Rendek

Hogyan nyerték szanaszét magukat a toryk még az északi munkásnegyedek egy részében is, egy olyan fickó vezetésével, aki első pillantásra nem úgy tűnik, ahogyan egy konzervatívot eddig elképzeltünk.

Fotó: ANDY RAIN Forrás: MTI

Nagy-Britannia egén bizonyos értelemben oszladoznak a felhők. Eső a hagyomány szerves részeként ettől még lesz elég, de rendezettebbnek tűnnek a dolgok. Talán még az én fejemben is, holott azok halmazában vagyok részecske, akikben jelentős zűrzavar támadt a brexit tekintetében. Kár, hogy nincs már Monty Python, akkor biztosan jobban megérteném. Persze az is valami, hogy legalább bevallom a bensőmben dúló ­káoszt, és mentségeket is csak módjával keresgélek. Olyanokat például, hogy nem vagyok brit, pláne nem brit konzervatív, sem walesi bányász, nem élek ott, nem anyanyelvem az angol, a történelem nem épült be a tudatomba és az alá, és egyáltalán, hogyan jövök én ahhoz, hogy így vagy úgy ítélkezzek más népek többségi akarata felett. Az meg jelen esetben kevésnek tűnik, hogy nagyon bírom Doc Martint és Barnaby felügyelőt.

Így aztán kettőzött érdeklődéssel lapozgatom az újságokat, hogy felfogjam, miért és hogyan nyerték szanaszét magukat a toryk még az északi munkásnegyedek egy részében is, egy olyan fickó vezetésével, aki első pillantásra nem úgy tűnik, ahogyan egy hamisítatlan konzervatívot eddig elképzeltünk. Az persze nem feltétlenül baj, hogy ha valaki páros lábbal beleugrik a sztereotípiáinkba, a világ változik meg minden. A konzervativizmussal a legkevésbé sem gyanúsítható The Guar­dian azt írja, hogy a győzelem kétségtelenül Boris Johnson érdeme. Egy évvel ezelőtt nem volt a kormány tagja, a parlamentben a hátsó padsorokban foglalt helyet, és a konzervatív képviselők többsége egyáltalán nem akarta pártvezérnek. Most viszont ő osztja a lapokat, és a kérdés „csupán” már csak az, hogy a siker vajon a „Vigyük véghez a brexitet!” jelszónak köszönhető vagy a választóknak mélységében is bejön a Johnson-féle konzervatív filozófia. Ami egyébként egyáltalán nem mindegy, de jelenleg valószínűleg másodlagos.

Ugyanakkor a konzervatív brit hetilap, a The Spectator szerint Boris Johnson maga is elismerte, hogy a regionális egyenlőtlenségek vezettek már ahhoz is, hogy három évvel ezelőtt az állampolgárok többsége az EU-ból való kilépésre szavazott, a helyzet pedig azóta fokozódott. Így aztán annyi bizonyosnak tűnik, hogy a brit alattvalók január 31. után már nem lesznek az Európai Unió polgárai, és egy olyan kormányra számíthatnak, amely infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre a szegényebb megyékben és megemeli a minimálbért, az állam pedig nagyobb mértékben nyúl bele a piaci folyamatokba. Az első kettő pompás hír, az utóbbi végrehajtása azonban kissé macerásabbnak tűnik, ugyanis tapasztalatok szerint az úgynevezett szabadpiacon olyan keményfiúk grasszálnak, akik nincsenek oda a gondolatért, hogy a zsebükben turkáljanak.

De lássunk most egy másik gondolatot, Horkay-Hörcher Ferencét: „Jól működő politikai rend csak a kultúra biztos alapjaira építhető.” Ezt a minap olvastam egy pompás könyv hátsó borítóján, ami látszólag lazán, de ugyanakkor mégiscsak szervesen kapcsolódik az előzőekhez. A mű pedig Roger Scruton A szépről (Magyar Művészeti Akadémia Kiadó, 2019) című munkája. Sir Roger Scruton filozófus, a kortárs angolszász gondolkodás meghatározó alakja. Cambridge-ben végzett, Londonban tanított esztétikát, Oxfordban filozófiát, és egy ideje már egy farmon él családjával. Író és zeneszerző, aki még a rendszerváltások előtt aktívan részt vett a kelet-euró­pai értelmiség „kiképzésében”, és nagy kedvvel ír a kultúra különféle szegmenseiről, beleértve a szexualitást és a bort is. Magam ez utóbbi kapcsán kerültem vele ismeretségbe, az Iszom, tehát vagyok (Akadémiai Kiadó, 2011) az egyik legjobb könyv, amit valaha a borról írtak. A szépről meg amit a szépségről. Filozofikus mű egy filozófustól, amelynek gondolatmenetét filozófusok munkái támasztják alá. Mégis inkább érzékelést kíván meg az olvasójától, mint megértést. Mert a szépséget is érzékeljük. Ha egyáltalán létezik olyan emberi lény, aki közömbös a szépség iránt, az azért lehet, mert képtelen érzékelni azt.

Ugyanakkor persze van az a közmegegyezés, amely szerint az, hogy ki mit tart szépnek, ízlés kérdése. De akkor meg tényleg az van, hogy a szépség megítélésének nincsenek racionális alapjai? Mielőtt végképp elvesznénk (a szépségben…), Sir Roger biztos kézzel és szemmel eligazít bennünket az igaztól az asztalosmesterségen át a giccsig. Biztos alapokat teremt és rendet vág. Legalábbis rendezettebbé válhatunk az életünk minden pillanatát átható, bár önmagát néha remekül álcázó szépséggel kapcsolatban.

Akár a brexit, Johnsonék történelminek is nevezhető győzelme után.