Me too, u, u, u

Régimódi vagyok, nem hiszek a hashtagelt részvétnyilvánításban.

Hiába közösítették ki a Hollywoodot évtizedekig terrorizáló Harvey Weinsteint, hiába kerülnek elő újabb csontvázak a szekrényből, ha jól figyelünk, az idővonalainkon elcsíphetjük, ahogy már hizlaljuk a holnap zaklatóit. Kellő figyelem híján popzenészek és fitneszguruk, mozgalmár megmondók és rajzfilmfigurák szavai is félremehetnek ugyanis. Két hét alatt egymilliónál többen hallgatták meg például Majka és ByeAlex közös, U, u, u című dalát, amelynek így szól a refrénje: „U, u, u, jól csinálod, tetszik, szép a hasad, szexi. / U, u, u, holnap is majd hívlak, a barátnődet hívjad.” (Ennyi több is az elégnél, a többit nem idézem.) De nem csak a mikrofonba bohóckodók viselkednek így, macsóskodnak az ellenőrök a buszon, a kabinosok az uszodában, a valóságshow-hősök és a politikusok is. Trumped Gabókat látunk magunk körül mindenütt. A hatalomkóros néptribunákat és néptribunusokat figyelő narcisztikus és önbizalomhiányos tizenévesek pedig magukra maradnak velük. Me too, u, u, u – mosódik össze a fülhallgatónkban és az okostelefonunk képernyőjén a segélykiáltás és a refrén. Szédülni kezdünk, az agyunk kattog, a szívünk bedobog. Nemigen értjük, mi történik velünk, és jó volna kezdeni valamit a fájdalmainkkal is, csak hát háttal ülünk az életnek, az idővonal előtt. És attól, hogy posztolunk, még nem vagyunk a világban otthon. Az volna pedig a dolgunk.