Súlyos béklyó a valóságtagadás

A hivatásos balliberális aggódók nekikezdtek az álhírgyártásnak és valóságtagadásnak, ismét bemesélik maguknak, hogy a balliberális szavazók mindegyike le fog szavazni egy jobbikos jelöltre, és fordítva.

Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselõk az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán

A tények jól arcon csapták ezeket a megmondóembereket, hiszen amit ők vágyálomnak tartottak, az valósággá vált. Az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési pályára állt, a bővülés üteme pedig egyre grandiózusabb, az utóbbi időszakban rendre sikerült az európai uniós növekedési rangsor élmezőnyében végeznünk az öt százalék feletti értékekkel.

Hasonló a helyzet a többi gazdasági mutatóval is: a fogyasztás folyamatosan nő, a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem látott alacsony szinten van, miközben a foglalkoztatottság szintén rekordmagas, a kivándorlás pedig megállt, sőt a dinamikusan emelkedő fizetéseknek köszönhetően egyre többen térnek vissza Magyarországra.

Ugyanígy vakvágányra futottak a közmunkaprogram támadásával. Ahol csak tudták, támadták a 2010 utáni rossz gazdasági és munkaerőpiaci környezetben több százezer embernek segély helyett munkát adó programot. Azt állították, hogy az nem jelent segítséget, emellett a közmunkaprogramból képtelenség átkerülni a piaci szférába. Természetesen ezek a várakozások sem igazolódtak be: a munkaerő­piaci helyzet javulásával ezek az emberek fokozatosan átmennek a magánszektorba, rá­adásul a programnak köszönhetően lassan felnőhet egy olyan generáció, amelyik rendszeresen dolgozni látja a szüleit, nem pedig a segélyt várja. Hiá­ba mondták többször is kormánypárti politikusok, hogy a közfoglalkoztatási program támadásával lényegében az embereket támadják, ők hosszú éveken keresztül ezt tették meg politikájuk fő üzenetének.

De nemcsak a gazdasághoz, hanem a politikához sem igazán értenek az ellenzéki megmondóemberek. A legnagyobb baklövést talán a tavalyi országgyűlési választás kampányában követték el, amikor saját magukkal és a szavazóikkal is elhitették, hogy magas választási részvétel mellett garantálható a kormánypártok bukása. A választást megelőzően szinte minden fórumon azt hangoztatták, hogy a magas részvétel biztos bukást hoz a Fidesznek, az ellenzéki sajtótermékek ennek megfelelően, politikai pártként viselkedve, teljes mozgósításba kezdtek. A részvétel magas lett, a Fidesz pedig elsöprő, ismételten kétharmados győzelmet aratott. Az ellenzéki véleménybuborék hermetikus lezártságát mutatja, hogy a választás után nem hitték el a végeredményt, sokuk tiltakozott az utcákon, illetve – például a DK – választási csalást emlegettek.

Ugyancsak a valóságérzékelés teljes hiányából fakad az állandó összefogásvita és az ellenzéki együttműködés fontosságának hangoztatása. Már a 2014-es választás előtt is eszeveszett casting indult meg az ellenzéki oldalon, 2018-ra pedig már a Demokratikus Koalíciótól egészen a Jobbikig terjedő szivárványkoalíció létrehozását erőltették a balliberális véleményvezérek. Mi, elemzők, illetve a közvélemény-kutatások hiába figyelmeztették őket, hogy egy ilyen összefogással csak saját szavazótáborukat erodálják, ők minderre fittyet hányva közös színpadra álltak ki a kampányban.

Mindennek a legnagyobb vesztese a Jobbik lett, amely a rendszerváltás utáni politikatörténet legnagyobb összeomlását produkálta az elmúlt egy évben: a nemrég még húszszázalékos párt Gyurcsány Ferenc halálos ölelésének következtében mára hat százalékra olvadt. De szintén nagy vesztese ennek a csupán elméletben működő szavazat-összeadásnak az MSZP, amely párt lényegében saját maga engedte át szimpatizánsait a Demokratikus Koa­líciónak a „Szavazzatok az esélyesebb jelöltre!” szlogennel. Az ellenzéki pártok csupán azt érték el, hogy elvesztették stabil szavazóbázisukat, és ugyanazt a tortát vagdossák egymás között, s éppen az lesz a kakas a szemétdombon, aki sikeresebb kampányt csinál az aktuális választáson.

Úgy tűnik, nem tanultak az eddigi hibáikból, és az őszi önkormányzati választáson ismét az összefogásban bíznak. Ismét bemesélik maguknak, hogy a balliberális szavazók mindegyike le fog szavazni egy jobbikos jelöltre, és fordítva. Ismét elhiszik, hogy a többször bukott és leszerepelt Karácsony Gergellyel meg tudják szólítani a magszavazókon túli választópolgárokat. A balliberálisok jelöltjével szemben Tarlós István a Fidesz szavazóin túl is sokakat meg tud szólítani, ráadásul botránymentes és sikeres városvezetése kellő kompetenciát jelent neki a kudarcokkal és botrányokkal teli zuglói polgármesterrel szemben.

A belpolitikai arculcsapások mellett euró­pai ügyekben is kínos szembenézéseket hozott az elmúlt időszak az ellenzéki oldalnak. Az európai parlamenti választás után a Fidesz–KDNP mindent elsöprő, 52 százalékos győzelmét követően több ellenzéki politikus is hatalmas fideszes vereséget vizionált, majd azzal házaltak a médiában, hogy Orbán Viktort Európában nem veszik komolyan, a Fidesznek sem az Európai Néppártban, sem Euró­pában nincsen semmilyen befolyása.

Egyik vitaműsorban egyenesen azt állították, hogy Orbán Viktor nem is ül a tárgyalóasztalnál, hanem „rajta van a menün”, tehát nincsen érdemi beleszólása a döntésekbe. Mondta mindezt úgy, hogy ugyanazon a napon jött ki a hír, miszerint a V4-ek vezetői a francia elnökkel tárgyaltak arról, hogy miként tudnák megakadályozni közösen azt, hogy Manfred Weber vagy Frans Timmermans legyen az Európai Bizottság következő elnöke. A valóság természetesen ismét felülírta a baloldali mesemondókat, állítá­saikkal szemben a magyar delegációnak sikerült megakadályoznia a csúcsjelöltek győzelmét és a V4-ekkel közösen érvényesíteni tudta az érdekeit.

Meddig tudják még folytatni az álhírgyártást? A számok és a választási eredmények szerencsére azt mutatják, hogy egyre kevesebben veszik be az ilyen vágyvezérelt mondatokat, így saját magukat lövik lábon ellenzéki barátaink.

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője