Orosz csizmatalpak a lelkünkben

Harminc éve hagyta el a záhonyi Tisza-hídon át hazánk területét Viktor Silov, a szovjet hadsereg parancsnoka, az utolsó megszálló orosz katona. Legalábbis fizikálisan.

Viktor Silov parancsnok autója átlépi a határt a záhony–csapi átkelőhelyen 1991. június 19-én Fotó: MTI

Távolságban meg időben sem messze Szentivántól az ugyancsak nógrádi Bercel község mellett, közel a kőbányához, Nyemki-pusztán lakott abban az időben a megbecstelenített Mária nagynéném testvére, atyai nagybátyám, Franka János a családjával meg vagy háromszáz birkájával. Miután Bercelen járva a templomdomb alatti ivóban kapta a hírt a ruszki katonák erőszaktevéseiről, hazaérve az volt az első dolga, hogy az ágya mellé odaállította a kisbaltát meg a rézfejű juhászfokosát. Az asszony és a két lánygyermek már aludtak, amikor Vitéz meg Bogár, a hajtópulik jelezték a gazdának, hívatlan látogatók érkeznek.

János nagybátyám az ajtó mögé húzódva, fegyverben várta őket, és miután berúgták az ajtót, könyörtelenül lecsapott. A két muszka katona élettelen testét az akol mögötti ásott kútba hemperítette, majd néhány berceli terméskővel feldrótozott szekérkereket dobott utánuk, nehezéknek.

Húszéves koromban, 1972-ben beszélt róla először apám, később Marika néni meg Jani bácsi is elsuttogták csendesen, sőt ma is tudom a házat, a pincét, a tanyát és a kutat. Aztán pedig arról beszélt szégyenkezve apám, hogy ő meg kénytelen volt belépni a pártba, mert 1956-ban, amikor a szolnoki főtéren álló szoborról leverték a vörös csillagot, néhány „hazafi” lefényképezte őket. A forradalom bukása után behívatták a tüdőkórházi mentőst a városi pártbizottságra, ahol közölték vele, vagy belép azonnal a pártba, vagy megy a börtönbe, családja meg a levesbe. Amikor az 1970-es évek végén a szívével leszázalékolták, velem íratta meg a kilépési nyilatkozatot.

Jómagam 1975-ben Budapesten, április 4-én, a megszállás harmincadik kötelező ünnepén két barátommal három „láncra vert” magyar zászlót terítettünk a mátyásföldi orosz parancsnoksághoz közeli HÉV-megállóban egy ma is látható Krisztus-keresztre. Bejelentés alapján fogtak és ítéltek el bennünket a szocializmus megdöntésére irányuló államellenes izgatás vádjával, hét hónap szigorított börtönre.

Harminc esztendeje annak, hogy a záhonyi Tisza-hídon át az utolsó megszálló orosz katona is hazament, legalábbis fizikálisan, miközben az én családom és több százezernyi magyar család lelkében örökre otthagyták csizmatalpuk beégett nyomait.

A szerző újságíró

(Borítóképen: Viktor Silov parancsnok autója átlépi a határt a záhony–csapi átkelőhelyen 1991. június 19-én; Forrás: MTI)