Anyára várva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Képtelenségnek tűnik, hogy 2000 gyermeknek keresnek szülőt, míg a szülők várólistáján 2200-an vannak.

2017. 01. 25. 6:45

Ma alig több mint harmadannyi kisiskolást fogadnak örökbe, mint három év alatti kisgyermeket, ráadásul a kisdiákoknak csupán a negyede került magyar családba, a többiek külföldre kerülnek. A szakemberek szerint ugyanis az olaszok szívesen látják családjukban az idősebb és a roma gyermekeket is.

Ugyanakkor a hatékonyságot tovább lehetne javítani, ma ugyanis a gyermekvédelmi rendszer egyes szereplőinek egymással ellentétes az érdekük. A hivatásos nevelőszülőnek – aki fizetésért cserébe gondoskodik a gyermekről annak 18 éves koráig, miközben a gyermek ellátását és iskoláztatását az állam finanszírozza – az áll érdekében, hogy a gyermek nála maradjon, kiváltképp, ha egészséges és problémamentes. Gyermekvédelmi szakemberek szerint még ma is előfordul, hogy a nevelőszülő megkeresi a gyermek vér szerinti anyját, és ráveszi, hogy ne mondjon le róla. Márpedig az a gyermek, akiről papíron nem mondtak le, nem adható örökbe. Hiába lenne, aki gyermekévé fogadná, maradnia kell a nevelőszülőnél.

Nem szabad szó nélkül hagyni azt sem, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer továbbra is súlyos hiányosságokkal küzd. 2011–2015 között több mint 35 százalékkal csökkent a veszélyeztetett gyermekek száma, ami azt jelenti, hogy 66 ezer nehéz körülmények között élő gyermek esett ki a rendszer látóköréből. Azt, hogy az elmúlt években nem lett kevesebb a veszélyben lévő kicsi, tragédiák sora jelzi: elég csak az agárdi vagy a gyöngyösi kisgyermek éhhalálát, a fejére ejtett recski baba tragédiáját vagy a januári hidegben saját házukban megfagyott székesfehérvári kisfiú esetét említeni. A gyermekvédelmi jelzőrendszer azonnali megerősítésére van szükség, ma ugyanis sok kicsi azért nem kerülhet örökbefogadó szülőkhöz, mert meg sem éri, hogy bántalmazó vér szerinti családjából kiemeljék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.