Nem trendi a fegyveres szolgálat

Az újjáépülő, ütőképes magyar védelmi erő másik stratégiai eleme a humán háttér biztosítása. Amióta 2004-ben megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat, az utánpótlás kulcskérdéssé vált.

Debrecen, 2018. június 30. Fegyveres katonák tisztelegnek a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár lövésznapi rendezvényén a debreceni Kossuth téren 2018. június 30-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

Már csupán néhány nap, és augusztus 20-án ismét megemlékezünk Szent István királyunkról, a magyar állam megalapításáról. Ez az az ünnepünk, amikor arra a valóságos csodára gondolunk, hogy 1100 éve él ez a nemzet itt, Európa közepén. Első királyunk életművének egyik fontos eleme volt az új, keresztény állam megszervezése során a magyar haderő új alapokra helyezése, modernizációja. Ha napjaink szóhasználatával élünk, akkor talán érthetőbbé válik ez a hatalmas munka. Az ország fennmaradásának biztosítása érdekében megteremtette a hadsereg stabil anyagi bázisát, kiépítette logisztikai hátterét. Megújította a haditechnikai eszközöket, új fegyvernemeket vezetett be.

Sikeresen ötvözte a hagyományos magyar katonai ismereteket a modern nyugati hadviselés módszereivel. Kiépítette a határvédelmi rendszert, a szükséges pontokon megerősítette a fizikai határzárat. Mindezen intézkedések sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1030-ban sikeresen megvédte István az országát a hódító német-római császár hadaitól.

Ezekért is köszönetet mondunk Szent Istvánnak augusztus 20-án. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagy valószínűséggel a király és a nemzet sem tudta, hogy milyen történelmi tettet hajtottak végre. Csak tették a dolgukat legjobb tudásuk szerint, aminek az eredményét ma büszkén ünnepeljük.

De az önfeledt pillanatok közben tudnunk kell, hogy ma is hasonló történelmi időket élünk. Csak nem érzékeljük, sodornak minket a mindennapok eseményei. Ezekben az években fog eldőlni, hogy milyen irányt vesz az Európai Unió, bízhatunk-e Magyarország és az egész nemzet fennmaradásában a következő évszázadokban is. Végre újra ki mertük mondani, hogy a határokat meg kell védeni. Most műszaki határzárnak nevezzük azt, amit István idején gyepűnek hívtak. Végre újra evidenciának tekinthetjük, hogy erős honvédség nélkül nem képzelhető el egy erős, szabad Magyarország. 2010-re úgy érkezett el a magyar haderő, hogy csupán néhány ezer missziós szolgálatra vezényelhető katonája volt az országnak, muzeális eszközökkel felszerelve. Ki kell mondani, hogy bármiféle korlátozott műveletre is alkalmatlan honvédségünk maradt, amelynek katonái vagy „elegánsan” meg tudták volna adni magukat, vagy biztos pusztulás várt volna rájuk. Az elmúlt évtizedekben a média nagy része is azt a képet sugallta, hogy a magyar hadsereg csak egy szükséges rossz, felesleges pénztemető, amit csupán NATO-tagságunk miatt kell fenntartani. Ehhez mérték a katonák, a rendvédelmiek fizetését, ellátását is.

De most, az államalapítás ünnepének küszöbén inkább nézzünk előre! A szemünk előtt születik meg egy új, valódi magyar haderő. A most esküt tevő ifjú tisztek már egy ütőképes honvédség tagjai lesznek, amely először is képes lesz megvédeni országunk szuverenitását, másodszor pedig a szövetségi rendszerben is eleget tenni az elvárásoknak. Mert történelmi időket élünk. Minden fegyvernem megújul, katonáink a legmodernebb technikai eszközök, informatikai rendszerek és fegyverek birtokában végezhetik el feladatukat. Azért, hogy a határ menti településeken élőknek ne kelljen félelemben élni, mint Bosznia városaiban. Azért, hogy nagyvárosainkban ne kelljen attól rettegni, hogy vonat alá lökik gyermekeinket vagy terrortámadás áldozatává válnak hozzátartozóink.

Az újjáépülő, ütőképes magyar védelmi erő másik stratégiai eleme a humán háttér biztosítása. Amióta 2004-ben megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat, az utánpótlás kulcskérdéssé vált. 2010-ben 17 tartalékosa volt a honvédségnek. Vagyis nem volt tartaléka. Mondjuk ki, hogy érdemi haderő megfelelő önkéntes tartalékos háttérbázis nélkül nem képzelhető el. Bár a hadkötelezettségről szóló törvény szerint vészhelyzet esetén még elvileg behívhatók a férfiak, de jelenleg ennek minimális a gyakorlati lehetősége. Paradox módon ahogy modernizálódik a honvédség eszköztára, egyre kevésbé vagyunk alkalmasak katonai szolgálatra. Ugyanis még mindenki a szovjet típusú fegyverek kezelésében szerzett kisebb-nagyobb jártasságot évtizedekkel ezelőtt. Az új fegyverrendszerek, még a viszonylag egyszerű kézifegyverek használata is már ismeretlen számunkra. A kitűzött húszezer önkéntes tartalékos biztosítása igen ambiciózus szám a tizenhétezerhez képest. Jelenleg már valamivel több, mint nyolcezer főnél tartunk, ami szép eredmény.

De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezeknek az önkénteseknek igen nagy százaléka olyan volt rendvédelmi dolgozó, aki azért vállalja az önkéntességet, hogy a szolgálati járadékából levont személyi jövedelemadóját visszakapja. Az átlagéletkoruk közelít a hatvan évhez, szóval lelkesedésük ellenére is már inkább kifelé mennek a harcra fogható korból. Ahogy elérik a tényleges nyugdíjjogosultságot, elfogy ez az utánpótlási bázis. Ezért fontos a fiatalabb generációk elérése, de ez nagyon nehéz feladat lesz. Ugyanis évtizedek óta azt hallják, hogy a haza, a honvédelem csupa idejétmúlt, értéktelen fogalom. Sajnos manapság nem trendi a fegyveres szolgálat. Ezért kulcsfontosságú, hogy újra vonzóvá, divatossá tegyük a honvédelem világát. Ebben nagy szerepe lehet a Honvédelmi Sportszövetségnek, ha mihamarabb megkezdi tényleges tevékenységét, és kiépül minden járásban a honvédelmi és sportközpontok rendszere.

Ide nemcsak a klasszikus honvédelmi sportokat kell integrálni, mint s lövészet, s küzdősportok, hanem az extrém sportokat is, mint a sziklamászás, a búvárkodás, a terepkerékpározás, siklóernyőzés is. Sőt olyan új területeket is be kell vonzani, mint a számítógépes játékok világa, a drónok vezetése, vagy akár a most születőben lévő informatikai extremitások is. Mert ma már egyre inkább olyan fiatalokra is szükség lesz a hibrid háborúk korában, akik tizenévesként többet tudnak az informatikáról, mint tanáraik. Ehhez persze az „újmagyar” nyelvüket beszélő okos, nyitott szakemberekre van szükség, és komoly technikai hátteret felkínáló központokra, amihez természetesen pénz kell. De ennél jobb befektetés aligha van, hiszen az a szaktudás, kapcsolatrendszer, amit itt megszerezhetnek, nem csupán a honvédelemben hasznosítható, hanem a polgári, üzleti életben is komoly értékké válik.

Ehhez még sok időre, munkára, elkötelezett szakemberekre lesz szükség. Mert a tét ma sem kisebb, mint államalapító királyunk idejében volt.

A szerző titkosszolgálati szakértő