Változó világunk virágai

A konzervatívok és a liberálisok azért nem tudnak szót érteni, mert egyes szavak és fogalmak alatt mást értenek.

Politikai és világnézeti kérdésekben csak azonos axiómarendszerben gondolkodó, a szavak jelentését azonosan értelmező emberek tudnak érdemben diskurálni és vitatkozni egymással, különben elbeszélnek egymás mellett. Amit egy konzervatív ember értéknek tart, az egy liberális számára nem az, és fordítva. A konzervatívok és a liberálisok azért nem tudnak szót érteni, mert egyes szavak és fogalmak alatt mást értenek. Például nemrég labdafogó posztolt egy írást a család az család címmel, hozzáfűzve a mutáns liberalizmus értelmezését.

Ugyanezt foglalta az alaptörvénybe a magyar parlament is, konzervatív indoklással. A párbeszédhez elengedhetetlen a fogalmak meghatározása, mert ha nem sikerül mindenki számára elfogadható definíciót találni, akkor érdemi beszélgetést vagy vitát sem lehet folytatni. Egy liberális és egy konzervatív, egy ateista és egy vallásos mást ért például a házasság fogalmán, mást gondolnak a nemzetről, a hazáról és az életről is. Jóllehet véleményem szerint az életnek van értelme és célja, de Rejtő bonmot-jait, „definícióit” mégis szeretem, mert kedvelem abszurd humorát: „Az élet olyan, mint a nyári ruha mellénye; rövid és céltalan.” „Az élet olyan, mint a nádszál. Ma még vidáman kacagsz, de holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel.”

Vallásos és ateista, konzervatív és liberális világnézetben vannak ugyan közös helyek, de miután lényegükben különböznek, közös nevező nincs, legfeljebb annak illúziója szavakban, amiket képtelenek azonosan értelmezni. A változás a francia forradalommal indult, és a mutáns liberalizmus és a politikai korrektség térnyerésével vált mindennapjaink rákfenéjévé. A bábeli nyelvzavar Isten büntetése volt, és az emberek szétszéledtek a világban. A szavak jelentésének összezavarása, a bábeli nyelvzavar mutációja a nagy plagizátornak, Isten majmának a műve, amely véget nem érő háborúhoz vezet. Az emberek egymásnak esnek és nincs megoldás, mert mindannyian egyazon nemes fogalmak hangoztatásával indulnak a küzdelembe, ahogy régen az egymással harcoló emberek is mind Isten nevét emlegetve és segítségét kérve hadakoztak.

Arcpirító cinizmus, ahogy a konzervatív, keresztény értékeket fölszámolni igyekvő társaság a sokszínűségre hivatkozva próbálja fölszámolni az emberi gondolkodás tarkaságát. Virágozzék száz virág, ahogy egykor Mao elvtárs mondta, de formájuk legyen azonos, száruk zöld és viráguk a vörös egyik árnyalata. A többit, a Földet saját veteményeskertjükként kezelő közösségi hálózatok cenzorai sötétségbe burkolják. A mai világban aki nem szerepel a médiumokban, nincs fenn a neten, az mintha nem is létezne.

A helyzet kétségbeejtő ugyan, de nem reménytelen. Bár szavakkal nem tudunk szót érteni, de a bábeli nyelvzavarban maradt egy nyelv, mely közelebb hozza egymáshoz az embereket: a zene. Muzsikáljunk, énekeljünk, hallgassunk zenét, és érezni fogjuk, hogy minden megosztottság ellenére a kultúra, a művészet összeköt minket. Ars longa, vita brevis – a művészet hosszú, az élet rövid. Vessenek meg, de a latin közmondás magyar változatát, József Attila (Rejtőre hajazó) szavait érzem közelebb magamhoz: „Hosszú az Úristen, rövid a szalonna.” Kicsit abszurd, „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk”.

A szerző antikvárius

Borítókép forrása: flickr