Az önkormányzati választások megmutatták, hogy a hazai ellenzék nem széledt szét, a globális balliberális hálózat támogatja őket pénzzel, paripával és fegyverrel, s a végső harcra készülnek az Orbán-kormány ellen 2022-ben. Ne legyen kétségünk: a 2022-es parlamenti választások nem pusztán a bal- és a jobboldal, illetve a szocialisták, a liberálisok és kereszténydemokraták küzdelme lesz, hanem globalisták és nemzeti szuverenisták összecsapása is, sőt elsősorban az. Miként ez megfigyelhető manapság Európa más országaiban is a választások alkalmával.
A legfontosabb annak a felismerése, hogy 2022-ben nem az MSZP vagy a DK lesz a legnagyobb ellenfél, hanem a Momentum. Az új generációk beléptek a politikai képbe, elmentek szavazni, és még inkább el fognak menni szavazni 2022-ben. Addigra ötszázezer új szavazó lép be a politikai színtérre, s ha kiélezett lesz a küzdelem, akkor a voksaik meghatározók lehetnek. A Momentum, akár ha egyedül indul 2022-ben a parlamenti választásokon, akár ha egy egységes ellenzéki pártszövetségen belül – ez utóbbi a valószínűbb –, nagy eséllyel a legerősebb ellenzéki párttá válhat.
Ennek vannak egyszerű okai is: az ellenzéki oldalon a két komolyabban vehető baloldali-posztkommunista pártnak, a DK-nak és az MSZP-nek is meglehetősen idős a választói bázisa. A Medián felmérései alapján mindkét párt támogatóinak elsöprő többsége a 60-70 éven felettiek közül kerül ki, ami a Kádár-korszakhoz való kötődésük miatt egyáltalán nem véletlen jelenség. Persze Gyurcsány már jó ideje felismerte, hogy nyitnia kell a fiatalok, a főiskolások, az egyetemisták felé, és a maga sajátságos stílusában tesz is lépéseket, de ha egy Y vagy Z generációsnak majd választania kell a DK és a Momentum között, aligha kérdéses, hogy már csak a generációs azonosság miatt is utóbbira adja a voksát. (Már most is így történt.)
Fontos adatokat tudhatunk meg abból az egyetemisták és főiskolások körében végzett felmérésből is, amelyet az MTA Politikatudományi Intézete végzett a Heinrich Böll Alapítvány támogatásával. Kétszázezer hallgatót kérdeztek meg négy hullámban. Ami talán a legfontosabb tanulsága ennek a kutatásnak, az az, hogy míg a 18–29 éves korosztályra, illetve a társadalom többségére a jobboldali érték- és pártválasztás a jellemző, addig a nappali hallgatók elsősorban a liberális eszmék iránt fogékonyak. Az egyetemisták, főiskolások elsöprő többsége (!) szabad szellemű vagy liberális gondolkodású européerként identifikálja önmagát, és nem a televízióból vagy az újságokból tájékozódik, hanem szinte kizárólagosan az internetről, ezen belül is az Index jelenti nekik a mindenek felett álló orákulumot, a megfellebbezhetetlen igazságok ősforrását.