Merre tartanak a liberálisok?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy konzervatív–liberális–zöld koalíció a polgári középréteg kormánya lehetett volna.

Techet Péter
2017. 12. 04. 9:44

A versenyfutás megkezdődött. A tét az, hogy ki lesz 2021-ben az addigra vélhetően már nem Merkel vezette, de a merkeli évek által meghatározott CDU/CSU kihívója. E szerepre pedig az Alternatíva Németországnak (AfD) mellett éppen az FDP jelentkezett be. Christian Lindner azért rúgta fel a koalíciós tárgyalásokat – a Zöldek szerint az FDP eleve nem is akart kormányt –, mert Lindner az FDP-t már nem kicsi, racionális, liberális pártként képzeli el, hanem Angela Merkel ellenfeleként. Olyan pártként, amelyik képes politikai otthont adni a ma még az AfD-re szavazó jobboldaliaknak is. Az FDP-től egy jobboldali fordulat nem állna távol, jobbszárnyán mindig is jelen volt az a gondolatiság, amely az AfD-vel önálló formációt kapott.

Mivel Merkel a CDU-t betolta középre, felelőtlenül szabadon hagyta a jobbszélt, az AfD pedig könnyen betörhetett oda. Az FDP most ennek a tábornak akarna politikai otthont adni – anélkül, hogy maga teljességgel átvenné az AfD rasszizmusát, antiszemitizmusát, Európa-ellenességét. A jobbszélre nyitott szavazók nem tegnap születtek. A német polgári pártok azonban eddig képesek voltak őket integrálni és ezzel lecsendesíteni. Merkel ezt az esélyt játszotta el átgondolatlan menekültpolitikájával. Nyitva maradtak a kérdések: vajon végleg önálló párttal lesznek jelen mostantól a szélsőjobboldali szavazók a német politikában? Vagy a német liberálisok jobbszélén, kisebbségi véleményként jelennek meg, ahogy évtizedeken keresztül tették?

Ha Lindnernek sikerülne az AfD szavazóit áthozni az FDP-hez, és ezzel az AfD-t marginalizálni, azzal nagy szolgálatot tenne a német demokráciának. És ez esetben – de csak ez esetben – a Jamaica-koalíció elgáncsolása is értelmet nyerhetne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.