Egyébként ha már egy 15 perces beszélgetést említettem az elején, a síakrobatikában próbálkozó Swaney Elizabethtel is ennyi jutott nekem. Interjúnk alkalmából egy kedves lányt ismertem meg, de ez is csak növelte a csodálkozásomat. Miként juthatott el onnan, hogy 25 évesen megtanult síelni, odáig, hogy nyolc évre rá egy trükk nélküli félcsőbemutatóval olimpiai antisztárrá „nemesedjen”? Ráadásul sokáig félő volt – pláne az után, hogy az amerikai NBC-be is behívták stúdióvendégnek –, hogy erről az olimpiáról évek múltán is az ő szereplésére fogunk emlékezni elsősorban. (Esetleg kiegészítve az észak-koreai csapat részvételével, illetve szurkolócsoportjuk szürreális jelenlétével.)
Szerencsére már két nappal később visszatett minket a térkép szebbik felére Tóth Ivett bátor, AC/DC-zenékre előadott műkorcsolya-gyakorlata, amelyet szintén felkapott a világsajtó. Ráadásul kiderült, saját ötlete volt – de nem kevésbé beszélt szerényen és alázatosan erről és az elkövetett hibáiról is, mint rövid pályás gyorskorcsolyázó társai. Akik közül a hölgyek szintén példaértékű módon, határtalan örömmel nyilatkoztak a váltóban elért negyedik helyükről, és nem a miatt búsultak, hogy alig maradtak le a dobogóról.
Persze a férfikvartett győzelme emelte a legmagasabbra a nemzeti büszkeséget Koreában. Előtte minden egyéni számban „elfogytunk”, Liu Shaolin Sándor két ötödik helye után csalódottak is lehettünk, és miközben talán mindenki a bronzért imádkozott az utolsó versenyszámnál, az 5000 méteres döntőben, ők rámentek az aranyra. Álomszerű sikerükkel 38 év után tettek bennünket ismét a téli olimpiák éremtáblázatára, amelyen egyébként ugyanúgy a 21. helyen végeztünk, mint a 2008-as nyári játékok után, akkor 3 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel.
