Tisztelt Szerkesztőség!
Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, a Monarchia legismertebb és legelismertebb magyar hadvezére és családjának története közel áll hozzám. A Magyar Honvéd magazin egykori újságírójaként, ny. olvasószerkesztőjeként akár ez természetes is lehetne, de születésének 160. évfordulóján nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy nevét, katonai pályafutását, munkásságát a rendszerváltás előtti évtizedekben nyilvánosan említeni sem lehetett, családjának tagjait méltatlan megkülönböztetések érték. Olykor pedig némi kiegészítést igénylő, egyébként üdvözlendő írások születnek, miként az, amelyiket a mostani, születésnapi megemlékezés kapcsán olvashattunk. (Közlegényből tábornok – 160 éve született Szurmay Sándor tábornok, az uzsoki oroszlán, Magyar Nemzet, 2020. december 19.)
Mindenekelőtt: jó sorsomnak hála, a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár, a Szent Korona, a magyar koronázási jelvények őrzését ismét honvédként ellátó alakulat 2012-ben felvette Uzsok hősének nevét, s a katonák elhatározták, névadójuk emlékezetét könyvben örökíttetik meg. Szándékuk találkozott Budapest XVI. kerületének helytörténeti, egykori prominens nyaralótulajdonos személyiségük emlékállításának törekvéseivel. Végül úgy két esztendeje napvilágot látott A katonabáró – Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére című, a (had)történészek, levéltárosok, a dokumentumőrzés legkülönfélébb területeit képviselő, a Budapesten élő rokonok, fiági leszármazottak, a hagyaték egy részét őrző Pro Libertate Alapítvány által segített, kontrollált könyvem.
Más eleddig nem jelent meg a hadvezérről, a kötet, pontosabban szólva, Szurmay és családjának története iránti nem apadó figyelmet jelzi, hogy a mek.oszk.hu-n is megjelent (egyébként bolti forgalomban nem kapható) kötet letöltéseinek rendre növekvő száma.
Így hát mindamellett, hogy a Wikipédián most is pontatlan információ olvasható egyebek mellett halálának időpontjáról (nem február, hanem március 26.), ehelyütt is érdemes némely dolgot kiegészíteni. Például Szurmay szülővárosa, Boksánbánya nem Szerbiában, hanem a mai Románia területén, Krassó-Szörény megyében található.
A kötetben megjelölt stációk, csapat- és minisztériumi beosztások a mérvadók a tekintetben is, amikor a cikk I. ügyosztályt, egy akkor már nem használt megnevezést említ ügycsoport titulus helyett. Ez és más korrekció szükségessége (Uzsok környéke helyett Ungvölgy és Uzsoki-hágó használata stb.), és a cikkben megfogalmazott némely gondolat forrás jelölése nélküli közzététele (pl. a „miniszter szerény munkatársa”) miatt érdemel külön szót. Az olvasó legalábbis megérdemli, hogy egy ilyen évfordulón ne ilyesmin lepődjön meg, hanem örömmel vegye a nemzet egy-egy kiemelkedő személyiségéről, a honvéd rendfokozattól (nem közlegénységtől) a tábornokságig (nem főtisztségig) eljutó hadvezéréről.
Végül pedig: a hadvezért nem Zuglóban, hanem az Apponyi tér 1. (ma Ferenciek tere 2.) szám alatti, az akkor Habsburg tulajdonban lévő Királyi Bérpalota második emeleti otthonában érte a halál. Az oroszok a mátyásföldi nyaralójában és az Apponyi téren is keresték Szurmayt, de ez nem következett bármiféle második világháborús közreműködésből. A szovjet hadsereg Budapest okkupációjakor mint a cári csapatok ellen hazáját védő, egyszersmind a bolsevizmus ellen írásaival is harcoló agg hadfit kereste. (Az 1945 után az első megsemmisítési rendelettel már el akarták tüntetni Az orosz vörös veszedelem és Magyarország szerepe című, 1921-ben írt könyvét.)
Mindemellett azt is írhatnám, Szurmay és családja történetéről, valamely epizódjáról írni, jószolgálati küldetés. Ehhez ajánlom e sorok olvasóinak szóban forgó kötetem elektronikus változatát. (A katonabáró: Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére / Tóth György, M. ; szerkesztő Hausner Gábor
http://mek.oszk.hu/17500/17563)
M. Tóth György
