Valamint:
„Abban az időben, amikor a Szovjetunióban még nem voltak művészeti főiskolák, az első filmgyárainkat sem építettük még fel, Lenin már megmondta: »Minden művészet közül legfontosabb számunkra a film.« Miért? Mert Lenin zseniális előrelátásával már akkor, amikor még nem teremtődött meg a szovjet filmművészet, látta, hogy a film milyen óriási szerepet játszik, elsősorban az emberek nevelésében. Mind a film, mind a színház az élő példa hatalmas erejével hat az emberekre.”
Jól tudták ezt Pudovkin magyarországi elvtársai is, hisz ők a kultúrát fegyvernek, társadalomformáló eszköznek tartották. Többnek nem. És követőik mindmáig annak tartják.
Pudovkin nagyszerű beszéde és szándéknyilatkozata után Major Tamás „Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői főtanszakának vezetője” beszélt a tanári kar nevében:
„Rámutatott a szakmai és ideológiai felkészültség fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az új típusú színészeknek sokkal többet kell tudniuk, mint a burzsoá világ színészeinek. Kiemelte, hogy a burzsoá ideológia maradványait végképp ki kell küszöbölni művészeti életünkből és a főiskoláról.”
Egyenes beszéd. Ennek a szellemében igazgatták az intézményt a rendszerváltásig, és utána is. Láttunk képeket a Vas utcai épület belső állapotáról, és nincs mit rajtuk szépíteni: Tháliának nem istálló, hanem templom kell. És ezt most megkapja, és végre véget ér egy furcsa emberkísérlet, egy ideológia egyeduralma.
Tehát viszlát, Iván, pardon: viszlát, Ódry Színpad!
...
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!