Gyurcsány dirigál az ellenzéknek

A Bangóné-botrány hatására várhatóan alapjaiban rendeződik át az erősorrend, és a főszereplő ott ismét Gyurcsány Ferenc lesz.

Nemcsak a Fidesz–KDNP háborodott fel és tiltakozott a kijelentés kapcsán, hanem a maga sajátos módján még Gyurcsány Ferenc is nyilvánosan elhatárolódott a szocialisták politikájától. Ezzel az MSZP lényegében saját maga engedte át a teret a Demokratikus Koalíciónak, és elérte, hogy a korábban öt százalék környékén mozgó párt beérje őket.

Innen már nincsen visszaút, örülhet az egykori kormánypárt, ha egy, maximum két képviselőt ki tud juttatni az Európai Parlamentbe. Kijelenthető tehát, hogy az ellenzéki térfélen a legnagyobb nyertese a Bangóné-botránynak a Demokratikus Koalíció, amelynek hatására várhatóan alapjaiban rendeződik át az erősorrend, és a főszereplő ott ismét Gyurcsány Ferenc lesz.

A teljes ellenzéki összefogás hangoztatásának eddigi legnagyobb vesztese a Jobbik, amely a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján már jóval a tíz százalék alatti támogatottsági tartományban találja magát. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi országgyűlési választás óta a harmadára csökkent a Jobbik támogatottsága, ami szinte példa nélküli összeomlást jelent a rendszerváltást követő magyar politikatörténetben.

Mi, elemzők már akkor is figyelmeztettük a Jobbikot, hogy Gyurcsány Ferenc halálos ölelésének nem is lehet más eredménye, mint hogy az egykori nemzeti párt végérvényesen elveszti az identitását, ennek hatására pedig otthagyják a szavazói.

Az egykori jobbikos szavazók jelentős része a Toroczkai-féle Mi Hazánkat választotta, de sokan jelenleg a bizonytalanok táborát növelik. A kérdés az, hogy az utolsó napokban az új radikális párt sikeresen meg tudja-e szólítani a jelenleg még bizonytalan, egykori jobbikos szavazókat. Ha ez sikerül, akkor komoly meglepetéseket okozhatnak Toroczkaiék.

Az MSZP és a DK, illetve a Jobbik és a Mi Hazánk között dúló harc mellett az LMP és a Momentum között is komoly verseny folyik. Annak hatására, hogy a zöldpárt korábban szövetkezett Gyurcsány Ferencékkel, számos szakadáson esett át, az egykori miniszterelnök-jelöltjüktől kezdve számtalan korábban meghatározó arc hagyta ott a pártot.

Ez egyértelműen a Momentumnak kedvezett, amely az EP-választás kampányában hatékonyabban tudja kommunikálni álláspontját európai kérdésekben, mint az LMP. A választás nagy meglepetése lehet majd, ha a Momentum megelőzi az LMP-t, a hab a tortán pedig az lenne, hogy míg Fekete-Győr Andrásék tudnának küldeni képviselőt az Európai Parlamentbe, addig az LMP nem.

Így néz ki tehát jelen pillanatban az ellenzéki csatatér. Mindegyik pártnak megvan az ellenfele, mindegyikük a saját mocsarában küzd a másikkal. Ennek értelmében a mostani választás pártpolitikai szempontból nem is a kormánypárt–ellenzék küzdelemről szól, hanem az ellenzéki pártok egymás közötti viaskodásáról. Mindez számukra elemi kérdés, hiszen az önkormányzati választásokra a mostani eredmények alapján fogják majd újragondolni az alkukat és a jelöltállításokat. Hiába kötött már ugyanis egyezséget több párt egyes önkormányzatokban, ha 26-án este felborul a jelenlegi status quo, akkor azok is semmissé válnak.

Az ellenzéki hatalmi harcokon felülemelkedve ugyanakkor egy sokkal fontosabb dologról szól a május 26-i EP-választás. Míg ők az aktuálpolitikai érdekeikkel vannak elfoglalva, addig valójában Európa jövője a tét. Az fog eldőlni, hogy megmaradnak-e a nemzetállamok a kontinensen vagy végérvényesen az Európai Egyesült Államok irányába haladunk majd.

Ebben a kérdésben a magyar emberek világos álláspontot képviselnek: párthovatartozástól függetlenül a nemzeti hatáskörök megmaradását támogatják, és elutasítják Brüsszel bevándorláspárti törekvéseit. Ebben az ügyben jelen pillanatban kizárólag a Fidesz–KDNP képviseli őket, így kulcsfontosságú számukra, hogy részt vegyenek a voksoláson és a nemzeti erőket támogassák, ha nem akarnak engedni a föderalista törekvéseknek.

Az Európai Néppárt sajnos végérvényesen balra tolódott, ugyanaz a forgatókönyv játszódott le uniós szinten, mint amit Németországban a CDU/CSU esetében is láthattunk. Az Angela Merkel fémjelezte formáció lépésről lépésre egy multikulturalizmust és bevándorlást támogató, identitását vesztett pártszövetséggé vált, amely – tisztelet a kivételnek – mára egyáltalán nem nevezhető jobbközép politikai erőnek.

Várható volt mindez, ugyanis ahogy Európában általában, úgy az Európai Néppártban is kiemelkedő a német dominancia. A kérdés innentől már csak az, hogy mekkora fordulatot sikerül elérni, lehetséges-e még visszatéríteni az eredeti irányba a néppártot, vagy ki kell lépnie a Fidesznek és csatlakoznia a most formálódó, alternatív jobboldali pártcsaládhoz.

Ha kenyértörésre kerülne sor, akkor sincsen gond, a Matteo Salvini-féle kezdeményezés komoly politikai erőt képviselhet Európában. Elég csak arra gondolni, hogy mind Lengyelországban, mind Olaszországban, mind pedig Ausztriában ezek a pártok kormányzati pozícióban vannak, így a Fidesz esetleges csatlakozásával európai szinten is nagy súllyal bíró formáció jöhet létre.

Mindez egy természetes politikai folyamat lenne, hiszen az Európai Néppárt balratolódása légüres teret eredményezett az európai jobboldalon, amit mindenképpen be kell tölteni, hiszen több millió választópolgárról van szó, akik most keresik a pártjukat. Azt ugyanakkor, hogy mindez megvalósul-e, csak május 26-a után tudjuk meg, hiszen kizárólag az eredmények függvényében lehet mérleget vonni és dönteni ezekről a kérdésekről.

A szerző a XXI. Század Intézet vezető elemzője