Bár a megnyitóra nem mehettünk be, Miklovicz Attila jelezte, ha fényképezni szeretnénk, egy biztonsági ember elkísér bennünket az épület körül, ami egyébként közterületnek minősül. Azonban nem csak mi fotóztunk. A bejárat környékén egy férfi afféle „titkos ügynökként” észrevétlenül próbált felvételeket készíteni rólunk. Ám szándéka annyira feltűnő volt, hogy rákérdeztünk biztonsági őr idegenvezetőnknél, miért készítenek fényképeket rólunk. Kísérőnk homályos magyarázatot adott. „Oda-vissza megy ez a játék” – mondta, majd hamar témát váltott. Közölte, több híresség is beszédet mond a megnyitón, ám azt nem árulhatja el, kik, vannak ugyanis a szcientológusok közt olyanok, akik nyilvánosan nem vállalják vallási identitásukat.
Kísérőnk nem sokkal később magunkra hagyott bennünket a kordonokon kívül, majd hamarosan kezdetét vette a megnyitó ünnepség. Noha a rendezvény zártkörű volt, s az előadást tartó vendégek kilétét is igyekezték titkolni, az utcáról jól hallható volt, hogy kik tartanak beszédet. Köztük több meglepő közszereplő is akadt. Elsőként Hekáné Szondi Ildikó tartott előadást, aki Szeged önkormányzati képviselője. A 2014-es választásokon az MSZP–DK–Együtt–PM– Szegedért közös jelöltjeként jutott be a képviselő-testületbe. Emellett pedig a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense. Ő főként a magyarországi oktatás helyzetéről tartott előadást, ám mivel halkan beszélt, nem tudtuk követni beszédét.
A második előadó Komáromi István volt, aki egykor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjeként dolgozott, valamint a Belügyminisztériumban is fontos pozíciót töltött be. Ő a szcientológia vallási szervezettel együttműködésben tartott drogmegelőző programokról beszélt. Komáromi már nem hivatásos, ő azzal vált hírhedté, hogy rendőri pályát hátrahagyva mulatós zenész lett belőle. Weboldala szerint 130 levédett saját szerzeménye van, amelyekkel főként vidéki településeken haknizik. Komáromi után ismét egy oktatással foglalkozó személy beszélt a pódiumon, ám Debreczeni Ágnes előadása is nagyon halk volt. Negyedik előadóként Nemere István író következett, aki 650 könyvet írt saját és álnevei alatt. Ennek ellenére soha nem vették be a Magyar Írószövetségbe, mégpedig azért, mert „tevékenysége a tagságot nem indokolta”. Nemere csakúgy, mint a Szcientológia Egyház alapítója, L. Ron Hubbard, tudományos-fantasztikus könyveket írt az 1970-es évek óta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!