Ami viszont egész Európát, az európai kultúrát érinti.
A lengyelekkel azért bánjunk óvatosabban, különösen a BLM-mel kapcsolatban, amihez annyi közük van, mint hajdúnak a harangöntéshez. Lengyelország még mindig katolikus ország, ők térdelni a templomban szoktak. És ha jobban megpiszkáljuk a dolgot, érdemes lenne előttük is térdet hajlítani. Vagy csak elrebegni egy bocseszt, az is valami. Ehelyett ma Európában a lengyelek folyamatos vegzálása van műsoron. Most éppen az Európai Bizottság citálja az Európai Unió Bírósága elé Lengyelországot, mivel az intézmény szerint az igazságszolgáltatásról szóló törvényükkel uniós jogot sértettek. Érdekes egy per lesz, és akár futhatna vele párhuzamosan egy másik is.
Az Európai Parlament ugyanis felszólította a fentebb említett Európai Bizottságot, hogy ugyan álljon már le a géntechnológiával módosított szervezetek, azaz a GMO-k engedélyezésére irányuló törekvéseinek előmozdításával, azaz a kampányával. Ugyanezzel a lendülettel az Európai Parlament felhívta a bizottság szíves figyelmét arra is, hogy túllépi azokat a hatásköröket, amelyeket Brüsszel számára az uniós jog előír. Ráadásul semmibe veszi az emberi élet és egészség, valamint az állatok egészségének védelmére vonatkozó követelményeket. Úgy tűnik tehát, a bizottságnak fontosabb az egymásba olvadó génpiszkáló szörnyvállalatok jóléte, mint az uniós állampolgároké. És annak ellenére, hogy elismerik a demokratikus hiányosságokat és a tagállamok támogatásának hiányát, továbbra is folytatják a GMO-k engedélyezését.
Miközben tehát a lengyel bíróságok sanyarú helyzetén sopánkodnak, egy világméretű emberkísérlet aktív részesei. A piszkált kukoricájukkal többek között, ami közvetve kihat az amúgy is egyre rosszabb helyzetben lévő méhpopulációra is. Azt pedig ugye minimum Einstein óta tudjuk, hogy ha nekik végük, akkor nekünk is, még az sem kell hozzá, hogy érdekes vírusok szabaduljanak ki különös helyekről. Ideje lenne hát megtudnunk, hogy kik is ezek az emberek, ki hatalmazta fel őket minderre és mi motiválja őket. Már a pénzen kívül.
Borítókép forrása: MTI/EPA/Jeórjiosz Kefalasz




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!