Az eseményen felszólalt Sutarski Konrád, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára igazgatója, aki a magyar és a lengyel nemzet közti, mindig különös, több évszázados érzelmi kapcsolatra világított rá.
„Az elmúlt évben nehéz volt elképzelni, hogy ilyen széles körű támadás lesz Magyarország ellen. Az utóbbi hónapokban a lengyelek mind jobban felfigyeltek erre, és szélesedő mozgalmak indultak el, az újságok címlapján pedig olyan címeket lehetett olvasni, hogy »El a vörös kezekkel Magyarországtól!« A Békemenet napján Prőhle Gergely külügyminisztériumi helyettes államtitkárral jelent meg interjú a lengyel sajtóban, és a politikus számos félreértést eloszlatott a magyarországi helyzettel kapcsolatban” – tanúskodott a lengyel visszhangról a neves szakember. Elmondta továbbá, hogy a menet napján négy lengyel városban is szolidaritási akciót tartottak. „Lengyelországban liberális kormány van, de nem kozmopolita, hanem nemzeti liberális. Tusk miniszterelnök olyan nyilatkozatot tett, hogy a Magyarország elleni támadás túlzott és hisztérikus. A lengyelek jól emlékeznek arra, hogy 1939-ben a németekkel szövetséges magyarok több mint százezer lengyel menekültet fogadtak be, és 1956-ban is együtt indultunk a felszabadulás irányába” – folytatta Sutarski.
A Gazeta Polska lengyel hetilap kezdeményezéséről is beszámolt, miszerint a lap 260 lengyelországi klubja március 15-ére Magyarország úti céllal felvonulást szervez, „tanúságot téve a két nép barátságáról és Orbán Viktor támogatásáról”; mintegy ezer emberre számítanak, és kérik valamennyi nemzeti érzelmű lengyel szervezet támogatását. „Gondolja újra a balliberális Európa, mielőtt újra Magyarországra támad” – mondta Sutarski, aki arról is beszámolt, hogy a lap napi kiadása manapság magyar termékek vásárlására buzdít.
A Patrióta Európa Mozgalom a civilség európai képviseletére Fricz Tamás politológust kérte fel, akinek első feladata az EP-ben a liberális frakció tájékoztatása a valóságos magyarországi helyzetről.
A kontinens legnagyobb civil szerveződése alakult Budapesten
Valószínűleg Európa legnagyobb civil szerveződése bontott zászlót kedd délelőtt Budapesten. A lengyel támogatók máris látványos akciókkal készülnek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!