EP-választás: két lehetőség maradt

A szavazófülke magányában minden választás leegyszerűsödik. Ez a májusi európai parlamenti választáson is így lesz. Ez még akkor is így van, ha a szavazólapok mást sejtetnek.

Hat órán keresztül volt Magyarország és a gyermekvédelmi törvény a vita tárgya az EP-ben MTI/EPA/Patrick Seeger Fotó: Patrick Seeger

A szavazófülke magányában minden választás leegyszerűsödik. Ez a májusi európai parlamenti választáson is így lesz. Ez még akkor is így van, ha a szavazólapok mást sejtetnek.

Hosszú slejfniken levitézlett, régi, nagynevű nyugat-euró­pai pártok meg a rendszerváltók, új formációk, aztán harmadikutasok és negyedikutasok, fű, fa, virág, önmagukat keresők és a szokásos futóbolondok. Valójában ez a szivárványos sokszínűség két csoportra osztható: vannak a migrációt támogatók és a bevándorlást ellenzők. Ez Magyarországon is egyértelmű.

Amikor Magyarországon a bevándorlást ellenezzük, nem valamiféle Nyugatról lesajnált „ellenzékben” vagyunk. Egyszerűen a magyar emberekkel vagyunk, miközben tiszteletben tartjuk más európai nemzetek polgárait, álláspontjukat és érdekeiket, és pusztán ennyit várunk el más népektől is. Európa szerves fejlődését segítjük, nem az erőszakosan nyomuló brüsszeli bürokráciát.

Mi Európa történelméből és nem föderális lázálmokból vezetjük le a kontinens jövőjét. Tehát Európa-pártiak vagyunk, és nem az Európai Egyesült Államokat pártoljuk.

A migrációt favorizáló nyugati elit megpróbálta elcsenni a pozitív jelzőket több (tíz) millió migráns betelepítésére, megpróbálja progresszív folyamatnak beállítani ezt a posztmodern rabszolgaságot, de valójában ez a negatív trend. Ők a globális keveredést támogatják, mi pedig a szerves emberi és kulturális kapcsolatokat.

Európa jobbik felén – és idetartozunk mi is – a népek tapasztalata mást mutat. Lengyelek, csehek, szlovákok, szerbek, horvátok, megannyi szláv nép – a térség közepén mi, magyarok – meg a románok és a balkáni nemzetek évszázadokon át küzdöttek saját identitásukért. Most sem fogják feláldozni valami nyugati fantazmagória kedvéért a nemzetépítés során elért eredményeket.

Modern nemzetállamok épültek az utóbbi harminc évben a kontinens közepén, európai elkötelezettségű országok, ahol az emberek büszkén megélhetik nemzeti azonosságukat. Két évtized alatt keservesen átalakultak a gazdaságok, az új generációk munkát találtak, perspektíva nyílt a családok számára, nyitva áll a verseny odahaza vagy az uniós tagországok munkaerőpiacán.

Európa itteni fele megnyitotta a piacait nyugatra, és részesülhet a közös uniós költségvetés előnyeiből. Itt nincs szükség bevándorlók millióira. Ezt a hazát mi építettük.

A zöld fantaszták és a liberális ultrák világa sokaknak még Nyugaton is ismeretlen. Az elit még titkolja a kevert világ receptjét, a bevándorlás méretei még nem nyilvánosak: több tíz millió ember is jöhet.

Még csak most adagolják a gazdasági Excel-táblákban tervezett új társadalom részleteit. Kiskanállal nyomják le a nyugati és északi népek torkán Brüsszel hatalmi erővel megszerkesztett jövőjét. Kis képzavarral: málnaízű pezsgőtablettában oldják fel számukra a nyílt társadalom keserű piruláit.

A valaha fejlett Nyugat utcáit tört angolsággal beszélő, egyenruházatba bújt idegen tömegek róják, farzsebükben okostelefonnal, és egyre frusztráltabban méregetik az egyébként szegényedő őshonos középosztály anyagi lehetőségeit. A migránsok Európában többnyire értelmezhetetlen kultúrát hoznak magukkal, nem tisztelik a törvényeket és nem értik a helyi morált.

Mindezt szóba hozni tabu. A „fejlett” média cukorral és korbáccsal tartja rövid pórázon a véleményformálókat, aki kibeszél a sorból, egzisztenciális hulla, alternatívaként fasiszta. Aki viszont politikailag korrekt, együtt tapsolhat a hasonszőrűekkel.

Ezért a nagy egyesítés, a világ népeinek egyesülése erőből nem fog menni. Az Európai Unió nem képes föderatív politikai egységgé alakulni, mert tagországai, régiói és népei – némi egyszerűsítéssel Nyugat-Európa és a skandináv országok, illetve Közép-Európa – ezer éve más utakat járnak.

A jobb sorsra érdemes felén a kontinensnek mi Ottomán-, Habsburg- vagy szovjet gyarmatok voltunk, a későbbi mag-Euró­pa birodalmai – épp ellenkezőleg – gyarmatosították a világ kiaknázható maradékát. Míg a liberális Európa grandió­zus ethosza, a francia forradalom térdig gázolt négyszázezer honfitárs vérében, bennünket birodalmak fojtogattak.

Szabadsághar­caink során a Nyugat pedig többnyire félrenézett. Az Európa birtoklásáért folyt XX. századi országversenyben nem indultunk, a kényszerű csatlakozás maradt a mi régiónk államai­nak sorsa.

A második világégést követően szintén ellentétes folyamatok zajlottak. A vasfüggöny túloldalán a francia–német tengely összeszerelését destruktív ellenkultúra követte: szex, drog és rock and roll.

1968-ban a nyugati diá­kok nekiestek a hétszáz éves egyetemeknek, az európai tudás fellegvárainak. Ideát a tanácsrendszer diktatúráját enyhítette a konszolidáció, a fazékban meg a kommunista gulyás puhult.

Odaát a fogyasztói jólét demográ­fiai csapdát állított a nyugati társadalmak elé, amit azok vendégmunkásokkal, jugókkal és törökökkel próbáltak kikerülni, illetve agyelszívással és a képzett munkaerő keletről nyugatra csábításával betömni a munkaerőpiacon keletkezett réseket. Ideológiai igazolást is adtak maguknak: a minőségi szakemberek szabadon dolgozhatnak, távozásuk pedig aláássa a szocializmust.

A kereszténységhez fűződő viszony kardinális ebben a kérdésben. Kelet és Nyugat ebben a tekintetben is szembemegy egymással, különösen az európai rendszerváltások óta.

Itt a hitélet megújult, ott a XX. századi szekularizáció kiteljesült. Az egyházak gyengültek, nálunk épp ellenkezőleg, erősödtek. A „fejlett” sajtó rárepült a bűnös papok erkölcsi tetemeire, míg a keresztény Keleten újraindult az egyházi sajtó, a karitatív szervezetek és a hittel nevelés.

Az Európát jelentő keresztény–zsidó kulturális szféra Nyugaton visszaszorult, keveredett, a multikulti jelentéktelenné tette. Idehaza és a szomszédjainknál az önálló, nemzeti kultúra éledt újjá a keresztény alapokon.

Alighanem végzetes a Nyugat számára, hogy feladta a kereszténységet, miközben behívta a más vallási alapon álló muszlim többségű tízmilliókat. A muzulmán kultúra nem integrálódik, helyette elfoglalja a távozó keresztények által hátrahagyott tereket.

Pünkösdkor magyar falvak százai vonulnak a keresztalján, Rómában, Péter sírja fölött az iskolákban le kell takarni a keresztet. Két missziós vallás van a világon. Ha a kereszténység Európában visszavonul, az iszlám fog terjeszkedni.

Két választás marad. És a tét gigászi. Európa vagy a keresztény–zsidó gyökerekből táplálkozó közösség lesz, ahol az ember méltósága, a magántulajdon tisztelete, az igazságosság, a szociális érzékenység és a természetből levezetett törvények, a jog uralkodik, vagy nem lesz.

Ha a társadalmi egyensúlyt képező mérlegről levesszük a kereszténységet, ott marad a nyers technokrácia, a radikális ateista baloldal, az európai zöldek és az ultrák, az új pogányok és szélsőséges liberálisok. Marad a ­’68-as ellenkultúrában felcseperedett nyugati elit vágyálma és egyben voluntarista politikai modellje, a nemzetek feletti Európai Egyesült Államok.

Ha pedig a mérlegre migránsokat, idegen társadalmi szereplőket teszünk, a következmények beláthatatlanok. Még nem ismertették az ördögi terv minden részletét, de a jelei már mutatkoznak.

Jön a tagosítás, mint a sztálini időkben. Láttunk mi már ilyet. Kísértetiesen emlékeztet az általunk megszenvedett diktatúrákra. Csak éppen a politikai korrektség az új cenzúra. A genderelmélet az új szocialista embertípus eszménye. A migránskvóta a népek barátsága. Az emberi jogok az új gumicsont. A fapados járat a tömött déli busz. Léböjtkúra az új vallás.

Két életforma közül kell tehát választani. A bevándorlást támogatók tábora hatalmas, pénzük, mint a tenger, de a nyílt társadalom sikerének kérdése több mint kétséges. Józan gondolkodók Európa végzetes demográfiai és kulturális összeomlását prognosztizálják. A versenyképesség elvész, százmilliók szegénysorba süllyednek, káosz uralkodik.

De most még meg lehet állítani a folyamatot. Nem lesz könnyű blokkoló európai parlamenti tömböt alkotnunk, de a nemzeti identitás választása egyértelmű jelzés a globalista buborékban élőknek.

A gazdasági realitás az, hogy az ősi keleti birodalmak hanyatlása és Európa felemelkedése óhatatlanul úgy pörgette meg a világunkat, hogy a pénz egyirányúan nyugatról keletre tartott, az emberek pedig keletről nyugatra vándoroltak.

Nem a teremtő rendelte így. Kína és India felemelkedése, Dél-Ázsia sugárhajtása akár egy-két évtized alatt megváltoztathatja a Föld forgását, Brazília máris fékezi.

A közeli jövőben a kínai jüan vagy az indiai rúpia fokozhatja az európai befektetési lehetőségeket – Magyarországra már áramlik is a keleti pénz –, európai szakemberek fordulhatnak a távoli keleti munkahelyek felé. De csak az erős nemzetállamok Európáját támogató szavazatokkal alakulhat úgy, hogy mindkét világ előnyeit élvezi ez a kontinens.

Az európai választáson nem kisebb a tét, mint maga a történelem.

A szerző diplomata, Európa-szakértő