Norvég bikaborjak

Olyan a skandináv film, mint a mátyáshering vagy az IKEA-dizájn: vagy beveszi az ember gyomra, vagy nem. Reduktív és savdús, mint az északi fehérbor, precíz, hűvös, fanyar. Bár a norvég Joachim Trier első munkája, a Szerzők nem mutat fel semmi újat – tucatművészfilm odafentről –, mégis szívesen akasztja a plakátját az ember a falra, utóízét órákig érzi még.

Kékes tónusok, hűvös árnyalatok, némi bársonyosság. Orrban dohány-, avarszag, esőillat. Szédítő kézi kamera, szanaszét szabdalt idősík. A skandináv artfilm: sálba tekert, sapkával takart fájdalom. Témája a megbicsaklott emberi kapcsolat – minden egész eltörött, minden barátság, szerelem darabokban. A szenvedély szorongással terhelt, a rokonok elhazudják egymás elől a valóságot.
Mélabús, lélekbe markoló, de szívmelengető, emberi – a Szerzők leginkább a Rekonstrukcióra emlékeztet, az összezavart cselekmény, a múlttal kavart jelen, a kijelentő móddal cserélgetett feltételes mód mind ismerősek Christoffer Boe kultfilmjéből. Túl a dogmán, túl Boe-n, Thomas Vinterbergen, Ole Christian Madsenen, Lone Scherfigen, Anders Thomas Jensenen nehéz újat mondani, pláne, ha az embert Triernek hívják, ám csak távoli rokonságban áll a guruval, Lars von Trierrel.
A dán származású, norvég Joachim Trier első filmje nem meglepő, nem is formabontó – a jó szakmunkás magabiztosságával vonultatja fel a skandináv filmművészet eszköztárát. A vénaszszonyok nyarán a mozilátogató nehezen idomul, nem kér még a kedélybántalmakból.
Két huszonéves fiú akar itt író lenni, egyszerre feltételes módban és valósan, a mesélő felvázolja a lehetőséget, és elbeszéli a megtörténtet, kivéve a film végén, amikor marad a puszta „ha”, s a néző eldöntheti, hogy merre szaladjanak a norvég bikaborjak. Joachim Trier filmje generációs korkép, látlelet az oslói huszonévesekről, akik unalmukban, brahiból vagy bizonyításvágytól hajtva akarnak írók – tehát Valakik – lenni, mert teremtésvágy nélkül nincs spleen, nincs mélabú.
Joachim Trier a hangulatfestésben, a lélekrajzban virít, maga a történet héliumos lufi, ha engedjük, elröppen. Az elsőfilmes Trier találmánya itt a már említett feltételes mód, vajon mi lesz a két fiúval, ha postázzák életük első regényét a kiadóknak, s mi lesz, ha nem. Mi lesz, ha egyikük fut be, mi lesz, ha másikuk? Mi lesz, ha egyiküket tarkón vágja a múzsa, s a pszichiátrián köt ki, s ha másikuk pedig magának is hazudik a tehetségtelenségtől való félelmében? Mi lesz a szerelmekkel az alkotás árnyékában? Mi lesz az alkotással az irodalmi klikkek, kiadói körök, lobbik, kultúrsznobok posványában? Joachim Trier görbe tükrében egy jól fésült, a trendnek megfelelően lázadó generáció vergődik a szociális hálóban, amelyen az őszinte barátság és a szerelem próbál lukat szakítani, ám a rendező a klisékkel már nem bánik olyan jól, mint a hangulatokkal. De neki legalább sikerült, Valaki lett, s ezután a Trier nevet hallva beavatott körökben majd vissza lehet kérdezni, hogy ugyan melyikre gondol az illető.

Trier aratott. A Szerzők 2006-ban Karlovy Varyban a legjobb rendező díját hozta Joachim Triernek, Norvégia első számú mustráján pedig begyűjtötte a legfontosabb elismeréseket. Abban az évben a norvégok ezt a filmet indították a legjobb idegen nyelvű film Oscarjáért is.
(Szerzők. Színes, feliratos, norvég filmdráma, 105 perc, 2006. Rendezte Joachim Trier. Forgalmazza az Odeon Video.)