Folytatja az aláírásgyűjtést független európai parlamenti jelöltségéhez Tőkés László. A királyhágó-melléki református püspök hétfőn Sepsiszentgyörgyön köszönetet mondott mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták, támogatják jelölését. „Jól állunk, de nem nagyon jól. Arra kérek mindenkit, hogy erősítsenek bennünket” – idézte a Háromszék című napilap Szilágyi Zsoltot, Tőkés kampányfőnökét, aki pontos adatokkal nem szolgált az eddig összegyűlt támogató kézjegyeket illetően. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Magyarországon élő román állampolgárokra is számít a támogató aláírásgyűjtésnél és a májusi szavazásnál. „Több százezer erdélyi származású magyar él Erdély határain kívül, akiknek nem közömbös az otthoniak sorsa. Lélekben továbbra is erdélyi magyarok ők is, függetlenül attól, hogy a trianoni döntés kényszerítette apáikat, nagyapáikat Erdély elhagyására, vagy a Ceausescu-éra menekültjeiként kényszerültek elhagyni szülőföldjüket. Amikor vállaltam, hogy a május 13-i európai parlamenti választásokon az erdélyi magyarok képviselőjelöltjeként indulok, nekem is számot kellett vetnem azzal, hogy nemcsak az otthoni közösség, hanem az önök képviselője is leszek – hiszen összetartozunk, és a határok nélküli közös Európában is szükség van arra, hogy számon tartsuk egymást, eleven kapcsolat maradjon az itthoniak és az otthoniak között, segítsük egymást” – áll abban a felhívásban, amelyben Tőkés László a jelenleg az anyaországban élő erdélyiek támogatását kéri. Az aláírásgyűjtés március 13-ig tart, az EP-választásokon induló pártoknak és önálló jelölteknek egy nappal később kell leadniuk hitelesítésre az íveket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közben a nyilvánvaló mozgósítás jegyében készül hét végi kongresszusára. Az aradi tanácskozáson várhatóan megalakul az úgynevezett erdélyi magyar kulturális autonómiatanács. Elemzők szerint az RMDSZ ezzel a lépéssel az autonómia képviselete iránti elkötelezettségét igyekszik bizonyítani a szavazók előtt.

Fiktívszámla-gyárat számolt fel a NAV