Politikai akaratot hajtanak végre

Itt már sokkal többről van szó, mint hogy egyes politikusok nagy marhaságokat beszélnek rólunk.

Politikai háború bontakozott ki velünk szemben, mert pontosan látszik, hogy a globális hálózat, amelyik ki akar nyírni bennünket, ha nem is katonai, de a verbális erőszak eszközei­től sem riad vissza. Már egy jó ideje ezt teszik, a manipulált európai parlamenti szavazásoktól kezdve a széthazudott országjelentésekig, odáig, hogy egyszerűen politikai karanténba akarnak zárni bennünket – éppen a világjárvány idején, ami különösen visszataszító jelenség. De a politikai akarat láthatóan megszületett, s nem válogat az eszközökben.

Tehát mi hiába mutogatjuk és küldjük el minden médiumnak, politikusnak a veszélyhelyzettel kapcsolatos törvényt, hogy olvassák el, s hiába mondjuk el százszor, hogy a törvény a kormányt csak és kizárólag a járvánnyal kapcsolatos arányos és szükséges lépések megtételére jogosítja fel, a válasz a következő: az Orbán-kormány diktatúrát akar. És kuss! Ennek a vitának már nincs köze semmihez.

Az igazságtól teljesen független politikai akarat mindig jelen volt a történelemben, sőt igazából inkább ez volt és ez van jelen a politikában.

Bonaparte Napóleon nem sokat egyezkedett az európai nemzetekkel, poroszokkal, angolokkal, oroszokkal, osztrákokkal. Egész egysze­rűen elhatározta, hogy uralma alá hajtja Euró­pát, és ennek megfelelően cselekedett. S természetesen Adolf Hitler sem arról volt híres, hogy a kölcsönösen előnyös szerződések kidolgozásán fáradozott volna az európai nagyhatalmakkal való tárgyalásai során, rá inkább a következő mondás volt a jellemző: „Megmásíthatatlan elhatározásom, hogy Csehszlovákiát belátható időn belül szétzúzom.” Kevés igazság vagy hazugság, kevés igaz vagy hamis hír játszott itt szerepet.

És ami minket különösen fájón érint, az éppen a trianoni békediktátum; hiszen gróf Apponyi Albert híres versailles-i védőbeszédében térképek segítségével sorolta fel mindazokat a tényeket, adatokat, információkat, amelyek a kisantant, de főleg a csehek és románok által felállított fake newsokat tételesen cáfolta, s bizonyította, hogy az etnikai és történelmi elv, illetve a wilsoni önrendelkezés elve brutálisan sérülne a ránk kényszerítendő békediktátum esetében. A legfájóbb, hogy a brit és az olasz fél hajlott is arra, hogy figyelembe vegye a tényeket és az igazságot a békefeltételek kialakításakor, ám végül beadták a derekukat a főleg a francia és a szabadkőműves akarat előtt, mondhatnám nyugodtan, a hálózatos akarat előtt – melynek „megmásíthatlan elhatározása” volt, hogy Magyarországot belátható időn belül szétzúzza, mert az útjában állt.

Eltelt száz év, és ugyanott tartunk, mint Trianon időszakában. Ismét van egy hálózatos, globális politikai akarat, amely ki akar bennünket tessékelni az uniós játszótérről. Ha cinikus lennék, azt mondanám, egészen aktuális a tria­noni megemlékezés, de inkább az a sajnálatos helyzet, hogy szinte semmi energiánk nem marad a trianoni megemlékezésre, mert éppen az aktuális támadásokat kell kivédenünk.

Az átfogó támadás, vagy másképp egész pályás letámadás öt fronton jelenik meg. Elsőként az unión belüli politikai ellenfeleink frontján, amelyhez sajnos már nemcsak a kommunisták, szocialisták, zöldek és liberálisok tartoznak, hanem immáron önmagukat kereszténydemokratának-konzervatívnak (néppártinak) csúfoló erők egy jelentős része is, elrettentő példaként említve a lengyel (így még jobban fáj!) Tuskot, aki még a ballibeknél is jobban gyűlöli Orbán Viktort.

Ennek látványos megnyilvánulásaként több nyugat-európai ország külügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki, melyben felszólítják a bizottságot, hogy kísérje figyelemmel a magyarországi fejleményeket, hiszen ott már nem is diktatúra, hanem már lassan pogromok vannak készülőben. E politikai akarat kifejezői egytől egyig a hagyományos Nyugat-Európához tartoznak, s csak örülhetünk, hogy egyelőre egyetlen közép- vagy kelet-európai ország sem vetette alá magát a magyarellenes politikai elszántságnak. Kedves nyugat-európai barátaink, csak gratulálni tudunk a vasfüggöny újbóli leeresztéséhez a Lajta mentén! Látható, hogy a hálózatos akarat igyekszik a még húzódozó bizottságot és annak kétségtelenül visszafogottabb elnökét, Ursula von der Leyen asszonyt harapófogóba rakni: nagy kérdés, meddig tud ellenállni.

A második front a média, amely elképesztő elszántsággal hajtja végre a Ki Magyarországgal az unióból! című projektet, különös tekintettel a német médiára. Mindez persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a meghatározó nyugati médiumok a globális hálózat tulajdonában vannak.

A harmadik front a Soros György által létrehozott globális álcivil társadalmi hálózat, tömve alapítványokkal, jogvédőkkel, NGO-kal, mozgalmárokkal és fizetett forradalmárokkal, melyek itthonról és külföldről egyaránt támadják hazánkat.

A negyedik a kevésbé megmutatkozó globális pénzügyi elit, amelynek célja az a világkormányzás és világtársadalom, e már nem is titkolt célról nemrég e globális elit egyik ismert képviselője, Gordon Brown volt brit miniszterelnök nyilatkozott egyértelműen és meglepő nyíltsággal.

Az ötödik front pedig a klímahisztériát terjesztő hálózat a tizenéves svéd kislánnyal; a globalista zöldek a klímavédelem ürügyén próbálják a világkormányzásba belekényszeríteni a szuverenitásukat védő államokat.

Ezzel nézünk szembe, és ez valóban még a világjárványnál is veszélyesebb.

De vajon honnan ez a szinte már tapintható meg nem értés, gyűlölet velünk szemben, ami még a velünk szövetséges szláv és balkáni országokat sem érinti ennyire, Lengyelországot leszámítva? Két oka van. Az egyik: mindenben szembe megyünk a globális hálózat céljaival, s láthatóan erősek és magabiztosak vagyunk. Ez irritáló számukra, bosszút akarnak állni rajtunk. A másik: ránk még mindig úgy tekintenek, mint a gótokra, az osztrogótokra, a hunokra, az avarokra, a vandálokra, a szvébekre stb.: barbár, Rómába betolakodó nép vagyunk, nem Európába valók. Ez bizsereg a lelkük mélyén. A két ok pedig összeadódik, egymást erősíti, és máris érthetőbb a velünk szembeni indulat. Aminek semmi köze igazsághoz, tényekhez, erkölcshöz, s különösen nincs köze liberalizmushoz és demokráciához.

Van tehát mit megvédenünk. Van történelmi rutinunk, és vannak alternatíváink geopolitikai, szövetségeseink pedig politikai szempontból. Nem kell tehát a végtelenségig ragaszkodnunk olyan kötelékekhez és szövetségekhez, amelyek közben lekötöztek és megbéklyóztak bennünket. Amit pedig ezer éve nem szeretünk és nem is tűrünk.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója