Gyermekek jogai a süllyesztőben

Mostantól egy kislány karácsonyi ajándéknak akár azt is kérheti, hogy ő ezentúl fiú szeretne lenni.

Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyed a nívó a közügyek vitelében. Joe Biden amerikai elnökjelölt egy kampánygyűlésen kapott kérdésre azt válaszolta, hogy egy nyolcéves kislánynak joga van transzneműnek lenni. Jól értette a kedves olvasó, mostantól egy kislány karácsonyi ajándéknak akár azt is kérheti, hogy ő ezentúl fiú szeretne lenni. Felfoghatja-e egy gyermek ennek következményeit? Például azt, hogy ebbe a döntésbe a végleges és visszavonhatatlan sterilizációja is beletartozik?

Pár napja közölt írásomban az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteit dolgoztam fel 1986-ig visszamenőleg, és megnéztük, hogy hány gyermeket és kislányt érintettek a transzneműséggel kapcsolatos fejlemények Amerikában és az Egyesült Királyságban.

Most nézzük meg – ha már a nemzetközi trendekről beszélünk –, hogy a sokszor pró és kontra hivatkozott ENSZ-testületek közül a gyermekek jogaival foglalkozó szakértői bizottság, a Committee on the Rights of the Child (CRC) által elfogadott állásfoglalások alapján az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült 2009-es szakértői kézikönyv mit is mond egy kisgyermek belátási képességeiről az orvosi kezelés vagy műtét elvégzése kapcsán. A kézikönyv megállapítja, hogy az egyes országok korhatárt állapítottak meg, amely fölött a gyermek hozzájárulhat az orvosi kezeléshez vagy megtagadhatja azt. (Ez a határvonal általában bőven serdülőkor alatt, de nem nyolcéves korú gyermekeknél szokott lenni.)

Az országok jogszabályokban határozzák meg, hogy a gyermek mikor válik jogosulttá a hozzájárulás megadására vagy megtagadására: amikor mások (értsd: szakvélemény) megítélése szerint már „megfelelően érti” a dolgokat. Végezetül, egyes esetekben a jogszabályok azt is meghatározzák, hogy hány éves kortól számít a gyermek érettnek. A vonatkozó, 4. számú, 2003-as átfogó kommentárjában (General Comments) az idézett ENSZ emberi jogi bizottság kijelenti, hogy ha a serdülő megfelelően érett, „az ügy ismeretében való hozzájárulást magától a serdülőtől – de nem egy nyolcéves gyermektől! – kell kérni, és ha »a gyermek legfőbb érdeke« (3. cikk) úgy kívánja, a szülőket is tájékoztatni kell”.

Ez utóbbi már olyan vizekre is elvisz bennünket, mint az eutanázia, ami Belgiumban már 2014 óta legális a tizenkét év alatti gyermekek esetében is; Hollandiában eddig az alsó korhatár tizenkét év volt, amit a napokban eltöröltek, és egészen az egyéves gyermekekig szállították le a korhatárt. Egy év alatti gyermek esetében a szülő adja meg a jóváhagyást. Ez egyenesen felveti azt a kérdést, hogy az említett szabályozás de facto mennyiben különbözik az abortusztól. Mindezek alapján akár „logikusnak” tűnhet a transzneműségben való komoly döntés meghozatala akár egy nyolcéves gyermek esetében is – csakhogy mind a belga, mind a holland szabályozás két dologból indul ki: az állapot végleges, valamint ezt az adott gyermek felfogja (?), és készen áll a halálra.

A szenvedés és kilátástalanság komoly, sok embert meggyőző érv volt az eutanáziát pártolók kezében, azonban az egy teljesen új fejlemény, hogy a tudomány az utóbbi években egy technológiai szingularitáson megy keresztül: 2012-ben – az idén kémiai Nobel-díjat kapott – Jennifer Doudna szabadalmaztatta Amerikában az úgynevezett CRISPR-eljárást, aminek segítségével nemrég a született vakság egyik típusát korrigáló gyógymódot kezdtek el kipróbálni Amerikában, és ez még csak a kezdet a gyógyíthatatlan betegségek sorában. A mostani Covid-járvány azt is megmutatta, hogy ha az emberiség valamit nagyon akar, akkor néhány hónap alatt villámgyorsan ki tud fejleszteni életmentő eljárásokat is.

Tehát kevés ennél fontosabb döntés van az életben. Ha pedig ez így van, akkor miért nem várjuk el a gyermekeinktől, hogy nyolcévesen döntsék el tanulmányaik irányát, hogy mivel akarnak majd egész életükben foglalkozni? Vagy azt, hogy mire mennyit költenek? És ehhez „természetesen” kapják meg automatikusan szüleik jövedelmét is, diszkriminációmentesen. No meg a gondnokság intézményét is töröljük el egy csapásra, mert vannak, akik ezzel is visszaélnek! Ha már lúd, legyen kövér: miért van egyáltalán korhatár a jogosítvány, a büntetőügyben történő tanúskodás, a szervadományozás, a házasságkötés no meg a szexuális kapcsolatok létesítése tekintetében? Esetleg a halálbüntetés visszaállítása is szóba jöhetne a gyermekek esetében ott, ahol van még? Nem beszélve arról, hogy minél súlyosabb döntési helyzetek elé állítjuk a fejlődésben lévő, támogatásra szoruló gyermekeket, annál inkább stresszelni fognak, ami még inkább magatartászavarokhoz és különböző szerek használatához vezethet.

Komoly dologról van itt szó, amit talán még felnőttként sem könnyű eldönteni! Miért rakjuk a döntés terhét (felelősségét) egy gyermekre? Fel tudja-e ő fogni már, hogy egy meggondolatlan nemváltás a legtöbb esetben egy későbbi, lehetséges magzattól is megtagadja az élethez való jogát? Bár, érvelhetnek mások, erre is lehet „válasz”: a tudomány jelenleg ott tart, hogy nem szükséges ivarsejtek megléte a fogantatáshoz: őssejtekből is megalkotható egy gyermek laboratóriumi körülmények közt, kiiktatva az ivarsejtek szerepét.

Végezetül: vajon a tudomány képviselőit megkérdezte valaki a laposföld-hívők mellett, hogy a szexuális érés mint sokszor küzdelmes, a szervezetet megterhelő, hormonálisan is szakaszos folyamat hogyan néz ki és miért vannak társadalmi korlátok ezen a téren? Miért nem azzal foglalkoznak Amerikában, hogy 2009 óta, amióta van szociális média, a kislányok körében szignifikánsan nőtt az öngyilkosságok és az öncsonkolásos cselekmények száma?

Joe Bident sok mindennel vádolták eddig az egyre durvuló kampány során: demens, aluszékony, túl öreg, korrupt stb. Egy politikusnak – bár én mint az emberi méltóságban hívő emberi jogi szakértő ezzel nem teljes mértékben értek egyet – tűrnie kell a személyét érintő, akár nemtelen támadásokat is, de az általa hangoztatott vélemény nem egyeztethető össze az emberi jogokkal. Gyermekeink nem játék babák. A jövőjükért mi, a szüleik vagyunk a felelősek!

A szerző miniszteri biztos, ENSZ emberi jogi szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa