A fiatalság mai Petőfijei

Az ellenzéki oldalon a két komolyabban vehető baloldali-posztkommunista pártnak, a DK-nak és az MSZP-nek is meglehetősen idős a választói bázisa.

Az ellenzéki pártok a Parlament előtt buzdítottak lázadásra Fotó: Teknős Miklós

Az önkormányzati választások megmutatták, hogy a hazai ellenzék nem széledt szét, a globális balliberális hálózat támogatja őket pénzzel, paripával és fegyverrel, s a végső harcra készülnek az Orbán-kormány ellen 2022-ben. Ne legyen kétségünk: a 2022-es parlamenti választások nem pusztán a bal- és a jobboldal, illetve a szocialisták, a liberálisok és kereszténydemokraták küzdelme lesz, hanem globalisták és nemzeti szuverenisták összecsapása is, sőt elsősorban az. Miként ez megfigyelhető manapság Európa más országaiban is a választások alkalmával.

A legfontosabb annak a felismerése, hogy 2022-ben nem az MSZP vagy a DK lesz a legnagyobb ellenfél, hanem a Momentum. Az új generációk beléptek a politikai képbe, elmentek szavazni, és még inkább el fognak menni szavazni 2022-ben. Addigra ötszázezer új szavazó lép be a politikai színtérre, s ha kiélezett lesz a küzdelem, akkor a voksaik meghatározók lehetnek. A Momentum, akár ha egyedül indul 2022-ben a parlamenti választásokon, akár ha egy egységes ellenzéki pártszövetségen belül – ez utóbbi a valószínűbb –, nagy eséllyel a legerősebb ellenzéki párttá válhat.

Ennek vannak egyszerű okai is: az ellenzéki oldalon a két komolyabban vehető baloldali-posztkommunista pártnak, a DK-nak és az MSZP-nek is meglehetősen idős a választói bázisa. A Medián felmérései alapján mindkét párt támogatóinak elsöprő többsége a 60-70 éven felettiek közül kerül ki, ami a Kádár-korszakhoz való kötődésük miatt egyáltalán nem véletlen jelenség. Persze Gyurcsány már jó ideje felismerte, hogy nyitnia kell a fiatalok, a főiskolások, az egyetemisták felé, és a maga sajátságos stílusában tesz is lépéseket, de ha egy Y vagy Z generációsnak majd választania kell a DK és a Momentum között, aligha kérdéses, hogy már csak a generációs azonosság miatt is utóbbira adja a voksát. (Már most is így történt.)

Fontos adatokat tudhatunk meg abból az egyetemisták és főiskolások körében végzett felmérésből is, amelyet az MTA Politikatudományi Intézete végzett a Heinrich Böll Alapítvány támogatásával. Kétszázezer hallgatót kérdeztek meg négy hullámban. Ami talán a legfontosabb tanulsága ennek a kutatásnak, az az, hogy míg a 18–29 éves korosztályra, illetve a társadalom többségére a jobboldali érték- és pártválasztás a jellemző, addig a nappali hallgatók elsősorban a liberális eszmék iránt fogékonyak. Az egyetemisták, főiskolások elsöprő többsége (!) szabad szellemű vagy liberális gondolkodású européerként identifikálja önmagát, és nem a televízió­ból vagy az újságokból tájékozódik, hanem szinte kizárólagosan az internetről, ezen belül is az Index jelenti nekik a mindenek felett álló orákulumot, a megfellebbezhetetlen igazságok ősforrását.

Politikai érdeklődésük a korábbi években még kiterjedt az LMP-re és a Jobbikra is, ám a Momentum az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezésével berobbant a képbe, és nagy népszerűségre tett szert a hallgatók – döntően persze a fővárosiak – körében. Amíg a Jobbik nemzeti radikális politikát folytatott, addig a hallgatók jelentős részét meg tudta szólítani – ezt a korábbi felmérések is bizonyították –, ám a Vona-féle cukisodás következtében elpártoltak tőle a hallgatói csoportok.

Mindezzel együtt persze az is igaz, hogy a Fidesz–KDNP, akárcsak minden más korosztályban, az egyetemisták és főiskolások körében is megőrizte az előnyét: a pártszövetségre a hallgatók 18 százaléka szavazna, s csak ezután jön a Momentum a maga 16 százalékával. A Medián felméréséből pedig az is kiderül, hogy a 18–29 éves korosztály egészében is hasonlók az arányok a pártszövetség és a Momentum között. Mégis úgy vélem, ezek az adatok korántsem megnyugtatóak a kormányzó pártszövetségnek. Két okból sem.

Egyrészt azért nem, mert aligha vitatható, hogy a fővárosi és a nagyvárosi egyetemi és főiskolai hallgatók jelentik egy korosztály krémjét, az ő véleményük, fellépésük, akcióik, értékválasztásuk jelentős mértékben befolyásolja a dolgozó fiatalok attitűdjeit is, akik mintegy „nem akarnak lemaradni” generációjuk elitjétől, trendik szeretnének ők is lenni, akárcsak az egyetemisták.

Másrészt, a nemzeti és keresztény értékrend szemszögéből nézve bármilyen elviselhetetlen nézeteket is vall a Momentum vezérkara, bármennyire is elfogadhatatlan a párt globalista, kozmopolita és nemzetellenes alapállása, mégis egy generációs pártról, az Y – és részben a Z – nemzedék pártjáról van szó, s nem mi, idősebbek, hanem ez a generáció dönti el, hogy ezt az értékrendet mennyire fogadja vagy utasítja el. Szentenciákkal és ráolvasásokkal itt semmire sem megyünk, miként hízelgéssel és átlátszó álfiatalossággal sem. Tudomásul kell vennünk, hogy ez a generáció is meg akarja különböztetni magát, mint ahogyan mi is tettük ezt annak idején. Tehát azt javaslom a szülők generációjának, hogy dühöngés helyett próbáljuk felfogni, hogy egyszerűen mások akarnak lenni, mint mi, ezért kapaszkodnak bele világtrendekbe, „szexi és fancy” nézetekbe, kritikátlanul átvéve a nyugati kozmopolitizmus magatartásmódját.

Gondoljunk bele: a Fidesz is generációs pártként indult, s utólag talán meglepő, de ők is a liberalizmustól indultak el, szövetségre léptek az SZDSZ-szel. Ez nem véletlen, mert teljesen indokolt az a mondás, hogy aki fiatalkorában nem liberális, annak nincsen szíve, s aki idősebb korában nem válik konzervatívvá, annak meg nincsen esze. És itt jön a fontos tanulság: a Fidesz, miután tapasztalatokat szerzett a politikáról, elsősorban az SZDSZ-ről kifejezetten szörnyűeket, fokozatosan meghaladta liberális kiindulópontját, és már az 1990-es évek közepére nemzeti és polgári értékrendre váltott át. Vagyis a generációs indulás még nem dönti el azt, hogy öt-tíz év múlva mivé válik a Momentumhoz kötődő generációs bázis.

A nemzeti oldalnak nem is a Momentum elitjével van dolga, hiszen a Fekete-Győr–Donáth–Cseh trió és a többi vezető meglehetősen elvakult globalista nézeteket vall, hanem azzal, hogy markáns és radikális alternatívát mutasson fel az Y és Z generáció számára. Olyat, amely gyökereiben eltér Fekete-Győrék jelenlegi világlátásától. Meg kell mutatni nekik, hogy van egy nemzeti és keresztény értékrend, világlátás, amely azért trendi, mert állandó és kikezdhetetlen, létünk alapjait jelenti.

Vagyis a nemzeti oldal számára a politikai küzdelem megvívható és megnyerhető. Kérdezem én: melyik volt az az elv és eszme, amiért 1848-ban Petőfiék, 1956-ban pedig a pesti srácok kimentek az utcára és forradalmat csináltak? Az az elv és eszme a nemzeti függetlenség és szuverenitás elve volt. Vajon a mai fővárosi fiatalok elfelejtették ezt? Szó sincs róla. Csak újra feléjük kell fordulni, meg kell szólítani őket, de nem ájtatosan és öregurasan, nem melldöngetve és kenetteljesen, hanem korunk kommunikációs eszközeit felhasználva. Mert meggyőződésem, hogy a többségükben megvan a nemzettudat és a nemzeti érzés, csak szendereg. Fel kell éleszteni bennük újra.

A globalizmus, a kozmopolitizmus, a multikulti, a zöld irány XXI. századi, tehát, ha tetszik, nagyon-nagyon mai, modern jelenség.

A nemzettudat viszont örökkévaló jelenség: tegnapi, mai és holnapi. Nekünk nem kell új elvet és eszmét keresnünk, hanem nemzeti alapon kell az új témákhoz közelítenünk. Legyen az környezetvédelem, zöldtematika, migráció, globalizáció vagy gazdasági válság. A nemzeti szuverenitás és függetlenség eszméjén keresztül kell közelíteni a kérdésekhez. Ez a mi igazi politikánk, ezek vagyunk mi, ezzel lehetünk modernek, s ha bátran és radikálisan képviseljük a nemzeti elvet, a fiatalság mai Petőfijei és pesti srácai újra előjönnek rejtekhelyeikről, a nyilvánosság elé lépnek, és akkor újra helyreáll a rend.

Az ország és a világ rendje. A kihívás adott, de van válasz rá.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója