem paneleket és automatizmusokat hajtanak végre, képesek átgondolni dolgokat és korrigálni, ha érdekük úgy diktálja. Egy példa: Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom és a baloldal kormánykoalíciója kapcsán sokan emlegetik, hogy ez a gyökeresen eltérő értékrendjeik miatt nem tarthat sokáig, felbomlanak és jöhet újra Matteo Salvini, én meg legnagyobb sajnálatomra azt mondom: a politika ennél bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb.

Harmadrészt, mindig a legrosszabb forgatókönyvből kell kiindulni, s nem pedig a legkényelmesebből. Utóbbi hibába már többször beleestünk, ne tegyük újra.

Vagyis, újra át kell gondolni a politikai tematikát, s a migrációs válság mellett erősen foglalkozni kell a klímaválsággal, mert bár a témakör tele van hisztériával és hazugsággal, az biztos, hogy a következő évtizedek elkerülhetetlen problémája lesz az egész világon, főleg a fiataloknak.

Erre a kihívásra, s tágabban a globalizáció dilemmáira átfogó, XXI. századi, nemzeti és keresztény választ kell adnunk. Emellett a következő két és fél évben a nemzeti és keresztény értékrend és életforma korszerű nyelvét és formavilágát kell megtalálni a kultúrában és az életmódban, valamint a politikai térben is. És végül az sem mellékes, hogy ha az értékrendünknek ellentmondó jelenségeket tapasztalunk a saját táboron belül, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy legyenek következmények.

Szögezzük le: továbbra is biztos politikai lábakon áll a nemzeti tábor, de jó lenne, ha ez újra a fővárosra is érvényes lenne.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója