Fát ültet az UEFA az emberi jogok képviseletében

S ha már egyszer fásítás, akkor nem ám üres PR-fogás, egész erdőket akart. Hatvanéves az UEFA, ültessünk hát hatszázezer csemetét a tizenkét helyszínen! Igen, hatszázezret.

Nagyberény, 2019. augusztus 11. Smaragdfaültettvény a Somogy megyei Nagyberényen 2019. augusztus 11-én. A smaragdfa, a császárfa és az oxyfa mind a Paulownia alapfajból nemesített növény, amely majdnem kétszer annyi szén-dioxidot képes megkötni és több oxigént tud elõállítani, mint más lombos fák. Jól bírja a szélsõséges idõjárást, akár a -25 és a +45 Celsius fokot is. Annyi vízre van szüksége, mint bármely más fának, ám három év alatt éri el azt a méretet, amit más fák csak közel húsz év alatt. A nagy mennyiségû oxigén elõállításával és a szén-dioxid megkötésével rendkívül sokat tehet a Föld életben maradásáért. Faanyagát sok helyen hasznosítják. Mivel nem vetemedik, könnyen szárad és könnyen megmunkálható, kedvelt bútoripari alapanyag. Bútorként a színe a nyers fenyõhöz hasonlít. Könnyû súlya miatt használják például repülõgépek bútorzatául is, valamint vízállósága miatt kedvelt yacht és szörfdeszka alapanyag. Magas hõfokon gyúlékony csak, ezért remek alapanyaga lehet szaunáknak, hõszigeteléseknek. MTI/Varga György Fotó: Varga György

Az első cirbolyafenyő-csemetét még személyesen Michel, Le Roi csempészte le a Jungfrauról 2008-ban, amikor átadták azt a fránya műfüves pályát. Micsoda pihent agyú ötlet – hüledezett a Király –, 3456 méter tengerszint feletti magasságban műfüves pályát építeni! Sepp bácsi mindig óvta is az UEFA kreatívnak mondott, valójában extravagáns, exhibicionista marketingeseitől, hiszen tapasztalatból tudta, az afrikai és a karibi kollégákkal összefogva sokkal könnyebb egyről a kettőre jutni a FIFA-ban, mint az ezernyi érdek mentén töredezett UEFA-ban. Bele sem mert gondolni, milyen környezeti károkkal járt az építkezés a gleccser lábánál, s mindezt csak azért, hogy elkészülhessen az a gagyi promóciós fotó azzal a két, középszerű zongoracipelővel, Stéphane Chapuisat-val és Andreas Herzoggal.

Visszafelé tartva megesett a szíve az út mentén gyökerestül kifordított kis csemetén, nem sajnálta az antilopbőrből hasított környezettudatos kesztyűjét, saját kezűleg tette be a kicsi fát az újrahasznosított anyagból készült szemeteszsákba s vitte magával az UEFA nyoni központjába. Ott ugyan váratlan nehézségekkel szembesült, mert amikor arra kérte az egyik biztonsági őrt, hogy ültesse el a csemetét a kertben, az visszakérdezett: hol van a bizonylat, honnan szerezzen eszkavátort, a pluszmunkát a költségvetés melyik sorában lehet elszámolni, de Michel, Le Roi-t ilyen apróságokkal persze nem lehetett zavarba hozni.

Már a száján volt, hogy odavágja annak a gyanúsan sötét bőrű fickónak, mint anno a balbekknek a pályán: ne a pofád járjon, hanem pattanj és keríts egy ásót, de ehelyett persze az UEFA környezetvédelmi programja 237 526. paragrafusának „z” bekezdésére hivatkozva biztosította az őrt arról, hogy ez a feladat egy átfogó projekt része; Sepp bácsinak hála, Michel, Le Roi akkoriban már legalább olyan jól trükközött a könyveléssel, mint a labdával, s olyan jól forgatta a beosztottakat, mint egykoron a védőket a pályán.

A kicsi fenyő fenn, a havasokban, természetes környeze­tében ugyan jobban érezte magát, mint lenn, a Genfi-tó partján, de azért szépen cseperedett, minden évben hajtott néhány millimétert. A munkatársak nem győzték dicsérni érte a Királyt, s aki igazán a kedvében akart járni, maga is ültetett egy fát, így szép lassan egész kis liget keletkezett a tóparton; idővel nemcsak szép, őshonos, hanem invazív fajok is gyökeret eresztettek. Amikor a különböző partnerekkel, a szponzorok, a multinacionális vállalatok magas rangú embereivel tárgyalt, Michel, Le Roi szívesen invitálta őket a ligetbe s vitte magával valamelyik szakértőjét, aki képes volt arra, amire azért ő mégsem: átéléssel beszélni arról, akkor lesz igazán szép a tóparti ódon táj, ha majd sztyeppei és trópusi fajokkal is sikerül benépesíteni.

Aztán váratlanul viharos idők jöttek, amelyek elsodorták a királyi Michelt. Az utódja, a Cifra nevű földhözragadtabb figura volt ugyan, de megtanulta, ha érvényesülni akar, akkor alkalmazkodnia kell a táncrendhez. Azt is tudta, nem elég belesimulni a sokszínű nyoni környezetbe, újabb és újabb ötletekkel kell előállni. A 2020-as Eb mind több energiáját kötötte le, ráadásul népszerűtlen intézkedéseket kellett meghozni – stadionbezárás, a harmadik számú európai kupa bevezetése –, mint rendesen, ezúttal is a keletiek kárára.

Mindennek tetejébe a multik azzal piszkálták, az UEFA még mindig szörnyen konzervatív szervezet, ideje lenne véget vetni a nacionalista felhangú Európa-bajnokságnak és az egyéb, nemzeti alapon szerveződő programoknak. Szegény Cifra nevű hiába érvelt azzal, hogy ez hozza a pénzt, a multik nem tágítottak, sőt mind nyomatékosabban hívták fel a figyelmét arra, valamiképpen az UEFA-nak is csatlakoznia kellene a globális emberjogi mozgalmakhoz.

Szegény Cifra nevű csak hüledezett, nem volt egyetlen használható gondolata sem. S legnagyobb kínjai közepette egyszer csak egy ifjú skandináv munkatárs a marketingosztályról odahívta az ablakhoz, ahonnan kilátás nyílt a ligetre, s csupán ennyit bökött oda neki: klíma. S a Cifra nevűnek azonnal leesett. Hát persze! Tudta is, mi a teendő. Fásítás. Amikor a végrehajtó bizottság elé tárta az ötletét, több régi vágású tag ugyan morgott, hogy az UEFA-nak mégis azzal kellene foglalkoznia, ami a feladata és amihez ért, tehát a labdarúgással, de a Cifra nevűt nem ejtették a fejére, létrehozta a fásítási albizottságot, s a források hozzárendeléséről határozatot fogadtatott el, melyet ekképpen elnöki hatáskörbe utalt.

S ha már egyszer fásítás, akkor nem ám üres PR-fogás, egész erdőket akart. Hatvanéves az UEFA, ültessünk hát hatszázezer csemetét a tizenkét helyszínen! Igen, hatszázezret. (Nem vicc, a hírügynökségek is kiadták, tényleg annyit.) A multik is tapsikoltak az ötletért, végre az UEFA is hatásosan képviseli az emberi jogok ügyét. Az egyik magyar munkatárs ugyan szelíden körlevelet fogalmazott, amelyben megírta: a magyar fővárosban éppen idén hirdettek „Tízezer új fát Budapestre!” programot, s amikor ötezer csemetét elültettek, a másik ötezernek már alig találtak talpalatnyi helyet. Mi lesz, ha az ­UEFA-fák felével ugyanez történik? Nem lenne helyesebb csak hatezret ültetni első körben? Ettől kisebb vita pezsdült, sorjáztak az ötletek a fásítás kiterjesztésétől a tűzifaprogramtól egészen odáig, nem lényeg, hogy mind a hatszázezret elültessük, csak könyveljük le, s ezt kommunikáljuk.

A megoldást azonban az afrikai berber és svédországi finn szülők gyermekeként Németországban nevelkedett, s a ­Liberté, Égalité, Fraternité igézetében a francia államigazgatási elveket valló, a szabadságát előszeretettel Leszbosz szigetén töltő, Brüsszelben otthonra lelt, az UEFA költségén onnan nap mint nap Nyonba ingázó, a bizottságba a női kvótának köszönhetően beválasztott küldött mondta ki: Sebaj, akkor kivágunk ugyanannyi ősfát.